A hétvégémet egy trükkös húzással sikerült hat naposra kibővíteni, ezzel párhuzamosan másodfokú égési sérüléseket szenvedett a szójás parízeren érlelt hófehér habtestem a koratavaszi napon.

Egyéb eredményként - már magam sem tudom utólag, hogy csináltam - minden betervezett horgászatom sikerrel járt, értsd minden napra találtam magamnak társaságot és barátokat, akikkel el tudtam menni lógatni.

A dolog folyománya az lett, hogy bár nem betervezetten, de sikerült végigpecáznom ötféle horgászvíz őstípust, amiről itt rögtön ejtenék is egy kis glosszát. Persze nem pusztán tényeket alapul véve, hanem csak úgy, ami zsigerből jött.

Első nap: Velencei tó

Eleve későn értünk le, és csak feedereztünk Zsoltival. Az M7 mellett egy viszonylag kiépített részen sikerült megállnunk, ahol a hétköznaphoz képest relatíve sokan voltak. Ragyogó nap, és a folytonos nádast megszakítgató beállók egyikébe telepedtünk be két feederbottal. (Azért kettővel, mert skótságunkból fakadóan csak egy jegyet vettünk, amit azzal próbáltunk megideologizálni, hogy délutánra jöttünk le, úgyhogy fél nap, fél jegy).

Zseniális volt az idő, ronggyá égtem a napon, és becsúszott pár keszeg, kárász. Meggyőződésem, ha nem teljesen ismeretlen helyre megyünk, sikerült volna beújítani pár potykát is, illetve kicsit sikeresebbek lettünk volna keszegezés ügyében is. (Az a mennyiség, amit mi kifogtunk, majdnemhogy ciki volt).

Csonti, Maros mix és sok türelem. A benyomásom az a tóról, hogy türelmes horgászattal, jobb helyismerettel és alkalmasint jobb időpontban frankón horgászható tóról van szó, ami ideális a magunkfajtának. Pesttől egy fél óra.

Halmennyiség: amit mi fogtunk, az béna
Helyszín: frankó, sok lehetőséggel
Hangulat: nagyon jó, tizes skálán legalább hatos, hetes.

Második nap: Palotás

Felbuzdulva a sikereken, elrobogtunk másnap a palotási víztározóra. Sikerült relatíve jó időben leérni, relatíve jó helyet szerezni egy bitang szép mesterségesen telepített és kezelt tavon. Több tíz hektárnyi vízterületről van szó, gyakorlatilag első blikkre riasztónak tünt, s felmerült bennünk, hogy ismét nem fogunk ceteket a partra rángatni. A helyismeret hiánya itt is megbosszúlta magát. Feederbotok, ezúttal párosával, kis ragadozós úszózással és leheletnyi harcsázással összekötve.

Az eredmény ismét siralmas, egy kagylópadig tudtunk bedobálni, ami ismét csak keszegeket és kárászokat adott. Sajnos a napijegy elég combos ahhoz (2500 forint), hogy érdemes területi engedélyt kiváltani és rendszeresen lejárni ahhoz, hogy érdemben hozzá tudjak szagolni a vízhez. Így csak vaktában dobáltunk, a szokásos csontis csalis megoldással. Beavatásra került az előző nap vásárolt bojli is, amellyel elsőként csaliztam, és csak negatív tapasztalatokról számolhatok be. Ez nyilvánvalóan az én hülyeségem, de egész egyszerűen ez a csali nem bírta magát belopni a szívembe.

Lehet, hogy én vagyok korlátolt, még adok pár alkalomnyi esélyt a bojlinak. Nem akarom kapásból sutba vágni egy rossz tapasztalat miatt, de egész egyszerűen nem éreztem át a lényegét. Lehet, hogy pár poszt múlva egekig fogom magasztalni a pelleteket, de ez egyelőre még nem így van. Most a bojli az fujfuj. Nem elég, hogy nem fogtam vele semmit, eszetlen drága, macera kezelni, nem jön rá más, csak nagytestű növényevő, még arról is meg akarnak győzni, hogy mindenképp mákdarálóval és kocsirúddal kell bejuttatnom egy kis távirányítós teherhajóval. (Erről amúgy majd később még morgok egyet.)

