Kahuna

Feleim!

Vajúdtak a hegyek és rod podot szültek. Mivel minden második nap, amikor a statisztikákat nézem, rá kell, hogy jöjjek, hogy a feederezés és a rodpod kapcsán téved ide minden második ember, ezért hallgatva a közösségi nyomásra az egyik legolvasottabb (és egyben legsemmitmondóbb) bejegyzésem folytatásaképpen örömmel jelentem, hogy kitaláltam a frankót.

Na persze lehet, hogy nem olyan igenigen frankó, de mindenképp ígéretes. Legalább is nekem az. És sokáig féltem, hogy kiteszem és ellopja valaki az ötletet, de végül is a creative commons licensz védi. És nem is húzom nagyon tovább az időt.

Szóval volt itt visszacsatolás a dologról. A szépemlékű Vario feeder pod egyértelműen szar kivitelezésű, javíthatatlan hulladéknak bizonyult. A minap megtaláltam a hasznavehetetlen maradványait a teraszomon és kivágtam a lomtalanítás alkalmával. Egy valamire kiváló volt viszont: alapkoncepciónak. 

Ahelyett, hogy a sokadik középső alátámasztású rodpodot megrajzoltam volna, el kellett gondolkoznom azok hiányosságain. 

- Egyértelmű stabilitási probléma: ha nem 20kg a rodpod, akkor bizony felborul. Egyetlen kivétel az általam a mai napig használt Fox Eclipse, amibe szerelmes vagyok. Ez, a vihartalpaival kiegészítve briliáns eszköz.

- Méret: ugyan nem érdemel külön teljesen külön pontot, de ezek a podok nem hátizsákbarát méretűek. Egy nagyobbacska botzsákba pontyozáskor simán beleférnek, ilyen mókákra meg az ember úgyis utánfutóval megy, de most a leszúrók helyettesítése volt a cél.

Ami nem kis cél egyébként. Testvérek között is, két hárombotos kereszttartóval és négy inox leszúróval nagyon nehéz versenyre kelni mind méret, mind súly tekintetében. Persze nem lehetetlen.

A négylábú podokat azonnal elvetettem. A kategória császára, a Solar Worldwide (mások szerint a Fox Sky, vagy valami egzotikusabb) nagyon nehezen űberelhető. A worldwide a kompakt rodpod kategóriában a non plus ultra, sajnos ezzel kénytelen voltam kiegyezni. Ezen felül a karbonbetétes megoldás egy iparművészeti remek, ami egy darabig el is vette a kedvem a próbálkozástól.

Aztán az arcomba robbant egy Korum folyóvízi bottartó állvány, amitől olyan lelkes lettem, mint amikor évtizedeknek tűnő vörösboroskólázás után kamaszkoromban rájöttem, hogy létezik ízesített vodka.

De mint ahogy az ember gyorsan átszokik a pálinkára, a viszkire, vagy a diétás Budweiserre a rendelkezésre álló tesztoszteronmennyiség függvényében, úgy én is rájöttem ennek a koncepciónak a hatalmas hibájára. Állóvízen, szélben sajnos hasznavehetetlen, mert nem lehet a spicceket kellően közel lógatni a vízhez.

A katarzishoz segítségül kell hívnom szerény fotosop képességeimet:

A konstrukció előnye, hogy a négy leszúrónyi súlyt tudjuk tartani, stégen és köves talajon megfelelő stabilitást biztosít és kellően rugalmasan használható, amelyet az alábbi mórickarajzzal szeretnék demonstrálni.

A pod alkalmas arra, hogy leszúrva a Variohoz hasonló stabilitást kölcsönözzön az oldalirányú kapásnál, felállítva (kiegyenesítve) a hátsó leszúrót hozza a folyóvízi podok stabilitását, illetve vízszintbe helyezve hagyományos "négylábúként" funkcionáljon.

Hát ennyi.

Hamarosan igényesebben megrajzolom, viszem a rajzokat egy inoxos mesteremberhez és gyártatok magamnak belőle egyet, hogy rájöjjek, hogy miért rossz. Persze szívesen várok minden építő és leépítő kritikát.

Tudjátok, az elsőt az ellenségemnek, a másodikat a barátomnak, a harmadikat magamnak.

Erre a hétre egy kicsit sovány kiakadás jut, de azért megpróbálom kellően felnagyítani, hogy érdeklődésre tartson számot.

A munkahelyemen botlottam bele az alábbi videóba: 

Egyszerre jó és rossz is a dolog. Jó azért, mert népszerűsíti a pecát, mint olyant. Ebben Szily egyébként hagyományosan nem olyan rossz.

De a lékbe miért nem egyenesen fáradt motorolajat töltöttek?

Attól lehet, hogy kevésbé fagyott volna be. Nem is értem, hogy hogy a francba lehet egy ilyen komoly befolyással bíró internetes portálon valaki ekkora felelőtlen tajparaszt.

Nyilván nem az a pár deci étolaj fog ökológiai katasztrófát okozni, csak érthetetlen, hogy egy magát horgásznak nevező ember, akibe (vagy akinek a randa firkálmányaiba) minden létező fórumon bele lehet botlani, hogyan propagálhat ilyen nyilvánvalóan környezetkárosító baromságot.

Szilyvel és a kocahorgász attitűdjével egyébként is teli van a padlás, de ez nálam betette a kaput egy időre.

Persze szó sem esik engedélyekről, de ezt meg végképp hagyjuk.

Hülyebarmok.

Hát igen, ez a nap is eljött. Had kezdjem egy kis szabadkozással, hogy miért vártam azzal, hogy összehozzam ezt a kis szösszenetet, amiben a kezdőknek szeretnék általános érvényű tanácsokat adni a pergető felszerelés megvásárlásához.

Az okok közt elsődlegesen az szerepel, hogy nem szerettem volna hülyeséget írni. Azt sem szerettem volna, hogy mások állítsák a mondókámról, hogy hülyeség és én kénytelen legyek megvédeni, hogy aztán ízekre szedjék és a végén tényleg egy darabos és részigazságokat tartalmazó írás kerekedjen, amit sokan kritizálnak.

Anekdotázással kezdem, azért, mert azt láttam, hogy az menő, másrészt mert szeretek sztorizgatni. Hajdanán, amikor kezdtem a pecát emlékszem, hogy kisírtam aputól egy használt Abu Tracert. Ez egy 2.70-es kompozit bot volt, a maga nemében gondolom akkori mércével nézve egy drága szerszám. Emlékszem, a kilencvenes évek elején kaptam, s akkoriban ha jól rémlik 9000 forintba került használtan. Most már megmosolyogtató a pálca, ráadásul egyszer eltört a stucninál máig tisztázatlan körülmények közt. Megjavíttattam és azóta sem mertem használni.

Szóval ezzel a bottal kezdtem, hozzá egy semmilyen szinten nem illő nagyon picuri Silstar vagy talán Dam orsóval és 1db Rapala Originallal a pergetőkarrierem. 

Igen, most jönne az a rész, hogy elkezdenék okoskodni, hogy nekem ez akkor pont megfelelő volt és hogy megtanulni ezzel is meg lehet. Megfelelő a fenét, de ez volt, ezt kellett szeretni. Eszem ágában sem volt a kis kék üvegbotomat felszerelni pergetőnek, pedig mennyivel jobban passzolt volna az orsóhoz és a csalihoz is. Sok eszem volt, na, nem tudtam semmit a dolgokról.

Évekkel később, mikor újrakezdőként Budapesten pergetőbotot és orsót kerestem magamnak az első fizetéseim egyikéből, elvetődtem a Carpologiába, ami Walter Tamás egyik üzlete volt. Pillanatok alatt rádumált az eladó egy Manta pergetőbotra. Igen, elhoztam magammal az albérletbe egy régi kis Silstaromat, hátsófékest, gondoltam arra teszek valami himi-humi zsinórt és majd akkor horgászom vele. 

A boltból egy 2.40m-es, 10-30gr-os pergetőbottal és egy Shimano Technium 2500FA-val távoztam. Ha jól emlékszem vettem egy spulni Powerprot is, de ebben nem vagyok teljesen biztos.

Hát kedves barátaim, hosszúra nyúlt bevezetőm lényege a következő: az eladósrácnak (fájdalom, de sajnos nem emlékszem a nevére) mondhattam én, hogy ilyen és olyan botom van, ilyen orsót akarok így meg úgy, igazából karakán módon és nagyon gyakorlatiasan rám tukmálta azt, amire gyakorlatilag a mai napig is a legtöbbször szükségem van, divat ide, vagy oda.

Ennek a postnak az lesz a lényege, hogy megpróbálom ezt utána csinálni.

A bot

Nem, nem azt állítom, hogy mindenkinek Mantát kell vennie, dehogy. Igazából a konkrét típust sem szorítanám korlátok közé, hiszen nagyjából fél év múlva teljesen idejétmúlt lesz a válogatás. Első körben az univerzális javaslatom, amit érdemes megfontolni, hogy valahol húszezer forint környékén lőjük be a felső határt. Ez pénztárca függvényében módosítható, lefele vagy épp felfele. A határ azért fontos, mert kezdőként hajlamosak vagyunk elszállni és a húdejó és örökéletű, "sosesemadom el" típusok felé kacsintgatunk. Elárulom, hogy én már legalább a negyedik életre szóló botomat vásároltam meg, s hogy hogynem a mai napig találok egyet hetente. Nincs tuti recept és pláne nincs olyan bot, amit ne váltanánk le szívünk szerint. És mindig eggyel feljebbi kategóriásra, szóval ez egy olyan csapda, amit érdemes már az elején elkerülni. Érdekességképp: én az ominózus pergetőbotos esetnél rájöttem, hogy a mellé a bot mellé még kell egy feeder és egy picker és végülis nekem kész van a horgászfelszerelésem. Mennyire hülye voltam... vagy épp akkor voltam normális.

Visszatérve, hogy adjak egy kis muníciót a választáshoz: a Shimano és a Daiwa jó márkák. Amikor kezdtem, akkor is azok voltak, amikor ezt olvasod, feltehetően még mindig azok. Ha egy átlagosnak mondható szériából választasz, ami már szénszálas (nem kompozit), akkor jó eséllyel egy olyan botot veszel, amiben nem fogsz csalódni. Különutazni mindig lehet és érdemes - én személy szerint meggyőződéses Abu Garciás vagyok az első pergetőbotom óta. Igaz, inkább babonából, mint érvek miatt.  

A hossz alapvetően hit kérdése. Az aktuális divat a rövid, "amerikaias" bot, aminek meg vannak az előnyei, de a hátrányai is. Csónakban nagyon jó, ellenben parton igazi átok tud lenni egy ilyen bot. 210cm-es botokkal a parton sok esetben nem tudunk elérni a bot spiccével a vízfelszínig, illetve csatornákon gondot jelenthet a nád elé dobálni és ott vezetni a csalit. Én mégsem javasolnám a 2.70cm és afeletti botokat kezdő botnak. A saját tapasztalatom alapján az aranyközép 2.40cm egy olyan univerzális hossz, amivel egyik "társaságból" sem néznek ki, s még ha ennek különösebb jelentőséget tulajdonítanánk. Ha magasabb vagy, külön előnyösebb, mint a 210cm-es bot, vagy az alatti. Ha jelen pillanatban egy pergetőbotot tarthatnék meg a szortimentemből, tuti, hogy a 8 lábas botom lenne az. Parton, csónakban, fák alatt, kövezésen... mindenhol nagyon jó.

És rátérhetünk a dobótömegre/dobósúlyra. Rá fogom vágni gátlástalanul a 10-30 grammot különösebb szívfájdalom nélkül. Sőt, bárkivel vitába is szállok erről, aki meg akar győzni az ellenkezőjéről. Gyakorlatilag a pergetéshez használt csalik 80%-a beleesik ebbe a tartományba, s tudjuk, hogy a dobótömeget csalihoz választjuk, nem halhoz. Aki esetleg ezen botok "erején" gondolkozna: a kérdés szinte értelmetlen. Vizeinkben található halaink jelentős többségét gond nélkül ki tudjuk fárasztani ezekkel a botokkal. A harcsát nem, de az vicces lesz. Nekem még nem volt szerencsém atomtengeralattjáróba botlanom csukázás közben. De már nagyon várom. Domolykós csalikhoz épp nem a legideálisabb, illetve nagy twister és jig ólomfejekhez nem épp a legoptimálisabb választás, de kompromisszumokat kell kötnünk. Ha majd minden második alkalommal azon kapjuk magunkat, hogy sügéreket hajtunk a csatornán 00-ás körforgóval, akkor gondolkozzunk el finomabb felszerelésen. Persze a 10-30 gramm irányadó, nem kőbe vésett: 5-20 gramm, 10-35 gramm, 4-24gramm ugyanúgy ez a kategória. Igazából ezt az értéket nagyon bajosan lehetne csak egzakt módon mérni. Azt hivatott szemléltetni, hogy milyen csalikhoz a legjobb az adott bot.

És akkor egy kis általános botológia. Egy modern és jó pergetőbot nagyon reszponzív, magas modulusú karbon alapanyagból van. Ez nem azt jelenti, hogy nekünk kizárólag villámgyors botokat szabad megvásárolni, de a jelenlegi általános (és általam is preferált) botok azok bizony gyorsak és jó a csillapításuk. Ez miért jó és egyáltalán mi ez? Fogj meg egy pergetőbotot, markolj rá az orsótartónál és rázd meg. Figyeld, hogy mennyi idő alatt marad abba a rezgés. Minél hamarabb megtörténik, annál jobb. Hogy miért? A felesleges túlrezgések dobásnál csökkentik a távolságot, kapásnál és csalivezetésnél pedig a plusz rezgések felesleges impulzusokat továbbítanak. Magyarán libeg-lobog a botod és garantáltan rühelleni fogod.

Botsznobólogiai kitekintést is tartogatok a végére. Mint ennek a műfajnak az egyik középsúlyú versenyzője bizton állíthatom, hogy egy kezdő számára a gyűrűk súlya, gyűrűbetét fajtája, a parafa minősége és az orsótartó stabilitása olyan szinten sem fognak tényezőként jelentkezni, mint az ugandai időjárás. Mégis, óva intenék attól mindenkit, hogy a legalsó polcról válasszunk. A botok gyűrűinek könnyítésével és a mennyiség változtatásával a fent említett csillapítást hivatottak javítani, ami által a dobástávolság is javul. Érdekes ellentmondás, hogy a peremfutó orsókról hurkákban leszaladó zsinór röptét a nagyobb mennyiségű gyűrű a fokozott súrlódás ellenére egy bizonyos mértékig javítja. Itt kap szerepet a gyűrű betétjének anyaga, amely a kopásállóság mellett ebben is fontos szerepet kap. Ezek már olyan szintű meggyőződésbeli vitákat szülnek tapasztaltabb horgászok között is, hogy gyakorlatilag érdemes elengedni a fülünk mellett. A boltos garantáltan be fog próbálkozni a gyűrűsor anyagának és kiosztásának méltatásába. Ez a szakmája. A szilícium-karbid (SIC) betétes gyűrűk a legáltalánosabban felhasznált gyűrűk a botoknál, jó eséllyel ilyet fogunk venni. Erre érdemes rákérdezni, gyakorlati jelentősége a betétek fonott zsinór által okozott berágódása esetén van. Ha olyan botot vettünk, ami inkább az alsó kategóriába tartozik, mire berágódna, addigra már úgyis lecseréljük, ha meg nem rágódik be, akkor egyébként is jó a gyűrűsor. Tudom, hogy ez senkit nem vigasztal, de ez egy öntisztító folyamat. 

A parafára és az orsótartóra rettentő nehezemre esik sorokat áldozni. Tény, hogy a vacakabb minőségű parafa felfagy és rettentő ócskán fog kinézni. Tény, hogy az igazán rossz orsótartóban lötyögnek az orsók. Előbbire csak tapasztalat alapú kiválasztás működhet, utóbbira meg az ismert márkák keresése. 

Pár saját tipp az aktuális és a közelmúlt típusaiból, amiket tudnék ajánlani, a teljesség bármilyen értelemben vett igénye nélkül: Berkley Skeletor, Abu Vendetta, Shimano Beast Master, Daiwa Infinity Q, EnergoTeam Spin Blade, Mitchell Privilege, Pezon et Michel Redoutable Bass, Fox Rage

Legjobb vétel díj: Mitchell Privilege vagy Elite holtversenyben az Abu Vendettával

Legjobb renomé díj: Berkley Skeletor

Természetesen ne feledjük az aranyszabályt: botoknál keressük a sokkal olcsóbb használtat, nagyon sokat spórolhatunk!

Az orsó

Talán ennek a résznek a beható magyarázatától féltem a legjobban. Mivel nem lát bele senki a sajátjába, mindenkinek megvannak a saját víziói az orsókról. Olyan misztikusak és titokzatosak, mint a rántott hús. Pedig hihetetlen egyszerű dolgoknak kell ám megfelelniük:

- Elsőfékes legyen

- Rakja szépen a zsinórt

- Legyen jól adagolható, letapadásmentes fékje

- Legyen tartós

Látnokok előnyben, aki mindezt meg tudja állapítani egy orsóról és még a tárcája is megengedi, akkor ne teketóriázzon, vegye meg. A maradék halandónak, mint amilyen én is vagyok igen komoly fejtörést okoz a megfelelő orsó kiválasztása. Említettem már, hogy én első igazi pergetőorsónak egy Techniumot vettem. Beletekerve jó sok kilométert azt kell, hogy mondjam, hogy megfelelt minden általam támasztott kritériumnak. Elajándékoztam egy barátomnak, mert lecseréltem és használtan is röhejes áron tudtam volna eladni. Aztán egy hatalmas akcióban sikerült saját árához bagatel összegért megvásárolnom egy Shimano Stella 3000FD-t, amit gyakorlatilag azóta is használok. Igen, szinte kizárólagosan.

És itt rátérhetünk a pergetőorsók egy nagyon jó tulajdonságára: kevés kell belőlük. Okosan érdemes választani, mert ha jól beválnak, jó eséllyel nem fogod őket egy darabig leváltani. Jelen sorok írásakor négy pergetőorsóval rendelkezem, ezekből a 3000-res Shimanot (ami mellesleg csak dobmélységben tér el a 2500astól) használom az esetek jelentős részében. A nagyobbik peremfutó orsómat, egy Daiwát igen-igen ritkán veszem elő, mert ez súlyában és karakterében inkább a keményebb megpróbáltatásokhoz szükséges. A másik kettő multiorsó, nem erre a lapra tartozik.

A súly mellé tegyünk egy felkiáltójelet. A nagyobbik orsóm sem feltétlenül a fékerejével, vagy a strapabírásával győz a kisebbik felett. A kisebbik fékereje is jóval meghaladja a 4kg-ot, mint a piacon kapható orsók nagy többsége. Segítségképp, a kis Nexave 1000-res hátsófékes orsónál is 1kg körüli a fékerő, de egy átlag hátsófékes orsónál is 2kg terhelésre mozdul meg a fék. Ez a fékerő tökéletesen alkalmas egy átlagos bot karikába hajtására, majd ripityára törésére, nem szükséges eddig elmennünk. A nagyobbik orsó az erősebb, jobb teherbírású és nagyobb dobótömegű botjaimhoz passzol jobban súlyban és dobméretben. 

Ezért kezdésnek mindenképp egy 200 és 300 gramm közötti, körülbelül 2500-as Shimano, vagy 2000-es Daiwa méretnek megfelelő orsót javasolnék a kombónkhoz. Ez zsinórkapacitásban, méretben és súlyban is tökéletesen fog harmonizálni a botunkkal.

A dobemelés kérdése egy eldönthetetlen hitvita és az orsósznobéria bűvkörébe tartozik. A Shimano esküszik a wormshaftos dobemelésre, míg a Daiwánál a jobb modellek kizárólag excenteres dobemelésűek. Ennek a zsinórfektetésben van szerepe, ami talán a legeslegfontosabb szempont egy pergetőorsónál. Általánosságban elmondható, hogy a Shimano az olcsóbb modelljeit szereli excenteres dobemeléssel, amik nem igazán adnak jó zsinórképet, míg a Daiwa esetében ugyanez a dobemelés gyönyörű eredményeket mutat. Sokan mondják, hogy a rendszer kopásával az excenteres dobemelés zsinórképe romolhat, de ez nem az a magasság, amivel nekünk érdemes lenne foglalkozni. A wormshaftos (csigatengelyes) dobemelés általában jó előjel.

A csapágyak száma a non plus ultra misztérium. Ha jobban belegondolunk, 5-6 csapágynak mindenre elégnek kell lennie, minden efölötti csapágy a parasztvakítás témakörébe tartozik. A gyártók nagy mesterei ennek, nem is feltétlenül érdemes komolyan venni a csapágyszámot. Általánosságban elmondható, hogy nem igazi fokmérő. Manapság egy jól eltalált műanyag persely sokszor jobb szolgálatot tud tenni, mint egy gyenge minőségű golyóscsapágy.  Tehát erre ne figyeljünk.

Na igen, felmerül a kérdés, hogy akkor mire alapozzunk. Talán kicsit vadul fog hangzani a dolog elsőre, de bizony érdemes az árra hagyatkoznunk. Általában az azonos kategóriájú orsókat hasonlóan árazzák a nagy gyártók. Aranyszabályként elmondható, hogy a Shimano és a Daiwa árfekvése jellemzően picivel felette van a kevésbé prosperáló cégek árainak, mint pl. a Balzer, a Penn, a Ryobi vagy az Okuma. Miután végigolvastuk az összes létező fórumot és végigböngésztük az egymásnak ellentmondó véleményeket, láttuk lefotózva a kiszemelt orsónk zsinórprofilját, azután jellemzően le tudjuk vonni a konzekvenciát: csodák márpedig nincsenek. Azaz nagyon ritkán.

Az ár alapú értékítéleten felhördülőknek megpróbálom elmagyarázni, hogy hogyan jutottam erre a következtetésre. A 20 ezer forint környéki orsókat a tapasztaltabb, rutinosabb horgászok milliói vásárolják világszerte. Azt lehet mondani, hogy nagyjából ebben az összegben határozhatjuk meg a gyártásból fakadó költségeket és a reklámozásra, szervízhálózatra szánt összeget beleszámolva az átlagos orsók racionális árát. Egy így beárazott orsó sikerét meghatározza az, hogy a felvevő közönség hogy viszonyul az adott típushoz, sőt, magához a gyártóhoz is. Mivel jellemzően ezek a "tömegcikkek", a "volume makerek", a gyár nem engedheti meg, hogy ebben a szegmensben igazán vacak dolgot alkosson. Ezért szükségszerűen a kezdőknek is jó választás ezen bejáratott, nemzetközi (!!!) szériák valamelyike. Árban felfelé és lefelé mutatkozhatnak eltérések, ezért mindemellett buzdítok mindenkit arra, hogy kezdőként ne vadásszon speciális kuriózumokra, szériákra, inkább válasszon egyet a megbecsült gyártók valamelyikéből. 

A végére következzen egy kis gyűjtés az általam javasolt típusokból: Shimano Technium, Daiwa Exceler, Okuma Trio, Ryobi Zauber, Abu Garcia Orra, Cormoran Corcast, Balzer Metallica

Legjobb vétel díj: Okuma Trio

Legjobb renomé díj: Ryobi Zauber

A zsinór

Bizton állíthatom, hogy a nehezén túl vagyunk. Vegyünk egy spulni PowerProt vagy Tufflinet és irány a part. Esetleg Spiderwiret vagy Berkley Firelinet.

Ebben egyelőre nincs vita a horgásztársadalomban, szerencsére ezek a zsinórok annyira kiemelkedően jók a kategóriatársaikhoz képest és annyira nem sokkal drágábbak, hogy kár is a típusra szót fecsérelni. Ha ezt a négy típust megemlítjük, szerintem bármelyik horgásztársam azt fogja rá mondani, hogy ja, az jófajta. 

A mérethez viszont kellhet egy kis segítség, mert ez gondot szokott okozni. Én a 0.13-mas Powerpronál semmiképp sem mennék feljebb elsőre. Ennek 8kg a szakítószilárdsága, csomózás után ez nagyjából 4-5kg gyakorlati szakítót jelent, amit se a botunk, se az orsónk nem fog bírni károsodás nélkül. Szélsőséges helyzetekben kellhet a vastagabb kanóc, de épp nem a szélsőséges helyzetekre építkezünk. Jómagam is ezt a méretet használom, néha picit felette, hogy az akadóból kézzel ki tudjam hajtani a horgot, hogy ne vesszen el a csalim. Első zsinórnak ezt javaslom.

Hogy milyen színt? Jelentem, sikerült az évek során levonnom a hosszas fórumbeli vitázások és véget nem érő szájkaraték tanulságát: ami jobban megy a kabátunkhoz.

Legjobb vétel díj: talán a Spider, de nagyjából azonos.

Legjobb renomé díj: Powerpro

A satöbbik

És elérkeztünk a "legutolsó polchoz" a horgászboltban. Első pergetőélmény hajtásához két fantasztikus halat javaslok: a csukát és a balint. Ennek tükrében szükségünk lesz még egy pár drótelőkére (javaslom a klasszikus karabínerűt, sajnos a Rapalánál nem gondoltak arra, hogy saját márkájuk, a Storm gumihalait egyszerűen lehetetlen érdemben az előkéjükre szuszakolni). Kizárólag drótban gondolkodjunk, ráérünk még spekulálni egy sort wolframon és kevláron, hardmonon (a rend kedvéért: csak hogy utána ismét visszatérjünk a dróthoz).

Szükségünk lesz még egy egyszerű, pár ezer forintos tarisznyára, hátizsákra (ennél semmiképpen se vegyünk drágább, speciálisabb holmit, mert egyelőre nem tudjuk, hogy milyen csalikkal és hol fogunk főként horgászni), valamint egy-két átlátszó twisteres dobozra, ami belefér a tarisznyába, illetve egy két apróságra.

Egy bevásárlólista a szükséges dolgokról:

- Drótelőke (15-20cm-es), 5-6db

- Tarisznya, kis hátizsák

- Két átlátszó twisteres doboz

- Egy laposfogó a horgok kiszedéséhez

- Egy egyszerű, párszáz forintos szájfeszítő a sérülések elkerülésére

Egy bevásárlólista a "jó, ha van" dolgokról:

- Polárszűrős napszemüveg, hogy lássuk, mi történik a víz alatt és úgy általában, lássunk

- Egy kis méretű merítőháló, esetleg legyező merítő (mert az szép, vagány és hasznos is)

- Kompakt kis mérleg (ehhez kell a kis merítő, hogy meg tudjuk rendesen mérni a halat)

Amit elsőre lesztek kedvesek mellőzni:

- Lip-grip. Kérlek. Ne. Vegyél. Szerintem egyébként nem nagyon jó semmire.

Hát nem nagyszerű? Már csak csali kell.

A csali

Na igen. Mielőtt nekiesnék annak, hogy megmondom a tutit, szögezzünk le pár dolgot a pergetéssel kapcsolatban: Pergetni egyszerű és a pergetéshez nem kell sok cucc.

Alá is tudom támasztani: be kell dobni a csalit a hal elé és kihúzni vele a halat. És csak egy műcsali kell, amelyiket bekapja a hal.

Sajnos nem lehet mindig tudni, hogy a hal hol van és hogy melyik az a csali, ami épp tetszik neki, ez némileg árnyalja a képet.

Mivel előbbiről érdemben nem tudok ezen sorok keretei miatt nyilatkozni, utóbbihoz sajnos egy lexikon is kevés lenne, arra a pár típusra szorítkozom, amit első körben javaslok.

Műhalak

Na, a műhalakat egyáltalán nem. Bár kétségkívül csábító, és az egyszerű fogás ígéretét hordázzák magukban, a valóságban elképesztően költséges egy készlet összeállítása és kezdőnek nagyon ellenjavallt. Pillanatok alatt ki tud ürülni az ember pénztárcája 4-5 műhaltól is. Bár a Rapala, a Storm, az Ugly Duckling, a Salmo nagyon nagyon szuper dolgokat árul és lehet, hogy sokan megköveznek ezért, de nem javaslom a túlzott vásárlást. Egy egy Salmo beleférhet, de csak felügyelet mellett. Saját magunk ne ugorjunk ennek neki.

Kanalak

A kanalakkal már egy fokkal jobb a helyzet. Ezekkel csak simán nehezebb halat fogni. Ellenben legalább olcsóbbak. Az Abu Toby, az Orkla és a Gipo kanalak bizony nagyon jól működnek az értő kezekben. Nem nyúlunk mellé, ha ezekből vásárolunk, mert később biztos hasznukat vesszük, de kezdetekben megkockáztatom ez lesz a legeredménytelenebb csalifajtánk. Mértékkel és tartózkodással vásároljunk belőlük, a vezetésükre nagyon rá kell érezni. A speciális, balinozósabb darabokat szinte "ész nélkül" vontatva sikeresek lehetünk az őnlakta helyeken.

Körforgók

Kis túlzással azt mondhatom, hogy a leginkább hülyebiztos megoldás a körforgó villantók vásárlása. Bár tekeri a zsinórt, ami miatt sok kárt fog okozni az első adag zsinórunkban, mégis gyakorlatilag nem lehet elhibázni a csalivezetést. A körforgóval egyszerű a vontatási mélységet belőni (egész egyszerűen addig kell engedni, amíg a megfelelő mélységbe le nem süllyed és érzéssel bevontatni), és a halak is kedvelik. Ha nagyobb, csukás villantókat használunk, a drótelőke miatt egyébként is lesz forgó a zsinórunkon - ennél kisebb csalik esetén se feledkezzünk meg, ha domolykóra vadászunk. Ez utóbbira 00-ás, 0-ás, előbbire a nagyobb, 5-ös méretű Dam Effzett, Mepps vagy Blue Fox körforgók tökéletesek. Silányat ne vegyünk, az a száz forint nagyon meg tudja bosszúlni magát, ha nem forog tökéletesen. Mélyebb vizeken excenter ólommal, vagy anélkül lesúlyozva remekül szolgál és még a zsinórt sem csavarja.