Szóval Palotás nagyon szép, mindenkinek ajánlani tudom, a víz is jónak tűnik. A vízmennyiség borzaszó halakat sejtet, de aki itt akar botokat tesztelni és módszereket kipróbáli, azoknak nagyon nem ajánlom. Ismét lementünk blindre egy helyre, amiről fogalmunk sem volt Zsoltival, de szerintem hamarosan újból meglátogatjuk.

Halmennyiség: amit mi fogtunk, az közelít a szánalmashoz
Helyszín: überfrankó, főleg békés halra, de bármit el tudok képzelni
Hangulat: bármikor ottmaradnék több napra is, szenzációsan néz ki.

Harmadik nap: Jászkisér

Mivel a tököm telivolt már a tenyeres keszegekkel, csúcsszuper Van den Eynde etetőt kevertem a saját, fűszerekkel felturbózott receptem alapján (kis bazsalikom, tárkony, oregánó és fahéj), amivel eddig sosem szívtam meg. Az előző két napi kvázi kudarc gondolatától is a hideg kirázott, szóval úgy éreztem, itt az idő megmutatni ki az úr a háznál. Sajnos a túra rossz előjelekkel indult, ezúttal Bazsi és Pappzi is lejött velünk pecázni, és alul voltunk kalibrálva állami horgászjegyekkel. (Pappzi már hónapok óta cigánykodik engedély nélkül, Bazsi meg otthonfelejtette.)

Szóval megint a Velencei tavi egy egy botos megoldás maradt, ezúttal egy "tuti" helyen, Jászkiséren.

A helyszín egy katasztrófa. Szépen kiépített, de aki nem bojlizni megy (brrrrrr...), az kénytelen egy agyaggödörben teszkós potykákat hajkurászni. Őszintén szólva csak azért nem fordultunk rögtön háttal a tónak, mert erőszakoskodtam picit a srácokkal, hogy ha már itt vagyunk, pecázzunk egyet. A B terv ismét Palotás lett volna, de az plusz másfél óra lett volna autóval. Szóval rávettem őket a maradásra, végülis valamilyen szinten azért nem hiába.

A tavak (merthogy többről volt szó), csutkára vannak telepítve 1,5-2,5 kilós pontyokkal. A kisebbik tavak sorban teli vannak tömve csukával, amúrral és kárásszal.

Gyakorlatilag egy horogra tűzött bepácolt villásdugóval is lehet ott halat fogni, annak is, aki születésénél fogva süketnéma, vak és szellemi fogyatékos.

Szóval ideáis volt nekünk arra, hogy leteszteljük a feedereket, ill. én leteszteljem az új Abu pergetőpálcámat. 20kg potykát fogtunk, a végén már szinte szégyelltem magam. Kicsit fárasztottam orsóról, kicsit próbáltam csiszolni a szerelékemen, kipróbáltam a nyeletőféket (nem tudom említettem-e, békés halra évente kb háromszor pecázom, de a társaság miatt ez az arány fel fog emelkedni), szóval pontyoztam. Pontyoztunk.

Akinek a töke telivan azzal, hogy nem fog szart se, az  mennyen le oda. Hunyja be a szemét, dobja be a kosarat maga elé, és várjon, aztán cincálja ki a halakat. Szép fürgék, ruganyosak és finomak, de hogy én csak új bot vásárlásakor fogok legközelebb lemenni, az is biztos.

A faszom se fog mégegyszer akváriumban horgászni.

Halmennyiség: csak a pénztárca szabhat határt, meg a tömény unalom egy idő után
Helyszín: ha bojlizol, nagyon szép, amúgy olyan, mint egy építkezés, vízzel elárasztva.
Hangulat: csak szereléket tesztelni, amúgy nem érdekel.

Negyedik nap: Kiskáros

Miután kitaláltuk, hogy nem, nem és nem fogunk akváriumban horgászni, amellett voksoltunk a pajtikkal, hogy menjünk le egy régivágású horgásztóra, fizessük ki a klasszikusnak számító 3000 forintos horgászjegyet, s vigyük el azt a két nemeshalat, ami általában standard módon a hasonló tavakon ingyen hazavihető.