Gumik

Sajnos nem tudok a gumihalakról elfogultság nélkül beszélni. Jómagam újrakezdésemkor dömpernyi mennyiséget vettem belőle, ezt a szokásomat azóta is tartom. Rendkívül olcsó, teret enged ezért a kísérletezésnek, a színkombinációk kikísérletezésének. Eredményes a legtöbb általam ismert és meghorgászott hal és víztípusra. 

A Twister vagy Jigfej vásárlása kemény dió, de igazából csak akkor érezzük fej és fej között az eltérést, ha már annyira vájt fülűvé váltunk, hogy a beakasztó szem, a színezés, a szem mérete, a horog öble, a horog szárának hossza, a gumirögzítő rugó vagy szem tényezőként szerepel a kiválasztásnál. Kezdésnek nem nyúlunk mellé pár csomag jó hegyes horgú darabbal, ami akár lehet mindenféle színezéstől mentes.

Azt javaslom, hogy első körben 6-10gr közé lőjük be a fejeinket, de természetesen vehetünk lényegesen kisebbeket és picit nagyobbakat is. Sokkal nagyobbat már nem nagyon tudunk eredményesen vezetni az ajánlott bottal. Próbálkozzunk rövidebb és hosszabb szárú horgokkal - figyeljünk rá, hogy akár könnyebb, mégis nagyobb horgú darabok is kaphatók, amik a felszínközeli vontatáshoz is alkalmasak.

A közhiedelemmel ellentétben a twisterek és a gumihalak vízközt is remekül megállják a helyüket. Sőt, néha eredményesebbek minden másnál. A vezetésük kis gyakorlást igényel, a legjobb, ha kellően átlátszó vízben figyelgetjük a part közelében, hogy hogyan reagálnak a mozdulatainkra. Hamar bele lehet jönni. 

Olyan töménytelen mennyiségű gumihal kapható manapság, hogy márkát szinte nem is érdemes mondanom. Ne legyen se túl kemény, se túlságosan lágy. Ha a bolton felnyúlunk a "középső" polcra, akasszunk le egy pár zacskóval és kísérletezzünk.

A gumihalaknak egy speciális fajtája mellett nem tudok elmenni szó nélkül, ezek az én személyes kedvenceim: az egybeöntött halacskák. Jelenleg, a legjobb tudásom szerint a Storm rendelkezik a legbővebb kínálattal Magyarországon. Érdemes kipróbálni, viszonylag macera mentes megoldás és rendkívül eredményes csalik. Én mindig tartok magamnál többféle színben, számtalanszor mentette meg a betlis napomat. Kedvelem a természetes színeket, nagyon egyszerű kiválasztani az adott vízre jellemző táplálékhalhoz passzolót. Nem is nagy ördöngösség vezetni.

Nnna. Tudsz mindent. Irány pergetni!

A következő postban lerovom egy régi adósságomat, amit már nagyon sokat ígérgettem.

A recept a következő:

 Egy kezdő pergetőhorgász, 240cm, egy evőkanálnyi dobósúly és egy maroknyi csapágy. 

Inspirálnak a szar dolgok. De tényleg. Meglátok valami katasztrofális dolgot és rögtön azon kezdek el gondolkozni, hogy hogy lehetne javítani, vagy hogy létezik-e belőle jobb és szebb darab, ami kiszolgálja az igényeket. Rettentő teher ez, a Thisisfly gear rovata az alfája és a google végtelen ereje az omegája, ami a muníciót szolgáltatja ahhoz, hogy egy kisebb vagyont verjen el az ember a hülyeségre. 

A kezdők fogják be a fülüket, masszív cuccbuzéria fog következni, mindenféle koncepció nélkül.

Survival Bracelet ejtőernyőzsinórból

http://needsupply.com/mens/accessories/watches/survival-bracelet.html

Túlélő karkötő! Mi másra van egy átlaghorgásznak szüksége, mint egy ejtőernyő zsinórból font karkötőre, amivel vészhelyzetben reprodukálhat bármit, amit Bear Grylls egy vidámabb napján! Amikor a vadon sűrűjében, a Moby-n, elvágva a külvilágtól spontán amputálnunk kell horgásztársunk valamely testrészét, egyszerűen nincs alkalmasabb eszköz az artériák elszorítására. Jó, persze egy kés elkelhet a művelethez, de nem ez a lényeg. Legyen az hirtelen jött ruhaszárítás, tomboló viharban fához kötözés, vagy egy elszakadt cipőfűző: ez az ejtőernyőzsinór mindennél fontosabb lehet számunkra. Ki ne találkozott volna már a helyzettel, hogy "Áhh, bárcsak lenne nálam ejtőernyőzsinór!"? Na, itt a megoldás!

Deuter Bakancstáska

http://tengerszem.hu/?p=termek&tnev=Deuter+Boot+Bag

Retkes csizmák réme. Undorító dolog, amikor a sátradban már kis dombokat lehet formázni a koszból és a sárból, te pedig leginkább aludnál ahelyett, hogy tereprallizol a kis patakok között, amik a csukádból kifolyó latyakból képződnek. Kinn hagynád az előtérben, de egyrészt kopogósra fagy, vagy elázik, vagy csak simán nincs a sátradnak előtere. Zsupsz, be ebbe a zsákba és probléma megoldva! Vagy lehet, hogy az autód csomagtartójában nem akarod megtörni a halnyálkás merítőháló keltette szag egyeduralmát a sáros-retkes bakancsod lábszagú kipárolgásával - ebben az esetben is csak és kizárólag ez a tok a megoldás. Még otthon sem vágnak ki a cipőddel együtt, ha így dobod be az előszoba közepére.

MSR Hubba egyszemélyes expedíciós sátor

http://www.mountex.hu/termek/10202-263-0/msr_hubba_sator

Hú de kell, te jó isten! Másfél kiló. Egy ásványvíz tömege. Bámulatosan jó kis sátor, garantált vízállósággal. Van egy kis előtere is, ami tökéletesen elég arra, hogy a hátizsákod besuvaszd, mindemellet kényelmesen elalszol benne. Igaz, nem tudsz benne komplett pókerpartit rögtönözni pontyozás közben, de ha elkap egy randa eső a hétvégi pergetőpartid közepén, vagy csak amúgy sem teherautóval jársz horgászni, ez a cucc maga a csoda. Tudom, hogy merész gondolat, de gondolj csak bele: KÉT ilyen sátor is befér egy autóba, ellentétben a "hagyományos" horgászsátrakkal. Hát nem fantasztikus? Dehogynem. Nyavalyás nyolcvan ropiért a hülyének is megéri, nemhogy nekünk.

 
Thermite Versipack combtáska

http://www.maxpedition.com/store/pc/THERMITE-VERSIPACK-4p19.htm

Enélkül nem tudok élni. Viccen kívül, az oldalzsebes cargo nadrágok elérik a kapacitásuk csúcsát a tárcád és telefonod bepakolása után. Ebbe a kis vacakba meg belepakolhatsz akár egy-két előkét, egy doboz csalit, egy-két gumihalat, ragtapaszt, fogót, epres óvszert, lenin összest, bármit. A képzelet szabhat határt, hirtelen kinyílik a világ. Pergetőhorgászként csak ajánlani tudom a mellény és a válltáska mellé. És magunk közt szólva, ennyiért nem is durva.

Van Staal Titanium fogó

http://shop.urbanangler.com/store/pc/Van-Staal-Titanium-Plier-Set-11p3872.htm

Gondolkoztam, hogy mi lenne elég sznob ahhoz, hogy feltétel nélkül vágyjak rá. Ennél már nem tudtam tovább menni. Igen, ez titániumból van. A Van Staallal eddig csak orsóként találkoztam, az is kiverte a biztit. Na de tudtok durvább dolgot annál, mint hogy súlyos tízezreket elverni fogóra? A bőr szütyő sem sokat segít a dolgon. Viszont kolbászoló pecásként nagyon nincs választásunk, hogy mire szórjuk el a családi ezüst ellenértékét. Marad az aranyárban mért fogó. Jajj, de butuska is vagyok, ez egy olyan drága fém, mint az arany.

Travel Safe utazótörölköző

http://www.mountex.hu/termek/11110-177-0/travel_safe_travel_towel_l_torolkozo

Törcsi. Douglas Adams lebeg a szemem előtt. Egy valamirevaló stoppos nem indul el törölköző nélkül. Egy gyors zuhany a parton, mielőtt feldobnánk az esti makeupot? Egy forró törcsi a laza borotválkozás előtt felgőzölve a gázrezsón a pontyozófotelben? Nem akadály. Na jó, akkor is hasznos, ha meg akarunk törölközni. És lássuk be, halnyálkát törölni egy sokezres törölközőbe azért mégiscsak más.

Storm Logic párna és kabát

http://www.exofficio.com/products/details/womens-storm-logic-jacket

Zseniális. Egyszerűen zseniális. Egy párnát cígölni luxus. Vaskos, nem lehet összenyomni. Ha felfújható, az ropog miközben forgolódunk rajta. Ez viszont kétségkívül a legnagyobb találmány a kacsintós pénztárca óta. Becsomagolod párna, kicsomagolod kabát. Óriási. Feladom a rendelést. Persze előtte kifosztok pár kisnyugdíjast.

Helly Hansen technikai öltözék

http://shop.hellyhansen.com/GB/item/66522/?partner=6085&t_type=src&t_type=cat

http://shop.hellyhansen.com/GB/item/66523/?partner=6085

Esőnadrág mi? Spro? Fox? Alig több, mint jelen árfolyam szerinti 300 000 magyar forintért a miénk lehet az egyik legszuperebb ruházat, amit pecás, síelő és hegymászó a magáénak tudhat. Így ha kedvünk szottyan galócahajkurászás közben felugrani a Gerlachfalvi csúcsra, adott a lehetőség! Hansen kapitány cájgja vízálló, szélálló, klímaálló. Egy igazi operetthorgász ennél nem adja alább. A horog ütötte lyukak az évek során csak szexi patinaként jelennek meg rajta. Képzeljük el a következő beszélgetést:

- Hjajj, beázott a jobb alkaromnál a háromszázezres kabátom...

- Nem mondod..

- De... igaz csak azért, mert korábban, mikor a saját lábamat rágtam le, mert fennrekedtem lazacozás közben Alaszkában a hegyekben és nem volt más élelmem, már nem nagyon tudtam megőrizni az egyensúlyom miközben egy 40 kilós király' tépte az orsót és véletlenül beleakadt az egyik nimfám.

Azt nem kell tudniuk, hogy berúgtál Zalakaros alsón és beleakadtál a kerítésbe.
 

Meindl MFS túrabakancs

http://www.grube.hu/221517-turacipo/18201-meindl-vakuum-men-gtx-turabakancs/

Cipőt a cipőboltból! Az MFS szivacs olyan dolog, amit nem hittem el. Szépen rásimul a lábadra, ezért ha kitör egy háború, és lerángatják rólad valami szerencsétlen intermezzo eredményeként, bizton állíthatjuk, hogy a következő tulajnak már nem lesz olyan kényelmes. Ellenben neked az, nem kicsit. Meleg, szuperkényelmes, szupervízálló. Minden, amit egy "horgász" bakancsról nem feltétlenül tudunk elmondani. Dolgos kámi magyar asszonyok keze munkáját dícséri. Ha egy túrabakancsom lehetne az életben, tuti hogy Meindl lenne.

Könnyed folytatása következik, ha megint megnyerem fejben a lottót.

Megfelelő képek híján az orsós cikket még mindig nem sikerült publikálni, ellenben addig is kényeztetésképp: megvásároltam a Trio Zandereket, és félig le is pucoltam őket.

Okulásféleképpen pár tanulság:

- Ennyire félrehasznált blank nincs is a világon. Szerencsétlen pergetőbotként van árulva, közben meg lassú, mint szegény megboldogult nagyanyám. Ellenben úszós, fenekező botnak több lesz, mint kiváló. Ahhoz tökéletes a csillapítása, nagyon jól bírja a terhelést.

- Nem véletlenül nyolcezer forintos ez a bot. Bár a gyűrűk arra hivatottak, hogy bírják a fonottat, szerintem rövid időn belül meg fogják adni magukat. Tekintve, hogy az újranyelezéshez nem kell eltávolítanom őket, mert a botok háromrészesek, egyelőre maradnak. A ragasztáshoz szerintem valami egykomponensű valamit használtak, melegítésre meg sem nyikkan, kaparászásra sérül a bottörzs. Olvastam pár tippet egy botépítő oldalon, ami egy súrolószert-súrolókövet javasol. Hátránya, hogy lakkoznom kell...

- A parafa röhejes. Nem bánom hogy átvétel után ca. három percet tartózkodott a botokon, az igazán szar minőséget képviseli. Egy vékony rétegben parafára emlékeztető valami van rajta, alul őrleménynek néztem. Nem volt sok kedvem tanulmányozni, szerintem az első fagyban széthullott volna. 

Következő lépések:

- A parafát leszedtem, valahogy le kell tisztítanom a ragasztó maradványait, orsótartó marad. Kitesztelem, hogy melyik a legjobb távolság az orsónak, ahol dobni is lehet vele és még kényelmes is. Ha a jelenlegi nem jó, vágunk. Mármint az orsótartót, aztán amíg ki nem találom, marad nagyapáink szocreál megoldása, a szigszalag.

- Addig is zsugorcsövet kap első és hátsó markolatnak, és próbálok beújítani valami winding checket, amivel eltakarom az orsótartó végeit, illetve mivel nem lesz vastag hátsó markolat a véglegesen sem, záródugónak egyelőre egy anodizált fekete kapupánt-csavart kap lefűrészelve. 

Tudom, prosztónak prosztó, de béta tesztnek kiváló. 

A végleges változat egy ilyen kis szexi orsótartót kap:

http://www.cmw-angeln.de/angelgeraete-ruten-angelgeraete/angelgerate/Fuji-Fuji-Spinning-Reel-Seat-Set-SKSS/

És zsugorcső nyélborítást, ami alá egy dekoratív keresztszövést fogok készíteni vastag gyűrűkötöző cérnából, illetve a végeit hagyományos lakkozott bandázzsal fogom lezárni. Ha el nem cseszem, mert egy cipős dobozom van forgatómotor helyett. 

Beteszem a Gyűrűk Ura összest, egy karton energiaitalt és megpróbálok majd nem elaludni, miközben forgatom a nyelet száradás közben.
 

Minden kedves olvasómnak Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok! 

Spanyolviasz következik!

Kicsit ódzkodom az ilyen nagyarcú kijelentésektől, de bizony most azt hiszem, hogy valami saját jön. Elképzelhető persze, hogy más is kitalálta már velem párhuzamosan (ma már a rádió és a helikopter sem biztos ugye), de ettől picit a saját agyam szüleményének tartom az ötletet. Nyilvánvalóan nem az, hiszen kereskedelmi forgalomban is létezik, de ennyi önajnározás nekem is jár.

Történt ugyanis, hogy a nagy orsóvásárlási dilemmám kellős közepén borzalmasan elkenődve a bámulatos szarsággyűjteményből, ami a pergető és multis orsók dimenzióján túl létezik, elkezdtem alternatívák után kutatni az interneten. 

Ugyanis rájöttem, hogy ha még a legeslegfelsőbb rétegben kutakodva is olyan kiábrándító gennygócok vannak méregdrágán, mint a Basia, akkor ez a világ már semmit nem tud nyújtani számomra.

Egyébként Baitrunnereket vettem, de ez mellékes.

Mivel rengeteg pöpec elsőfékes orsó létezik és hosszas vacakolás után sem bírtam feldolgozni, hogy mi is különbözteti meg a gyorsfékes orsóktól, elhatároztam, hogy szétkapok egyet, mint hülyegyerek a nintendot.

Az eredmény bámulatos volt, nem csak hogy azonnal Benyusnak éreztem magam, de rájöttem arra, hogy miért van az, hogy nem az orsó fékcsillagának menetemelkedésétől függ a fék szorításának gyorsasága. Fellelkesülve ezen (szinte majdnem annyira, mint amikor fiatal tizenévesként felfedeztem magamnak a maszturbációt) rájöttem, hogy soha többé nem veszek más orsót, csak elsőfékest. Aztán persze vettem még egy Baitrunnert.

De azért megmutatom, hogy hogy is kell ezt csinálni, ha valaki egy rendes univerzális pontyozó/feederező/amúrozó/marlinozó/angolnázó/csukázó orsót szeretne magának, és mondjuk ha már elkölt húszezret, akkor nem valami vállalhatatlan nyeletőfékesnek csúfolt romhalmazt akar magának. Ha én most vennék orsót, hallgatnék magamra.

Ímhol:

A fékcsillag a kulcsa mindennek. Na meg a dob. a fékcsillag minden egyes tekeréskor jobban belepaszírozódik a féklamellákba, és ez ellen a folyamat ellen mi mit sem tehetünk. Persze csak a felületes szemlélő szerint.

Ugyanis a fékcsillag nem egy olyan pofonegyszerű szerkezet, mint amit mi elképzelünk magunknak. Ha leaprítjuk róla a kis fedelet (ami nagyon remélem, hogy nem csak az én orsóimnál leválasztható), akkor láthatóvá válik az a pici, ámde bazi erős rugó, ami a feszítést és magát a fékutat is kontrollálja.

Első lépésként a vállalkozó szelleműek dobják ki a rugót a szerkezetből (persze ne túl messze) és szépen csavarják vissza a csillagot a helyére. Ez, amennyiben a lamellákig leér a becsavart csillag kiálló része máris a várt eredménnyel jár. 

Az én tesztalanyom egy makacs kis jószág volt, csak az orsók 50%-ánál arat sikert ez a történet. Második lépésként pakoljunk át féklamellákat a pótdobból az eredetibe. Iiigen, ezzel máris el tudjuk érni a szorító hatást és voila, ott is van a szuper kis gyorsfékes orsónk, enjoy! Hálaleveleket a szerkesztőségbe.

Na persze, megint idáig hallatszanak a huhogók, oké oké. Te ugye nem ennyire akartad gyorsra a féked, hogy egy menet és máris satura záródjon. Semmi baj. Ugyanis a kötekedő fajtáknak is van egy megoldás: a rugó rövidítése hasonlóan jó eredményekkel jár. Amennyiben nem akarunk a filclamellákkal játszogatni, próbáljunk meg a levágott rugódarab alá olyan méretű alátétet (alátéteket) tenni, amik ellensúlyozzák a levágott mennyiséget. Így pár fordulattal satura tudjuk húzni a féket, és mégsem költöttünk nagyon drága quickdragre, vagy valami túlárazott shimanora.

Update, amiért hezitáltam a postolással: sajnos miközben ordas nagy lustaságom közben képeket kerestem, rájöttem, hogy ezt bizony más is kitalálta. Ez van. Nem baj, közkincs. Én csak örülök neki, egyszerű a dolog végülis, mint a pofon. A lenti videón megtekinthető az illusztráció.

Természetesen bármilyen elsőfékes orsóval működik, aminek szétszedhető a fékcsillagja.

Használjátok egészséggel!

Sokakban felmerül a kérdés, hogy ha nincs szükség épp a nagy dobásra, a célhal a ponty és az amúr, de méreteikben épp jellemzően nem az ölnyi méretű jószágok csobognak a tóban, akkor mit is lehet kezdeni magunkkal.

Bár nekiállhatnánk úszózni, de tegyük fel, hogy kényelmes lurkók vagyunk, amilyen például én vagyok, aki miután eltöltött egy egész napot egyetlen pont bambulásával 40 centiméterre, szeretné kihasználni azt a jóisten adta lehetőséget, hogy a szemünk fókuszát változtatni tudjuk. Lényeg a lényeg, eltökéltük, hogy fenekezünk.

Szinte adja magát a feeder, ami kétségtelenül az egyik leguniverzálisabb horgászmódszer. A kis bodriktól a nagy disznó pacnipontyokat is sikerrel ki tudjuk szedni egy jobb felszereléssel és még a kapásjelzőkkel sem kell vacakolni. Viszont vannak helyzetek, amikor nem a legideálisabb. Bizony, hogy nem. 

A feederezés előnyeit már lefirkantottam pár éve, ezek nagyjából azóta sem változtak. A szívem csücske a módszer, amikor gyerekként a Mosoni-Dunán kajtattam a kárászokat, ugyan nem nagyon tudtam róla, de a rendkívül érzékeny végű teleszkópos, 2.70es kis Silstarom végét figyelve régóta felfedeztem magamnak. Ez persze csak évekkel később tudatosult bennem, amikor újból elkezdtem összevásárolni a felszerelésemet.

Sokak szerint az utánozhatatlanul finom szerelék az, ami verhetetlenné teszi és ez részben igaz is. Ami viszont egy komoly tévhit, hogy a főzsinór átmérőjének számottevő jelentősége lenne. A saját bőrömön tapasztaltam meg a feltevés tévességét, amikor a szokatlanul lágy pontyozóbotjaimmal istenkísértettem 0.25-ös zsinórral a Derítő tavon.

Miután sokan lehülyéztek, természetesen én is átszoktam a picikét vastagabb zsinórokra. Valamiért az a tévképzete van a legtöbb horgásznak, hogy a vékonyabb főzsinór több halat eredményez. Valójában persze ez nincs így. A zsinórsűrűség okozhat anomáliát a fogási mennyiségben, ha csapatban vagyunk, és jobbról balról távolra horgásznak mellettünk és lapos szögben állnak a zsinórok, ebben az esetben talán lehet jelentősége, de én még ebben is picit kételkedek. Ha a dolog fizikáját nézzük, kapásjelzés tekintetében a zsinór iszapban lévő része vastagabb zsinór használata esetén szükségszerűen jobban "tapadhat", de minimum kétségesnek tartom, hogy ezt számottevően észrevennénk akár fél tizedmiliméteres vastagságbeli eltérésnél is (egy számítást megérne a hitelesség kedvéért, de elképesztően lusta vagyok).

Tehát tudjuk, hogy a zsinórvastagságnál egy 0.23-0.26-os mérettel nagyon nem nyúlhatunk mellé. Pikánsabb vastagságokat is kipróbálhatunk és szoktam is fonott zsinórral, de ez esetben ügyelnünk kell arra, hogy a botunk megfelelően tompítsa a halunk kirohanásait. Magyarán taknyosabb bot kell hozzá.

A feederezés nehézségeinél első helyen szoktam felemlegetni az éjszakai horgászatot, nem szoktam hangoztatni, de a hideg is egy ilyen gonosz faktor, az uszadékos, vízinövényes terep úgyszintén. Különösen a magamfajta vakegerek tudnak rendkívül rosszul járni a második-harmadik akciódúsabb fárasztás után, amikor éjszaka akarnak bedobni a bot végére gubancolódott zsinórral. Könnyen vége lehet a pecának.

Igen a feeder nagyon sérülékeny, és a szennyeződésektől, vagy hajnali fagytól eltömődött, elzáródott spiccgyűrű azonnali csúnya halált tud okozni. Legalábbis a dédelgetett botok számára.

A másik gyenge pontja az éjszakai horgászatoknál maga a kapásjelzési mechanizmusa, amihez merőlegesen kell elhelyezni a parton. Ugyan meg lehet oldani (meg is szoktam) rodpoddal, combosan leszúrt ágasokkal, jó bottartó fejekkel, hogy ne a tóból kelljen a botokat előhalászni, de azért bizony becsúszik egy két eset, amikor menthetetlenül kepeszthetünk jobb esetben "csak" a botok után. Ha annyira ügyesek vagyunk, mint a szerző, akkor persze háromlábak, kikapcsolt elektromos kapásjelzők, fémjelzett szupertartós Vario Feeder Rod Podok is kiköthetnek a vízben. Hebehurgya vagyok, na.

A pontyozásnál használt Eclipse podom, vihartalpakkal, a sátram leszúróival és a pontyozó gumis bottartóimmal kombinálva majdnem teljesen hülyebiztosan tartják a botjaimat.

A merőleges elhelyezkedést viszont sajnos nem pipáltuk ki teljesen. Másik hátránya ennek, hogy relatíve kis helyen, nádlyukakban igazi horror a bot alkalmazása. Versenyládám nincs, szerintem nem is lesz, megfelelő módszer meg megint csak a pod cígölése, mivel egy ilyen helyzetben rettentő macerás leszúrókkal megoldani a bot elejének (vagy hátuljának) a rögzítését. Ha egy stégen ketten akarunk horgászni, akkor egymásnak háttal kell, de ezt már meg sem említem.

És csak hogy ne legyen minden fenékig tejfel, ott van az eltérő bothosszok problémája. Jómagam hallgattam az okosabbakra, akik két különböző hosszúságú botot ajánlottak a legelején és magam is néha toldó nélkül használom az egyik feedert. Az eltérő bothosszok kimondva-kimondatlan nagyon sok bosszúságot tudnak okozni. Tudom, hogy olvasóim kivétel nélkül dobózsenik, mint ahogy én is, de bizony előfordul, hogy kicsit mellémegy a PVA csomag bedobáskor, amit nem húzok már ki. Ilyenkor viszont a botok helycseréje szintén körülményes.

Szóval hogy oldjuk meg, hogy sok kapásunk legyen, megfogjuk a finoman kapó, átlagos fizikumú halainkat?

Hát nem egy nagy varázslat, egész egyszerűen vissza a kezdetekhez. Az egész feederes finom pontyozós mizéria először ott kezdett gyanús lenni bennem, amikor rájöttem, hogy cimborám pontosan olyan vastag előkét használ a feederein, mint én a pontyozóimon. Nekünk sem kell restnek lenni, bátran tegyünk fel olyan vékony előkét, amilyent csak a botunk elbír. Nem bíztatok senkit ilyen marhaságra, én is csak titokban szoktam csinálni, de úgy teszteltem a még biztonsággal alkalmazható előkét, hogy horgostul beleakasztottam egy etetőanyagos zacskóba, és az ideálisnál lazább fékkel bevágtam neki és megnéztem, hogy elszakad-e. A fox pontyozóimmal nagyon le lehet finomítani az előkevastagságot, de tovább tuningolhatjuk erőgumival, ha kicsit durungabb botjaink vannak.

Hagyományos fenekezésnél is alkalmazhatjuk a lefinomított horgokat és előkét, s igazából semmi, de semmi nem akadályoz meg bennünket, hogy csúszóra kössük az ólmunkat. Vagy épp nem. Vagy épp az etetőkosarat. A legtöbb hazai halfaj képtelen megkülönböztetni a method kosarat, a feeder kosarat és az etetőkosarat.  Természetesen nem kell lemondanunk a hajszálelőkés csalifelkínálásról, de ha a célhalaink között compók (hú de ritka dolog is ez...), dévérek is vannak, és bojli vagy pellet helyett élőcsalit, vagy horogra szúrt kukoricát szeretnénk használni ez teljes mértékben lehetséges.

Nagyon sokszor preferálom a háromrészes pergetőbotokból fenekezővé avanzsált botjaimat. Kényelmes őket szállítani, ezért potyautasként bármikor beférek harmadiknak egy autóba, csukázni is tudok velük, erőgumival meg az előző posztok között említett túlzott gyorsaságát is tudom kompenzálni. A dobástávolság tökéletesen elégséges a legtöbb helyen, nyilván speciális helyzetek adódhatnak, amikor improvizálni kell, de az esetek döntő többségében a bot brutális jó csillapítása és a kellően vékony zsinór meglepően jól tud teljesíteni.

Aki nem szállítási hossz fetisiszta, mint én, azoknak a barbel botok, s még inkább a twin tip botok közül ajánlanék felszerelést. A sajátosságuk, hogy kétféle második tag tartozik hozzájuk, az egyik rezgőspicces, a másik hagyományos, avon spicces. Ezek a pálcák nagyon praktikusak, rögtön kétfajta horgászbotunk van, amivel le tudunk menni nagyobb folyókra is anélkül, hogy a szöszt buherálnánk félóránként a spiccgyűrűkből, és kisebb vízen tudunk velük fenekezni, mindezt úgy, hogy garantáltan nem jönnek zavarba nagyobb pontyoktól, márnáktól sem.  

Bátrabbak kísérletezhetnek pergetőbotokkal, lágyabb un. "stalker" pontyozóbotokkal (ezek gyakorlatilag hagyományos botok, csupán le vannak rövidítve, hogy könnyebben mozoghassunk velük), erősebb úszós botokat, vagy azok, akiknek nem okoz kényelmetlenséget természetesen használhatnak lágyabb pontyozóbotokat a célra.

A végszerelékkel önmagában meg lehetne tölteni egy könyvet. Bátorkodom megadni egy irányadó tartományt, amit persze lehet finomítani, durvítani, ki hogy szereti.

• 2.40m-3.90m a finom előkékhez kellően lágy horgászbot (nem szabad meglepődni a rövidebb méreten, sokkal több helyzetben sokkal kényelmesebb inkább, mint hátrányos, gondoljunk csak a csónakos horgászatra, vagy zegzugos, akadós holtágakra)
• 0.22-0.26-ös főzsinór
• 8-12-es horog
• 30-50gr ólom (fixen kötve inkább a nehezebbhez közelítve) vagy egyenértékű kosár

Bátran használjuk az alábbiakat, még ha az is van rájuk írva, hogy carp, vagy feeder, vagy neadjisten mindkettő:

• Nyeletőfékes orsó ízlés szerint (távdobó, közeldobó, elsőfékes, hátsófékes)
• Akármilyen etetőkosár
• Gubancgátló cső
• Gumigyöngyök mindenhova
• Élőcsali, Pellet, bojli, kukorica, hibrid pellet, hibrid bojli, hibrid popup bojli, oldódó hibrid popup bojli pellet, hibrid snaucer
• Leadcore (ólombetétes zsinór fixen kötött felszerelésnél)
• PVA termékek

Arcátlanul lenyúlva egy nálam sokkal népszerűbb (és egyesek szerint jobb) horgász mottóját: de mi a csel?

Hát a kapásjelzés.

Gondosan elsunnyogtam a legkardinálisabb kérdést, hogy a fanyalgóknak is adjak muníciót. A kapásjelzés bizony a legkritikusabb része ennek a fajta horgászatnak és a korábban a feeder módszernél általam ismertetett előnyöket teljesen elveszítjük.