Ezeknek a közös jellemzője, hogy általában kéthavonta, háromhavonta telepítenek beléjük 1.5-2kg-os tescopontyokat, amik általában az elsőrendű horgászélményen túl nem sok változatosságot ígérnek. De a szórakozás megvan.

Későn értünk le, jó szokásunkhoz híven, és borzalmas szélben. A helyünk viszont adott volt, közel és távol senki, a harci felszereléshez csonti, kukac, kukorica és még nemtudom mi minden tartozott (igen, itt is ökörködtem a bojlival...).

Semmit nem fogtunk. Nem, nem ma kezdtük a játékot, mindent és mindenféle módon kipróbáltunk, még a match felszerelés is előkerült, teljesen esélytelenül. A mérleg kb. 10 törpeharcsában csúcsosodott ki.

Igazi kis félhektáros pénzbeszedő borzalom. Mindenkit lebeszélnék róla.

Halmennyiség: pff...
Helyszín: szép, de könyörgöm...
Hangulat: kizárt hogy mégegyszer beteszem a lábam

Ötödik nap:  A Duna, Győrnél

Otthon, édes otthon.

Apámmal itt kezdtük el a pecázást jó sok éve. Szeretem, és mindig új szépséget fedezek fel benne. Mi a véneki-gönyűi részhez járunk le horgászni, ott is az újonnan épült kikötő utáni viszonylag érintetlen, vadregényes, régi sarkantyúkkal és kőzárásokkal megbolondított holtágas szakaszra.

Itt teszteltük le édesapámmal az új matchbotját (kevés sikerrel, betudhatóan gyenge folyóvizi matchbotos hátterünknek), illetve itt teszteltem le az új Abu Garciámat, amit Purefishingnél vettem a HIT csarnokban rendezett vásáron.

Utóbbi etikai vonatkozásait ne firtassuk, egyszerűen muszáj volt. Minden létező ragadozó halra tilalom volt (jó, a sügerekre nem, de tegye a szívére a kezét az, aki abszolút sügérhiányos vizen megpróbálkozna az új csúcsszuper pergetőbotjával sügeret hajkurászni).

Kimentem a kövezés végére, és figyeltem a kishalakat. A snecik a folyót szűkítő, akkor víz alatt lévő sarkantyú alsó részén voltak (ahol a víz megtörik, és tajtékzik), illetve közvetlen a kövezés felett. A balinok valószínűleg a közeli kavicsos pad és a sarkantyú közvetlen közelében várták a sodrással szemben úszó, elfáradó és lesodródó állatokat, úgyhogy arra tettem a voksomat hogy megdobom kétszer háromszor azt a részt, ahol a sarkantyú által keltett hullámok lecsillapodnak.

Harmadik negyedik próbálkozásra gyönyörű, másfélkilós balin lett a jutalmam. A bot gyönyörűen dolgozott, az orsó nem kevésbé, a hal pedig... fantasztikusan.

Minden esélyt meghagytam a jószágnak, kézzel segítettem ki a vízből, majd fényképezés után némi lelkiismeretfurdalással egybekötve visszaengedtem a többiekhez.

Egyébként eseménytelen volt a feederezésem, amíg odavoltam pergetni, egy botrángatós, nyeletőféknyúzós kapásom volt, de mire apám közel ért volna, a hal már messze járt.

A Duna szenzációs. Igazi profiképző terep, de sok türelem és még több idő kell hozzá, hogy megismerjük, és tudjuk, hogy mit, hol, hogyan, milyen vérmérséklettel kell csinálni.
Aki még nem horgászott a nagy folyón, az nem tudja mit veszít. Kompromisszummentes, igazi küzdelem, ahol a halakkal van többezer évnyi túlélési ösztön és többszáz évnyi átörökített rafinéria.

Szóval nem egy halbolt, na.

Halmennyiség: mindig van valami, helyismeret nélkül hagyd a francba
Helyszín: gyönyörű
Hangulat: hazabeszélek, de otthon azért mindig más