De vajon bánjuk-e?

Nem mindig. A pontykapások, különösen a méretes pontyok és amúrok kirohanásai jellegzetesek gyorsak és füstölősek, számottevő eltérést a kisebb célhalaknál fogunk tapasztalni. Kisebb halak fenekező horgászatában a rezgőspicces horgászatnál jobbat még nem nagyon találtak ki, ez ténykérdés. Viszont álljon itt pár dolog, ami mellet nem biztos, hogy el kellene menni:

• Éjszaka, fűzött csalival ritkán adódik pöckölgetős, igazán finom kapás pontyoknál. Van, de nem ez az általános.
• Leadcore-ral horgászva, fix ólommal horgászva ezeket feederezésnél sem látjuk
• Az indokoltan 120 méterre horgászó "tömegek" közül is csak a látnoki képességűek veszik észre ezeket
• Ha valaki elszundikál a feederek mellett (ahogy én is szoktam), egyébként is csak a nyeletős hangjára ébred.

A helyzet egyébként nem reménytelen, van egy két trükk, amivel minimalizálhatjuk a veszteségünket, álljon itt pár tanács, amit érdemes megfogadni, és majdhogynem hasonlóan érzékeny felszerelést kapunk:

• Használjunk jó minőségű swingert karika helyett. Nem csak a kiegyensúlyozásban segít (változóan szeles időben macerás a súlyokat állítgatni, de nem lehetetlen), de megakadályozza a gubancainkat amik bevágáskor jelentkezhetnek, és a súlyozása miatt az ejtős kapást is szebben mutatják. Érdemes a láncos változatokkal próbálkozni, mivel univerzálisabbak és oldalirányban sem lengnek ki használat közben. Többletköltségük nem jelentős, de nagyon hasznos társ. Figyeljünk arra, hogy csavaros bottartó szárral tudjuk használni, amiből teljesen elegendő a 700 forintos változat is, nem kell feltétlenül felvásárolnunk a Solar nagykereskedést.
• Próbáljuk ki a nagyon vékony (0,06-0,10) jól merülő, bevonatos fonott zsinórokat, ha a botunk lágysága engedi. Csodát láthatunk: a gyakorlatilag nulla nyúlás még a legfinomabb pöcögtetést is azonnal mutatja a swingeren. Használjuk felelősen! Az erőgumikról és a megfelelő fékbeállításról halaink védelme érdekében soha nem szabad megfeledkezni!
• Ha lehetőség van rá, figyeljünk a zsinórra, ahol a vízbe ér! A kapásjelzőnk (nevezzük swingernek, de egyébként ugyanazt értjük alatta és nem mellékesen ugyanazt is jelenti) nem fejt ki akkora ellenállást, mint akár a feederbot spicce, ami finom kapáskor is ellentétes erőt fejt ki a halra, amikor az húzza a botot. (Ezért van szükségünk eltérő erősségű spiccekre egyébként, hogy a finnyásabbjának minél kisebb húzóerővel kelljen megküzdenie kapáskor.) Emiatt a zsinóron az egészen finom kikönnyüléseket és feszüléseket is láthatjuk.

Szándékosan nem ejtettem szót elektromos kapásjelzőkről, mert semennyire nem képezik a módszer tárgyát. Aki szeretne, az használjon (persze tekintettel a horgásztársakra), aki nem szeretné, annak nem kell. A pittyegő sarokponti módszer-elemként való kezelése legalább olyan téves, mint az, hogy melyik ponttól lesz az általam ismertetett módszer bojlizás. Nem feladatom ezt megítélni és nem is akarom, a kategória létezése is abszurd számomra.

Használjátok a módszert sokat és sokszor, fontos, hogy olyan csalit használjatok, amire épp a hal kap, és talán a legfontosabb, hogy sokszor görbüljön! Bojlival, pellettel, csontival, amivel épp jól esik. Fenekezésre fel!

 (A képekért köszönet az internetnek, gátlástalanul loptam őket innen-onnan, mert istenverte hideg van odakinn.)

Persze, hogy nem. 

Korábban pedzegettem, hogy mennyire megaláztam magam egy alkalommal, amikor nem evett a ponty, viszont a csuka annál inkább. Sok feederbotot elkoptattam, figyelmesebbek láthatták korábbi írásaimon, hogy a haldorádós marketinggépezet a legelején engem is beszippantott. Egy kicsit írnék a jelenségről, ami látszólag egyeduralkodóvá vált a magyar horgászok körében. 

A Haldorádó és ezzel együtt Döme Gábor egy ígéretes karriert indított el azzal, hogy annak idején nagyon sokat tett a különféle feederes módszerek bemutatásáért és persze egyúttal a Spro márka népszerűsítéséért. Az akkori hiteles filmeket alapul véve ez egy rendkívül jól megalapozott stratégia volt. 

Adott volt:

- Egy alapvetően ismeretlen és jó módszer

- Egy alapvetően azért nem annyira mainstream márka

- Egy ügyes és szerethető horgász, aki nem volt rest a tapasztalatait megosztani.
 

Az, hogy hogyan lett ebből:

- Egy teljesen univerzálisnak tekintett kizárólagos csodaszer

- Egy Magyarországon magasztalt Robin Hood jellegű (szegényeknek megfizethető, hihetetlen minőségű) márkacsalád

- Egy hiteltelen és pénzsóvár, csodakarkötőt áruló, kétdimenziós reklámfigura

...nos ezért mindannyian felelősek vagyunk. A szép lassan az elhatalmasodó feedermániában, ahogy a kiindulópont esszenciája lassacskán kikopott és felváltotta azt a pirított pellet packos őrjöngés, úgy gyarapodott a vallási áhitattól megrészegült tábor a hamis apostolaival, akik aztán hangos bégetéssel szépen lassan bevették magukat minden víz partjára, minden fórumra. A kritikátlan elfogadása bármiféle féligazságnak és az önkéntes promóciója bárminek, aminek köze van a kékruhásokhoz egy olyan betegség, ami a csendes többséget - akik érzik, hogy talán nincs minden teljesen rendben - lassan nettó szótlanságra kárhoztatja.

Mielőtt démonizálnám a haldorádót és de facto megsejteném benne az antikrisztust, gyorsan elvarrom a szálat azzal, hogy egy kétes értékű specializációval (horgásszunk 140 méterre Spro botokkal és Nevis orsókkal kizárólag pontyra) gazdagabban itt állunk 2011 végén és saját magunk korcsosítunk el módszereket, amiket odaát a szigetországban, vagy akár csak közvetlenül a szomszédságunkban szeretettel űznek.

Jelenleg teljesen kitenyészett egy olyan réteg, akik meg vannak róla győződve, hogy nincs alkalmasabb módszer pontyozásra, nincs hatékonyabb lehetőség az etetőanyag célzott bejuttatására és ad abszurdum kényelmesebb módszer éjszakára, mint a feederezés.

Ami persze hazugság, amit nem túl bonyolult megcáfolni. De ha megpróbálod megcáfolni, természetesen azonnal bojlis démonná válsz, még ha egészen addig eszedbe sem jutott volna felhozakodni a csali kérdésével. Ez persze ahhoz a fura állapothoz vezet, hogy a cikk szerzője, netalántán a "nagyfőnök" az elefántcsonttoronyban békésen hallgat, hiszen nem szállhat szembe nyíltan saját üzlettársaival és konjunktúrájával és hordhatja le a pontyozás egyéb válfajait, ezért moderálással, illetve az agymosott plebz mindenható erejével söpri le a véleményed.

A bojlis egy szitokszó, amit úgy fejlesztettek ki az elmúlt évtizedben, hogy megtestesítse azt, aki nem haldorádós, nem feederes, nagyon gazdag, nem használ Spro-t, nem használ pellet packot, rossz arcú, terepruhás ember, aki terepgatyát hord, terepszandált és terepjáróval megy ki a terepre. 

Persze kivéve a saját bojlisaikat, hisz azok haldorádós bojlisok.

Hogy mennyire elfeledtük a "hagyományos", vagy legalábbis annak mondott fenekezés minden előnyét, hogy milyen szinten elhalványult és összemosódott minden olyan csali, a pelleteken és bojlikon kívül, amivel pontyot lehet fogni pontyozóbottal és hogy hogyan vált a pontyozóbot és a rodpod egy fiktív "bojlis" réteg szimbólumává, annak minden nap tanúi lehetünk, ha akár csak a boltok választékát szemügyre vesszük. 

Érdemes megfigyelni a szegregációt a módszerekben az elmúlt évtizedben. Honnan is indultunk? 

- Minden rossz, ami nem természetes csali és nem feederen használják.

Ez a gondolat aztán szépen lassan átcsapott abba, hogy:

- Minden rossz, ami nem feederen használt, de érdemes a pelletekkel kezdeni.

Ezen a ponton próbálták meghúzni a bojlis határvonalat, versenyeztették a VDE pelleteket más gyártók bojlijaival, körülménytől függően impozáns eredményt felmutatva. Sugallva, hogy ez itt kérem nem bojlizás, hanem büszke feederezés.

- Minden rossz, ami nem pellet (ami már rég bojli, de ezt nem mondhatjuk ki).

 Erről meg eszembe jutott egy privát jóslat, amit sok egyéb hülyeségem mellett valami vita közepén dobtam be pár éve, miszerint hamarosan úgyis mindenki feederrel fog bojlizni.

A határvonal teljesen megszűnt, mert a kisgömböc beforgatott minden csalit és minden módszert. A határvonal maga a feederbot használata és Döme személye. A szegregációs manifesztum. Hát igen, én már kinőttem az aranyborjúban való hitből.

Remélem, egyre többen fogják ezt észrevenni, mert nekem már nagyon a bögyömben van.

...
(És ezért a sok pofázás helyett a vicc kedvéért azért leírom legközelebb, hogy mit lehetne egyszerűbben megoldani feeder nélkül. :)

Hja: ceterum censeo, ne vásárolj össze szemetet.

Ígértem, hogy elmondom, miért akarok botot építeni.

A sztori ott kezdődik, hogy pár évvel ezelőtt rákaptam a pontyozásra. A bíbelődés a feederekkel imádnivaló és örömteli játék addig a pontig, amíg a nagy ponty által ötvenszer lehúzott zsinór húszcentis göbökbe csavarodva rá nem tekeredik az éjszaka közepén a kétunciás spicceidre, s te egy sajátos, egyszemélyes Laokoón-csoport performanszot nem mutatsz be fejlámpával a parton. Ízlés szerint javaslok egy másik kapást mindeközben.

Szóval gondolván, hogy csak nem lehet ennyi hülye, vettem két első szériás Fox Warriort (régebbi szériás szuperlágy botok),  amiket annyira megkedveltem, hogy három lett belőlük kitartó ebaytúrásomnak hála.

Nem is akarom ragozni a szót, a mai nap nem ezekről a botokról beszélünk. A maguk nemében tökéletesek, nagyon szeretem őket, bár dobni lágyságuk révén nem nagyon lehet velük. Nem mint ha tudnék rendesen dobni, de ez most más kérdés. Ezeket használom minden hosszabb pecán, amikor pontyozni megyünk, márpedig a hosszabb pecákon bizony többnyire pontyozni megyünk.

Azonban a szorgos hétköznapok és a rapidhorgászatok bizony azt mutatják, hogy sok esetben bizony nincs rájuk szükség. Igaz, egészen pici pontyokat is élvezettel fárasztok velük és volt már dolguk húsz felettivel is, de a szállítási hosszuk az én kicsinek épp nem mondható szedánomhoz képest is horribilis. Amikor ketten megyünk le horgászni, a sírás kerülget sokszor, amikor szuszakoljuk be őket a lehajtott ülés mögé, a csomagtartóba. Tetőboxom és tetősínem nincs, de nem is nagyon tudnám megoldani, ha mondjuk más autójával megyünk, valamint óhatatlanul kijátszák sokan a "suttyó megalomán pontyozóbotos bojlis" ütőkártyát, ami már csak a bojlis és a pontyozóbotos miatt is sértő, hiszen törzskönyvezett pergető vagyok.

Viccet félretéve, a feederek alkalmasak lennének elvben a feladatra, viszont egy sajnálatos intermezzo, amit azóta is röhögve mesélnek kedves barátaim egymás között megtanított kételkedni a mindenhatóságukban.

Történt ugyanis, hogy egy remek kis bányatavon annál is remekebbül evett a csuka, ezért én elhatároztam, hogy márpedig ha a fene fenét eszik is, én bizony feederrel fogok csukát fogni. Igen, azzal a feederrel, amit dévérezésre sem sajnálnék bevetni.

Olyan kínos napom még soha nem volt, egyben rájöttem, hogy ilyen helyre nem hozok többet feedert, inkább szívok a pontyozókkal, azok ugyanis erre a célra mindennél jobban beváltak (a hülye angolok többnyire használják is őket csukázásra). 10 csukám maradt le a feszesnek épp nem mondható botról.

Ezen a vonalon elindulva, egyesítvén a pontyozóbotok és a többrészes botok előnyeit hamar zsákutcába futottam. Vagy értékelhetetlen gagyit árusítanak háromrészes pontyozóbot címén, vagy többrészes travel botokat, amik meg pont a sok tag miatt a használati értékükből veszítenek. Valahogy a tradíció és praktikum nem nagyon találkozott sehogy sem. Tesztgörbében ugyan megtaláltam a tökéletes átmenetet, ami alkalmas lenne elvben a célhalakra, egy 1.5lbs-2lbs márnázóbot ugyanis maradéktalanul alkalmas a versenysúlyú, kb. tíz alatti pontyok, amúrok, csukák és elsődlegesen márnák horgászatára. Meggyőződésem, hogy a felette beeső halakat is meg lehet oldani kis szerencsével. Ezek "barbel rod" néven futnak az interneten, esetleg még az "avon tip ledgering rod" vagy hasonló címkével is becsusszan egy-két darab, illetve ilyenek még a "twintip botok", amikbe rezgőspiccet lehet tűzni és egyből "feederré" alakulnak. 

Ismét szembesültem a jó öreg kétrészes vs. háromrészes dilemmával, ami itt sem egy egyszerű történet. Nagyon, értsd nagyon nagyon kevés gyártó forgalmaz háromrészes márnázóbotot, egy-két high-end gyártónál találtam alkalmas eszközt. Mondhatnók helyben vagyunk, hisz' megtaláltam, amit kerestem, de sajnos nem eszik ilyen forrón a kását. Sőt, az általam ideálisnak tartott 11' hosszban is találtam pálcákat, amik ezekre a közepes távokra, amikre általában horgászom bőven elegendők. Három métert egy nagyon picit karcsúnak érzek, a távolság és az esetleges úszós csukázás miatt, 3.60-at pedig túl soknak.

Az utolsó és rém visszataszító szempontom az az volt, hogy ha lehet, legyen osztott nyeles készség legyen, lehetőleg EVA, hogy a csalihal vére és az etetőanyag ne varázsolja hentesműhellyé a botom nyelét. Ehhez bizony át kell építeni a bot nyelét, ami nem olcsó mulatság. Arról nem is beszélve, hogy a fent említett botoknál (pl. Hardy Marksman ilyen) rögtön utána le is vágnám a kezem a csonkítás miatt. Kitartó kutatásom egyik mellékszálaként találtam a Byron Mammoth Specialist XT nevű botot, amiről szinte képtelenség értékelhető információt, vagy akár csak egy képet szerezni. Ennek fényében sajnos a közel 35 ezres ára erősen visszatart attól, hogy számításba vegyem.

A feltételeket ismerve nekiálltam a netet böngészni, kevés sikerrel. Egyetlen használható eszközt találtam, ami az ára miatt tántorított el (jóóó messzire), amit a következő linken megtekinthettek: Dymag Tackle Mobile System.

De nem adtam fel, eljutottam az Abu Vendetta pergetőbothoz, amit hál' istennek árusítottak a fenti paraméterekkel. Legalábbis ezt gondoltam. A hatvan gramm dobósúlyplafon ígéretesnek ígérkezett, de sajnos korántsem volt az. Megrendelés és használat közben derült ki, hogy ugyan elsőrendű csukázóbotok, de sajnos nagyon gyorsak, ami ugye a rendeltetésszerű használatukat tekintve igazán becsülendő tulajdonság. Emiatt rengeteg halvesztésem volt, sajnos a szakáll nélküli horgos horgászatot el lehet velük felejteni, valamint három kiló alatti pontyok is az erősen rizikós tartományban vannak. Ezek ugyanis intenzívebb veretésükkel, gyakoribb forgásaikkal gyakran lemaradnak.

Maradt a keresés. Jelenleg három opcióm van: Nagyon nagyon drága (Dymag), nagyon drága (Harrison's Specialist) és utolsó mentsvárként a - kapaszkodni a székekbe - Trio Zander 3.40 az Energotól. 

Ez utóbbit terveztem nyélteleníteni és újragyűrűzni házilag. Csak előbb találni kell még valakit, aki árusítja. Elvben alkalmas a fenti feladatokra, ideális a szállítási hossza, elég olcsó is ahhoz, hogy elszúrjam az újranyelezést.

Szurkoljatok. És időben kezeltessétek magatokat, ha az enyémekhez hasonló hülyeség felüti nálatok a fejét. 

Hol is kezdjem?

Talán a mérhetetlen unalom, amit azok a napok okoznak, amikor az embernek motivációja, társasága, kedve, ereje sincs lemenni a vízpartra, na az okozta azt, hogy egy szép napon elmentem Vágási Zolihoz megtanulni botot építeni.

Na de ne szaladjunk ilyen messze, kezdjük ott, hogy rengeteg felszerelést megvásároltam, nem hallgatva a józan eszemre, ezért halmokban állnak a kihasználatlan botok és orsók a lakás és az autóm eltérő szegleteiben.

Vagy kezdjük ott, hogy elegem lett a heavy feederekből.
 

Itt egy viszonylag unalmas sztorizós rész következik, aki nem kíváncsi a szopórollerre, amire felültem és inkább a botépítés részre ugrana, az nyugodtan lapozzon lejjebb.

A legjobb lesz, ha tök máshol kezdem és folytatom a jó öreg "ne vásárolj össze szemetet" mantrámat, amit persze az elmúlt években a saját hülyeségemmel húztam alá legalább háromszor.

Csak azért, hogy becsatoljam az előző gondolatokat, régi vágyam volt minden általam használt pergetőbot osztályból vásárolni egy-egy prominensebb darabot. Aztán persze megugrottam ezt a feederekkel is. Meg a pontyozókkal. Az eredmény az lett, hogy a nagy többség számára ismeretlen, kétes használati és újraértékesítési értékű botjaimból kerítést tudnék készíteni egy közepes méretű kertvárosi telek köré.

A cájgmizéria legaljasabb csapdáiba estem bele. A fogyasztásra buzdító ingerek közül talán az akciók a legszemetebbek, gondolom mindannyian ismerjük az érzést, és nem csak én vagyok olyan degenerált, hogy nyálcsorgatva nézzek egy olyan felszerelésre, amit nagyjából évente kétszer veszek elő. Bár a felesleges felszerelésbővítések legtriviálisabb forrása az akciókból halmokba szedett vicik-vacakok, azért had mutassam be a kálváriámat a cuccaim idővel leghaszontalanabb tárgyává előlépett harcsázóbotommal.

A harcsázóbotomat eléggé régen vettem, mert megtetszett. Bár fogalmam nem volt a harcsázásról, rájöttem, hogy mivel sokat horgászom a Derítőn, nekem harcsázó botra van szükségem. De sokat nem akartam költeni rá, ezért a Haldós kacatokat végigjárva rájöttem, hogy nekem valami egyszerűbb valami is megteszi. Természetesen be is készültünk egy tavaszi túrára Zsorzsi barátommal, ahol mindenképp harcsát akartam fogni.

A rendeléssel elkéstem, aztán körbejártam a Walterlandot és akkor hogy-hogy nem pont nem volt semmi filléres harcsázóbot, se orsó, de hát nekünk mennünk kellett. Én, akkori remek munkámnak hála dagadó pénztárcával berongyoltam a Decathlonba, végignéztem a kínálatot fél óra alatt rádumáltam magam egy háromméteres teljesen karbon harcsázóbotra.

Semmi, értsd semmi probléma nincs a bottal, strapabíró, szép kidolgozású, nem is volt olyan vészesen drága. Csak hát az a baj, hogy azóta nagyjából háromszor használtam, persze harcsát egy darabot nem fogtam vele, mert rettenetesen nem értek a harcsázáshoz. Viszont most itt van a nyakamon. Eladhatatlan. Geologic, szerintetek érdekel valakit?

Fladen legyezőbot. Geologic pergetőbot. Manta pergetőbot. Abu nyeletős orsó (az Abu szortiment hitványabb végéről). Byron feeder. Manta feeder. Legalább ez utóbbi eltört, le van róla a gond. Eladhatatlan jószágok, amiket ha kinőttünk, maximum elajándékozhatunk. Rengeteg pénzt invesztáltam botokra, most már le sem merem írni, hogy mennyi az annyi. 24 botot tartok jelenleg a háznál, tegnapelőtt számoltam meg. És ez már a csökkentett állomány.

Na és így jutottunk el a feederekhez.

Történt ugyanis, hogy vettem egy Abu feedert, egy Enticert, ami egyébként árához képest az egyik legjobb feederbotom volt, de gyűlöltem szállítani. 1,60as szállítási hossza volt. Rendeltem helyette Conolon feedereket, szintén az Abutól, amik a méteres tartományra szerelhetők szét és bővíthető a hosszuk. Imádtam őket, habár a nyéltag feletti vastagságuk egészen csúnyán súrolja az esztétika határát. De lehetett őket szállítani. Megszerettem őket, bedobtam őket a csomagtartóba, az ülést nem kellett ledöntenem, enyém volt a világ.

Aztán ahogy telt múlt az idő, természetesen nem lett elég az általuk nyújtott teljesítmény, beruháztam pontyozóbotokra, amikkel lehetett szép nagyokat dobni. Szegény feederek egyre feleslegesebbek lettek, vettem melléjük light feedert és pickert, amikor kispontyokra, vagy dévérekre, kárászokra megyek, minden másra a pontyozóbotjaimat használtam.

Kellett valami a kettő szint közé, és a rezgőspicces botok egyre kevésbé lopták be magukat a szívembe. Számtalan érvem van, egy másik posztban részletesen kifejtem őket, de a konklúzióm az lett, hogy akarok magamnak két olyan általános horgászbotot, amivel tudok csukázni, süllőzni, potykát fogni, márnára vadászni, afrikai harcsát kergetni, compót hajtani, angolnázni. Beférnének a kocsimba, úgy, hogy a kutyámat nem a csomagtartóból kell kihalásznom, mert hátrarobog a ledöntött ülésen keresztül. Mindezt osztott nyeles megoldással, mert a parafanyeleim csúnyák a csalihalak vérétől és az etetőanyagtól. Továbbá olyan orsótartót szeretnék rál, ami nem marja tönkre az orsóim talpát.

Egyszóval egy univerzális bot, ami semennyire nem létezik. És ettől hülyét kaptam és kitaláltam egy ködös délután, hogy megépítem magamnak. 

Nnna, a szkrollozóbajnokoknak: unalmas rész vége, itt már tényleg botot fogok építeni.

És akkor kezdjük...

Kitaláltam, hogy na márpedig én kitanulom ezt a szakmát. Gyorsan végiggugliztam a fél internetet és természetesen nagyon rövid idő alatt hatalmas szakértővé váltam. Cikkszám alapján ismertem a Batson blankokat és a Fuji gyűrűsorokat, meg fújtam a keménységi fokokat, illetve hogy melyik lakk miért vacak.

Ez mint kiderült, önmagában nem teljesen elegendő egy horgászbot megépítéséhez, mert ugyan tutorial videókkal telivan az internet, de igazából fogalmad sincs, hogy hogyan kezdj hozzá. Hosszas (értsd hónapokon át tartó nyűglődés) idő után rávettem magam, hogy megpróbálok a profiktól tanulni.

Vágási Zoliról tudni kell, hogy nem ma kezdte. Stamler Árpihoz és Gampel Pityuhoz hasonló profi botépítő, aki már túl van pár pálcán. Sikerült is neki beszólni még egy fórumon, amikor a boltját készítette elő. Fura, picit talán nyomulós marketingstílusa miatt jó ideig távol tartottam magam tőle, de egyrészt beletörődtem, hogy ő tart egyedül tanfolyamot idehaza (Stami nem hogy nem tart, de jelenleg még csak nem is Magyarországon van, Gampel Pista meg az ország másik szegletében).

És nem mellesleg elég nagyot csalódtam benne, a szó legjobb értelmében. Baromi segítőkész és alapos ember, aki sok időt és energiát szánt arra, hogy azon a szombati napon kiműveljen a tudományából. Elkészítettem életem első, 2.10es, 10-30gr-os pergetőbotját, ami szokatlanul szexi lett, ahhoz képest, hogy mire számítottam. Tökéletesen passzol a gyűjteménybe. Mert hogy pont erre volt szükségem, hisz van egy casting botom, ami 1.8m 10-30gr, van egy pergetőm, ami 2.40m és 10-35gr, van egy Stami által összerakott 2.10es, ami 5-20gr. [...]

...egyszóval semmire sem fogom használni, de azért nagyon örülök neki.

Kezdjük is mindjárt, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki megépítse az első botját.

Blank

Vájtabb fülűek egyből jönnek a webshopok hatalmas kínálatával és az olcsó kínai blankokkal. Ahogy én is ezzel oltogattam mindenkit. A valóság lelombozó. A Mudhole, a CMW Angelngerate és a Cabelas is árul olcsó blankokat. A baj csak az, hogy míg a két amerikai forrás olyan adókat tol rá az import miatt, olyan szállítási költségekkel, hogy mire ideér, már bőven 20 ropi környékén járunk egy alap bottestnél is, ami a germán webáruházban is ugyanez az árfekvés.

Olcsó kínai blankokból ha veszel 100 darabot, akkor tényleg olcsó, de mindezidáig semmilyen forrást nem találtam rá, hogy kis szériában beszerezzem. Jó megoldás, ha az ember Zolitól vesz a saját blankjaiból. Félreértés ne essék, ezek is kínaiak ugyan, de legalább nincsenek aranyárban, és a webshopon viszonylag egyszerűen hozzáférhetők. Alternatív lehetőségként egy régi bot átépítésével, vagy valamelyik Energos "csoda" szétbontásával kaphatunk olcsó blankot.

(Ez utóbbi a tervem az allround bot építéséhez is, de erről majd később.)

Parafa/Eva/Végdugó/Orsótartó

Egyszerűnek tűnik, de nem az. Bár ezeket egyszerűbb szállítani, ezért talán érdemesebb bevállalni a tengerentúlt is, sajna rohadt problémás a megfelelő méret kiválasztása. Szerencsés esetben két körben meg tudod rendelni a bottestet és tolómérővel le tudod mérni a pontos méreteit, és utána meg tudod rendelni a markolathoz szükséges elemeket, de kell hozzá a tapasztalat (ez a hétvége pl.), hogy kiderüljön, hogy a pontos méretezésnél is jól elszúrhatjuk az egészet. Még profi felügyelete mellett is. Azt javaslom, ami a saját gyakorlatom is lesz, hogy bár picit drágább, de inkább rendelek többfélét. Párat úgyis el fogok rontani, esztergagépem sincs. Maradok egyébként a minimalista megoldásnál, EVA szivacsot fogok használni és zsugorcsövet nyélnek, ezzel tudom talán a legkevésbé elrontani, hogy még esztétikus is legyen.

És persze sokkal olcsóbb is.

Az orsótartó ízlés kérdése, én látván, hogy egy sima orsótartót is el lehet rontani, maradok a "hagyományos" megoldásoknál, kihagyom a "csontváz-jellegű" Fuji csodákat. Ezek olcsók, az olcsóbbak is jó minőségűek, szóval tökéletes lesz a célnak.

Gyűrűk

Hmm. Igazi flame téma. A gyűrűkiosztásra remek dokumentumok vannak, azzal nagyon nem fogunk mellényúlni. A súlyuk a grammfetisiszták alapvető vesszőparipája, így félve merem leírni, hogy bizony mondom néktek: szerintem annyira nem számítanak. Persze, minél könnyebbek, annál varázslatosabb lesz a bot csillapítása, nekem is vannak csodás botjaim, de elsőre teljesen jól el lehet rontani egy Hardloy gyűrűsort is.

Azt hiszem, itt tényleg érdemes megtalálni a középutat. Persze behatárol minket a használat is. Óva intek mindenkit attól, amibe én is jó párszor beleszaladtam: ha nagyon kihegyezett, nagyon finom felszerelést veszünk vagy építünk, azzal ne nagyon futkározzunk a bozótosban, ne nyúzzuk. Hiába bírnak ezek a botok sokat, ha eltörünk egy tízezres botot, nem fog annyira félreállni a szánk, mint amikor megtesszük ezt a csúcsszuper vitrinszökevény pergetőbotunkkal.

Képzeljétek magatok elé, ahogy télen, elgémberedett kezekkel, szürkületkor próbáltok rendet vágni a csomagtartóban és a nagyon nagyon drága felszerelésetekre ráteszitek véletlenül mondjuk a horgásszéket. Már a gondolat is rettenetes, még ha a cuccnak semmi baja sem lesz.

Ha igáslovat építetek, vagy vesztek, ne essetek túlzásokba, mert kellemetlen lesz a használata.

Cérna, Lakk, Ragasztó, Szalagok, Szárító kütyük

Na és itt jön a legnagyobb lutri. Mert bizony megvehetitek a legdrágább Sage bottestet, ha a kötések recsegnek ropognak, elrontjátok a titánium gyűrűkön a lakkozást, ha szakad a kötés, vagy reped a ragasztó.

Ez nehéz, sajnos ez a fő oka, amiért nem szabad drága alapanyagokkal kezdeni és ez az oka, amiért pont ezen a ponton nem szabad spórolni. Gondoljunk csak bele, ezek a dolgok tartják össze a végeredményt.

Bagatelnek tűnik a megfelelő szárítás, de nem az. A megfolyt lakk nem csak hogy randa, mint a bűnözés, de funkcionálisan is probléma lehet vele. Hogy mi a megoldás? Csapódjunk valakihez.

Botépítőkből nincs nagy mennyiség, de nézzünk sok fórumot, olvassuk őket, próbáljuk meg a jobb márkákat választani. A Gudebrod, Pacific Bay, Flexcoat márkák jó támpont, ezen ne spóroljunk.

És hogy is rakjuk össze?

Leírhatnám részletesen a folyamatot, de inkább segítek azzal, hogy a keresőmotorokban könnyebben boldogulj. Mivel úgysem tudom elég részletesen elmondani, inkább a munkafázisokat írom le, amikhez töménytelen videót találtok. Nem a reklám helye, de Vágási Zoli honlapján is töménytelen van.

Szóval lássuk:

1. Blank kiválasztása

Ez talán a legegyszerűbb. Válasszunk olyat, ami "szárazon" is tetszik. Jól suhog, megfelelő hossz, megfelelő dobósúly, megfelelő akció. Nagyon fontos, hogy mielőtt mindennek nekiállunk, terheljük meg a botot. Olvastam egy két szerencsétlen botépítőt, aki kihagyta ezt a lépést és egy anyaghiba miatt jó pár ezer forintja és munkaórája bukott az alkotással.

2. A gerinc megkeresése

Remek videók vannak a spicctag gerincének meghatározására a neten. Ehhez a tagot egy ujjal a vastagabbik felével felfelé le kell tolni a föld felé. A spicc minden esetben egyik oldalára, a gyengébbik felé fog görbülni. Ezt megjelöljük, a gyűrűk ide kerülnek (a casting botok kivételével, ott az ellenkező oldalra). A nyéltagnál és a köztes tagoknál ez a művelet picit bonyolultabb.

3. A markolat felragasztása

Az anyagok gondos egymás mellé készítése egy nagyon fontos lépés. Szükség esetén esztergagép hiányában lombfűrésszel és csiszolóvászonnal kell kialakítanunk a markolat elemeinek megfelelő illeszkedését. Osztott nyelet fabrikálni sokkal komplikáltabb, mint a hagyományos nyelet. Osztott nyélnél a dekorációs winding checkekre is figyelnünk kell, ezeket már készítéskor igazítsuk, sőt próbáljuk fel a bottestre.

4. Gyűrűk és gyűrűkiosztás meghatározása, a gyűrűk ideiglenes felrögzítése

Erre a feladatra szerencsére rengeteg anyag található a neten. A Fuji a gyűrűihez ad is egy guideot, a legnagyobb problémája ezeknek, hogy a magunkfajta európai sporikat nem mindig szolgálják ki teljesen, ezért problémás kifundálni a hosszabb botok kiosztását. Erre a legjobb módszer szerintem egy bevált kiosztásról méretet venni, vagy sokat guglizni. Ez a video remekül demonstrálja, hogy hogy rögzítsük kiosztás után a gyűrűket.

5. A gyűrűk felkötése, a kötések és gyűrűk vonalba állítása

A gyűrűk felkötése csak elsőre tűnik nehéz feladatnak, valójában nem az. Kis odafigyeléssel és türelmes munkával nagyon szépen lehet a két kezünkkel, mindenféle segédeszköz nélkül is dolgozni. Aprólékos munka, de minden másodperce megéri, ettől lesz szép a bot. Nagyon figyeljünk arra, hogy a meneteink ne ugorjanak át egymáson.

Fontos apróságok: mindenképp 5-6 fordulattal kezdjük a rögzítést, aztán egy éles pengével a lefogott cérnát vágjuk el, majd nagyon alaposan, szoros menetekkel haladjunk. Érdemes a segédfület közvetlenül a gyűrű talpa mellett áthúzni, így egyszerűbb dolgunk van. Ha nem fekszik fel a gyűrűnk talpára a zsinór, csiszoljuk úgy le a talpakat, hogy ne "törésszerűen", hanem finom domború átmenettel simuljon a gyűrű talpa a bottestre. A fennmaradó kis szőröcskéket egy öngyújtóval le tudjuk pörkölni.
 

6. Lakkozás

Fontos lépés, hogy elsőre mindenképpen a szokottnál több lakkot használjunk, hogy kellően átázzon a kötésünk. Figyeljünk a buborékokra, amik a kötésünknél előbukkannak és dolgozzuk el őket az ecsettel. miután kicsit "meghúzott" a lakk, szedjük le a felesleget, majd felvihetjük a második réteget, ezúttal már vékonyan. Figyeljünk az anyag buborékmentességére, és célszerű beszerezni a botforgató motort. Ha mást nem, generációtól függően fémépítő készletből, vagy legóból lopott kis motorral meg tudjuk forgatni a botunkat, de célszerű beszerezni egy ilyen egyszerű szerkezetet, nekem is kelleni fog. Az állvány miatt ne aggódjunk, egy cipős dobozból két "V" alakot kivágva kiváló álványunk lesz.

Verdikt

Hát ennyi. Én remekül szórakoztam építés közben, a téli programom adott ezek után. Sokkal, sokkal egyszerűbb, mint amilyennek látszik. Igaz, a házi körülmények kétségtelenül megnehezítik majd, de a tacskóra ragadt keverőgyűrű fel fogja dobni a hideg januári estéket.

Azt, hogy pontosan mit szeretnék építeni, egy következő posztban gagyogom el.

Kedves megmaradt közönségem!

Látván, hogy egyes cikkeim tényleg inspirálóak voltak, s tapasztalva, hogy a mai napig a google áldásainak hála néha bele-beleolvasva még most is nézegetitek, úgy döntöttem, hogy orsóm és agyam tekervényeinek szösszeneteit elkezdem újra megosztani veletek, így három év után.

Nem törlök semmit, vállalom, hogy változtam. Sznobabb lettem, sok mindenről máshogy gondolkozom. Remélem tudtok majd csemegézni és találtok hasznos ötleteket, beszámolókat, tippeket.

Egyet megígérek: tutira nem fogok semmit rátok tukmálni, továbbra is becsületes informatikusként tengetem az életem és semmi de semmi kötődésem sincs semmilyen céghez. Ami a szívemen, az a számon.

Következő posztban horgászbotot építünk. Stay tuned!

U.I.: Felfoghatatlanul örülök annak az átlag napi tíz gyagyásnak, akit érdekelnek a hülyeségeim. Köszönöm.

Persze.

Tudom, hogy ez nem illik. Tudom, hogy ez már megint egy olyan poszt. De igenis, az istenáldotta, nagybetűs "fika" oltárára egy lendületes mozdulattal felcsapom a haldorádót, a szent tehenet, amihez - bevallom teljesen őszintén - legutóbb még úgy akartam nyúlni, mint a "finomszehelékes hohgásztáhsadalom fellegváhához".

Mert igenis, a sarlatánok elmennek a faszba.

Szembehazudásokkal fertőzött világunkban bizony mindannyiunknak kell egy nyugodt pont. Bizony, mindenki így van ezzel, ki-ki más hobbijában leli meg az örömét és mindennapi boldogságát. Nem tagadom, amikor megfáradok, már csak heccből is felkeresem kedvenc időtöltéseimhez csatlakozó webáruházakat, csak hogy lássam, hogy feltöltődjek a tartalmuktól. Igazi konzumidióta vagyok, valljuk be.

Amivel a minap találkoztam, az mélységesen megdöbbentett:

http://www.haldorado.hu/shop.php?itemid=11318&zoneid=2

Szerintük a horgász hülye? Szerintük debil?

Ide nekem azok névsorát, akik vásároltak ebből az ótvar szemétből, had menjek vele a fogyasztóvédelemhez. Mi ez, ha nem megtévesztés?

A félistenek így halnak meg, teleshopmocskot adnak el a tudatlan szerencsétleneknek pénzhajhászás miatt, kihasználva egyéni tekintélyüket.

Sosem hittem volna, hogy eljut ez az oldal idáig.

Isten nyugosztaljon, Haldorádó szellemiség, isten veled, egykori Döme Gábor.

Harminckét fokban nappal, brokkolikrémlevesben horgásztunk, 1.2m-es vízben.

Nagyon röviden: 6 nap, 5 rekesz sör, 2 üveg rum, 6 üveg bor, 150kg, legnagyobb 8kg.

Bár gyászosan hangzik, korántsem volt az. Update képekkel és beszámolóval később.

Alighogy leírtam, Duba reagált, s ahogy Duba reagált, rájöttem, hogy ez milyen jó is lenne tulképp.

Kezdők ne figyeljenek, csak akkor, ha kiderül, hogy tök olcsón össze lehet hozni (feltehetőleg nem):

Feeder rod-podot fogok rajzolni!

A projekt irányvonalai:

- tekintve, hogy két rezgőspicces nem nehezebb fél kilónál, az orsóknak egyenként nem szabad fél kilónál nehezebbnek lennie, a teljes állvány súlyának a másfél kiló problémamentes balanszához és stabil tartásához kell megfelelőnek lennie.

- a buzzer barnak két azaz két botot kell tudnia befogadni, elektromos kapásjelzőt pedig nem muszáj.

- lehetőség szerint - mivel a rezgőspiccek különösen hisztisek a szélre - a három v. négylábú "dönthető" koncepciót kell követnie az állványnak.

A feladat folyamatosan megy, publikálom, ha valami korszakalkotót sikerült megtervezni. Minden kedves tippet és ötletet szeretettel várok.

A feederezés, vagy ahogy én szeretem hívni - a rezgőspicces botokkal való horgászat napjaink második legtrendibb foglalatossága a bojlizás után. A felszerelésigénye nem kisebb, mint a nagyhalas pontyozásé, ezt sokan hajlamosak elfelejteni. A módszer kézzelfogható előnye a viszonylagos mobilitása - nagyon egyszerű rövid, gyors pecákra berendezkedni.

Ennek több oka van: a feederbot - és persze ne feledjük korunk egyik legzseniálisabb találmányát, a pickerbotot - magában hordozza a kapásjelző mechanizmust a rezgőspicceiben, így a pontyozásnál használatos kapásjelzőket rögtön elfelejthetjük. A feederbotok jelentős százaléka szállítási hossz szerint is kompaktabb, mint a tradicionális pontyozóbotok, és persze az élőcsalik, pelletek hatásmechanizmusa is meglehetősen eltér a bojlik csalogató hatásától, így rövidebb időtartamú horgászatokon alaposan ráverhetünk a bojlis kollegákra halmennyiségben.

A mostanában agyonajnározott "szelektálás" a halak között nem igazán a feederezés kenyere. Bár lehetőségünk van rá, és nagyon sok, jelenleg is forgalomban lévő sztárhorgász videóján megtapasztalhatjuk a feederezés szélsőséges használatát, az elsődleges cél azt hiszem mégsem ez.

A rezgőspicces módszer hatalmas előnye az, hogy az ún. előindikációt is meglátjuk. A halak a csalit megközelítve szívogatják, az etetést turkálva sok esetben odébbpöcögtetik a szerelékünket, kosarunkat. Szívogatják a tartalmát, hörpölgetik a csalit. Ezeket a jeleket a rezgőspicc megfelelő felszerelés esetén nagyon szépen jelzi számunkra, s azt is megmutatja, hogy az etetésünk mennyire népszerű, mennyi hal kering körülötte.

Kijelenthetjük, hogy avatott szemeknek a rezgőspicc maga a halradar.

A rezgőspicces horgászatnak előnyei mellett vannak hátrányai is. Az egyik legkézzelfoghatóbb hátránya az éjszakai horgászat során tapasztalható: a rezgőspiccet nagyon körülményes megfelelően kivilágítani, a világítópatron megfelelő felrögzítése kifejezetten nehézkes, cseréje szintén, s éjszakai dobásoknál borzasztó sok látványos problémát okozhat.

Míg egy hagyományos, ritkábban gyűrűzött készségnél az orsó fékjének hosszadalmas használata (tipikusan nagy halak fárasztása) után keletkező zsinórcsavarodást könnyen észrevehetjük és orvosolhatjuk, ez a feederbotoknál gubancokat, a gyűrűknél és a felragasztott-rögzített patronnál brutális csavarokat, legrosszabb esetben bedobáskor spicctörést okozhat. Szakadás esetén három-négyszer annyi gyűrűn kell rossz esetben átfűznünk újra a zsinórt lámpafénynél, s nem utolsó sorban a vékonyabb, a módszerből fakadóan jellemzően 20-as, 22-es zsinór gyengén megvilágítható, nehezebben észrevehető, mint a 25-ös, 30-as damil, így fárasztásnál is van ideálisabb.

Ha éjszaka rezgőspiccezünk, a legnagyobb körültekintéssel tegyük: az éjszaka nem barátja a feederbotoknak.

A következőkben szeretnék a kezdőknek egy útmutatást és néhány megszívlelendő, érdek nélküli jótanácsot kiosztani a rezgőspicces horgászat felszerelésigényét illetően. A módszer sokrétűsége és sokféle alkalmazási módja természetesen szélsőséges eltéréseket mutathat, ezért el is zárkóznék az abszolút igazság megfogalmazásától. Túl az 5. komplett bot-orsó kombináción, illetve sok kipróbált eszköz, és rengeteg kollégákkal folytatott beszélgetés után azokat a lehetőségeket venném számba, amelyek alkalmazása számomra a legtöbb jó percet szerezte.

A bot

Mit szépítsük, ennél a módszernél itt dől el minden. Nem úgy, mint sok más módszer esetében, itt a bot a szemünk és a kezünk. A botnál dől el a pontos dobás (mert olyan elvetemültet még nem láttam, aki behordott volna feederrel), a botnál dől el a távolság, a botnál dől el, hogy meddig finomíthatjuk a szereléket, a botnál dől el az, hogy mennyit játszhatunk a hallal.

Ahogy már korábban leírtam: nem köthetünk kompromisszumot, törődjünk bele, hogy 15 ezer forint környékén kell vásárolnunk, s ebben az esetben is  csak használtan juthatunk  jó minőségű középkategóriás felszereléshez. Az ideális bot a pálca kettős funkcionalitásából fakadóan valahol a húszezer forintos határ környékén van: alulról felülről közelítve, kinek mit enged meg a pénztárcája.

Elszállni itt sem szabad: minden feederbot más. Egy CarbonActive teljesen más, mint egy Shimano Antares, egy Greys G-Tec vagy mint egy Abu Garcia Suveran. Az egyik progresszív, másik játékosabb, van amelyik kifejezetten kemény, megint más botoknak csak a nyéltagjában vannak az erőtartalékai - közismertebb szóval "taknyosabbak".

A premiumbotokat itt is csak az igazi diliseknek ajánlom. A középkategória a legjobb választás: Maver PowerLite, Maver Black Ice, Shimano Beast Master, Shimano Catana, TFGear Grunt, Tica TC4 remek kezdet egy hosszútávú barátsághoz.

A bot dobosúlya és hossza egy érdekesebb kérdés. Eddig ugyan nem esett szó róla, de a bot vásárlását nehezíti, hogy itt nem is egy botról beszélünk. Egy jó feeder szett legalább háromelemű - jó esetben célszerű hárm különféle méretű eszközt beszereznünk.

Természetesen - mint MINDEN módszernél legjobb az általános középszert megjelölni: ez pedig nem más, mint az Magyarországon ok nélkül parkolópályára állított medium kategóriáju feederbotok.

Egy medium feederbot a háromelemű feeder eszköztárunk sarokpontja minden esetben: egy olyan dolog, amit soha nem fogunk kidobni, és mindig örömmel veszünk elő.

És itt jön egy kis magyarázat. A 12 láb hosszú (360cm) rezgőspicces, medium kategóriájú bot gyakorlatilag bármilyen területen remekül vizsgázik. Legyen szó kisméretű, kereskedelmi, napijegyes tórendszerekről, vagy a Dunai márnázásról; a medium feederrel el tudunk boldogulni. Alkalmas nagyobb kosarak használatára is: 40-50gr-os kosaraknál többet a legtöbb esetben nem juttatunk célba. Kellően érzékeny, megbocsátó, gond nélkül megdobhatjuk vele a kellő távolságot és még magam is meglepődök néha, milyen gigantikus erőtartalékok laknak benne.

A medium kategóriájú bot maradéktalanul alkalmas a tanulásra, és hosszú távon is hű társunk lesz. A rezgőspicces pecázás kétfajta szemlélete ennél a botnál válik el.

A hardliner pecás a nagy távolságok és a nagy halak megszállotja, nagy vizeken konkurál a pontyhorgászokkal, azzal az eltéréssel, hogy mindenre szívesen horgászik - teszi mindezt keményebb felszereléssel.

A softliner etetőszúnyoggal és versenymerítővel pickerezik - megpróbálja a lehető legfinomabb felszereléssel kísérteni a szerencséjét és fejleszteni a tudását.

Az átlag feederhorgász elindul valahol a medium botoknál, és megérzi, mi másra van még mellette szüksége. Lehet, hogy kicsit felfelé mozdul, lehet, hogy kicsit finomít a felszerelésen. Ezt csak az idő tudja eldönteni.

Az ábrából látszik, hogy a medium feeder mindenkinek a jóbarátja. Természetesen egyáltalán nincs kőbe vésve, hogy a hardliner nem használhat picker botot, illetve, hogy egy softliner a megfelelő helyen nem használhat egy 4.50-es Dutch Master feederbotot.

Persze az sem kizárt, hogy valaki egy 3.60-as, és egy 3.90-es medium feeder botot használjon, sőt: megfelelő használattal a közhiedelemmel ellentétben két 3.90-es medium feederbot elhelyezése sem problémás.

Kezdőknek azt javaslom: vásárolj egy medium feeder botot, 360cm-es hosszban, használd megelégedéssel egy évig, majd ízlésednek megfelelően lépj lefelé, vagy felfelé egy bothosszt.

A kis ábrám egy dologra kíván rávilágítani: a medium feederbot univerzális és majdhogynem megkerülhetetlen részét képezi a felszerelésünknek, legyen szó menyhalazásról, süllőzésről, pontyozásról, márnázásról, dévérezésről, urambocsá' angolnázásról, csukázásról.

Az orsó

Az orsó szerencsére nem olyan komplikált választás feederezés esetén. Sőt, az igazán sokoldalúan alkalmazható orsók gyér száma miatt majdnemhogy egyértelmű, minél nem kívánhatunk jobbat.

A nyeletőfékes orsók előnyeivel tisztában vagyunk. Kapás esetén adott még jó esetben pár perc tartalék, amíg a hal húzza a zsinórt az orsóról, és mi hanyatt-homlok odaérhetünk az esemény helyszínére bevágni, esetleg felébredhetünk. Esetleg épp fárasztunk a másik boton.

A nyeletőfékes orsók a többnapos horgász barátai. Bár említettem, hogy nem előnyös éjszaka rezgőspicces botot használni, az igazi őrülteket ez nem tántoríthatja el: az éjszakai feederezés, pláne tábortűzzel, szalonnával és sörözéssel kombinálva elképzelhetetlen egy jó nyeletőfékes orsó nélkül. (Persze ha a hal által vízbe rántott bot után evezőversenyt akarunk rendezni, eltekinthetünk tőle). A feeder pont a hagyományok és a régi idők romantikáját kínálja a szélben prüntyögő teszkós elektromos kapásjelző helyett - kicsit visszatérhetünk a vegytiszta horgászathoz féknyekergetéssel és a botspicc elegáns bólogatásával.

Séfünk mai ajánlata: éjszakai feederezés vörösboros marhapörkölttel, világítópatronnal, búzasörrel és szerecsendióval.

Rövidre zárva:

Negyvenes vagy ötvenes Shimano méretnek megfelelő match vagy elsőfékes orsó, ha a használójának jók  a reflekszei, vagy nyeletőfékes orsó hasonló méretben, a kényelmesebb kollegáknak.

Tökéletes lehet a Seido 4000RA (harcifékes match), Technium 4000FA (elsőfékes), Catana 4000FA, Exage, vagy Team Daiwa D (elsőfékes),  Daiwa Exceller (elsőfékes).

A Daiwa termékeit azért nem sulykolom vehemensebben, mert hazai viszonylatban még a Shimano termékeinél is vadabbul túl vannak árazva. Azonos Daiwa termék az eBayről vásárolva nem ritkán fele árban megváltható. A Shimano egyértelmű erőfölénye miatt a hazai piacon barátságosabb, nemzetközibb árakkal operál, talán ezért egy leheletnyit jobb választás.

Nyeletőfékesben amit nyugodt szívvel merek ajánlani, hogy nem fog csalódást okozni, az a Shimano Baitrunner 5000 GTE. Nyeletőfék, méretre is tökéletes, leheletfinom és mégis tartós. Ha az XTE változatot választjuk, ügyeljünk arra, hogy az 50-es méret lényegesen nagyobb a GTE-nél. Medium-heavy, heavy feederre ajánlom.

A cájg

Pontymatrac, fertőtlenítő spré, nagy méretű merítőháló, pontyzsák

Kell, kell és kell. Nyilván nem dévérezéshez, de amikor felmerülhet a catch and release, különösen pelletes horgászatnál (és persze ne feledjük, hogy feederrel is bojlizhatunk, csak ugye a nem épp finom kapásaikról elhíresült kapitális pontyokra és amúrokra nem a legmegfelelőbb eszköz), akkor kötelező tartozékok. Ne hagyjuk otthon, szükséges és kész. Abban a körben vegyük meg, amikor a csalit és minden mást. Tekintsünk rájuk úgy, mint a felszerelésünk egyik legfontosabb részére.

Nem kell feltétlenül a legfrankóbb brit pontyhorgászok példáját követni, a Decathlon, az X2, a Spro, a Kamasaki idevágó termékei sem fognak csalódást okozni.

Zsinór

20-as, 22-es. Ne spróroljunk, 150m-re van szükségünk, plusz alátétzsinórra. Nincs jelentős árbeli eltérés az igazi szemét és a csúcsminőség között. Válasszuk a jobbat: merüljön, ne nyúljon, de ne is legyen túl sprőd. Sok más horgászhoz hasonlóan javaslom a Spro, a Tubertini és a Shimano termékeit, de pozitív tapasztalatokról számolhatok be a Formax-szal, TFG-vel, RTM-mel is. Lényeg, hogy ne legyen túl vastag: ezzel tudjuk a dobástávolságunkat maximalizálni.

Szükség esetén használhatunk fonott zsinórt is. Ezt semmiképp ne kombináljuk túl merev felszereléssel: csúnya haltépések és szakadások várhatók, ha mégis. A fonott zsinór nulla nyúlása lehetővé teszi a tökéletes kapásjelzést, ugyanakkor nagy felelősség is: rendkívül jól kell bánni a hallal, hogy a kirohanásai ne eredményezzenek borzasztó sérüléseket. A fonott zsinórról kevesen tudják, de fárasztáskor a hal oldalát is roncsolhatják.

Lehetőség szerint alkalmazzuk inkább akadós terepen, vagy nádas közelében történő horgászatnál. Nem, nem azért, mert így könnyebben "kitéphetjük" a halat... szó sincs róla!

Azért is kell a fonott zsinór nehéz terepen, hogy azonnal tudjunk reagálni a hal kapására, majd fárasztás közben a kirohanásaira, s ne csak a nyeletőfékre hangjára kapcsoljunk, amikor az állat esetleg már akadóba rohant.

Persze ebben az esetben is figyeljünk arra, hogy fonott zsinórunk 12-es, 14-es legyen, és jól merüljön.

A végszerelék

A feeder végszerelék a legegyszerűbb dolog a világon. Etetőkosár szükséges és egy horog, plusz jó esetben egyetlen csomó. Az ír módszer szerint megkötött hurkos megoldással a legegyszerűbb és legsokoldalúbb, valamint az egyik legérzékenyebb végszereléket köthetjük meg.

Bár lehet, hogy pongyola dolog, de ahelyett, hogy sokat okoskodnék a témában, gyorsan felvázolok három variációt, aztán útjára bocsátom az olvasóközönséget: jómagam is az első két szereléket használom a legtöbbet. Kunsztozni lehet, néha érdemes is: a változatoknak csak a kreativitás szab határt. Egyre figyeljünk: horgunk ne legyen 8-asnál nagyobb (már ez is brutális sok esetben), előkénk harmonizáljon főzsinórunkkal, azaz legyen 20-as, 18-as, 16-os, helyzettől függően.

Az alábbi ábrák magukért beszélnek - egyik sem saját találmány, kis utánaolvasással és gyakorlással bármelyik továbbgondolható: használjátok egészséggel.

A csali

A feederbotos horgászatban csaliként bármit felhasználhatunk. Tényleg. Köthetünk süllőző horgot, és tehetünk fel halszeletet, köthetünk hangyányi horgot tűzőszunyoggal és dévérezhetünk felhősödő etetőanyaggal (pl. VDE Super match), vagy használhatunk nagyobb horgot, fűzott pellettel és mellé valami húsos etetőt (Bait-Tech Mojo), esetleg fűzött kukoricát és Top-Mix amúros etetőt - a lehetőségek száma szó szerint határtalan. Bármit bármivel kombinálhatunk, nincsenek aranyszabályok. Ugyanúgy belefér a játékba a maggot clipbe (csontiklipsz) fűzött csontkukac és a trágyagiliszta is.

Nem kell lemondanunk a házi gyártmányú etetőanyagainkról sem, azok ugyanúgy a barátaink maradnak. A feederbotos horgászat nem egy újfajta módszer, csak a fenekezés egyfajta tökéletesedése. Mint a bojlizás - csak más az irány.

Egyebek

Mindig elfeledkezünk azokról a ketymetyekről, amik bizony kellenek és istentudja hány horgászatot tettek már tönkre, mert nem voltak nálam. Senki nem veszi sorra őket, pedig MENNYIRE bosszantó, ha nincsenek...

Hát lássuk, a kis kacatok, amik többnyire filléres tételek, de legalabb idegörlő, ha nincsenek nálunk:

Jelzőúszó - Egy bármilyen nagyobbacska úszó. Akármilyen. A barátod, ha szeretnéd tudni a vízmélységet (felólmozod, bedobod és megnézed az ereszték alapján), jelölöd vele az etetésed amíg csúzlizol.

Csúzli - ha nincs, meg vagy lőve. A csúzli a feederhorgász egyik legféltettebb kincse. Alkalmatlankodó rabsicok távoltartására és a pontos etetésre kiváló. És egy fontos dolog: itt se spóroljunk. Én személy szerint 4-5 csúzlit tönkretettem, amíg rájöttem, hogy veszek egy Drennant.

Horogszabadító - párszáz forint, kis fém vagy műanyag akármi, de próbáljunk meg nélküle törpeharcsában turkálni. Ne hagyd otthon.

Gumigyöngyök - minden szerelékhez jól jönnek. Nem nélkülözhetetlen, de megnöveli a szerelék élettartamát. Forgókhoz, ólmok csatlakozásához tegyük.

Keverőedény - nincs annál bosszantóbb, amikor nincs legalább egy vászon keverőedényünk az etetőanyag bekeverésére. Reklámszatyorban etetőanyagot keverni illúzióromboló és nem környezetbarát.

Átlátszó ragasztószalag - a legjobb éjszakai horgászatot is tönkretesz egy rossz patronrögzítő a bot végére. A cellux a mi barátunk: végső esetben tökéletes segítség a világítópartron rögzítésére.

Egy jó olló - nincs mit hozzáfűzni. Celluxot harapdálni a sötétben, fonott zsinórt tépkedni kulccsal, hátha elszakad végre... olló nélkül ne indulj el.

A tipikus feederes

A tipikus feeder felszerelésben szerepel egy medium és egy medium-heavy bot, általában 360-as, és 390-es hosszban. Nem ritka a két medium bot párosítás sem. Ezek a botok alkalmasak folyóvízi horgászatra, kereskedelmi tavas horgászatra és vadvízi horgászatra is. Emellett egy 330-as light feeder vagy egy picker bot tartalékban a finomabb, tavaszi és késő őszi helyzetekre mindíg a botzsákban van.

Orsó tekintetében két nyeletőfékest használunk, ezek lehetnek mondjuk az okuma longbow 40-es méretű példányai, vagy két shimano exage.

Ha nem is feltétlenül nagyméretű merítővel, de legalább egy jó nagy összecsukható merítőszákkal és legalább egy pontymatraccal felszerelkezve érkezik a tópartra. Egy horgásszék, és egy feederkosarakkal, erőgumival, gubancgátlócsövekkel telizsúfolt szerelékes doboz és egy keverőedényt mindig találunk mellette, a legújabb folyékony aromákkal körbebástyázva.

Ami teljesen biztos, hogy elsőre nem fog kelleni

Stég

A kis hordozható stégek a nagyok játékszerei. Általában a rakós botosok nem tudják elképzelni nélküle az életüket, és a finomszerelékesek hajlamosak megbolondulni, és megvárárolni, mindenféle kiegészítőkkel.
Egyértelműen ellenjavallt. Gyakorlati haszna az első pár évben nincs, és akármennyire vagány, nagyon macerás és körülményes használni. És persze a nagy igazság: nem fog helyettünk halat.

XYZ No Limit Feeder

Kezdőként nem fogunk 120m-re dobálni, és még ha oda dobálunk is, akkor is a bojlis, pelletes, rohanós, nyeletőfékrángatós kapást vesszük csak észre. Ez már bojlis és abból is  inkább behordós horgászat. 120m-re nem tudunk etetni sem, csak csónakkal. Keressünk inkább más horgászhelyet, vagy válasszunk más módszert a feladat megoldásához.

Az ilyen eszközök eredete Hollandia a maga hatalmas tavaival és tározóival - ugyaninnen ered a Dutch Master feedercsalád is. Nem kell komolyan fontolóra vennünk ezen botok megvásárlását. Ezek egytől egyig hasznos alkalmasságok, de tekintsünk rájuk úgy, mint kuriózumra, specialitásra.

Nem lesz rájuk szükségünk.

Surf orsó

A Surf orsók (távdobó, bigpit orsó, szörf orsó stb.) eredeti funkcionalitása a tengeri horgászatnál a távoli medertörések megdobása surf horgászbottal. Viszonylag nagy teherbírású zsinórból kell befogadniuk sokat.

Nekünk egyáltalán nem lesz rájuk szükségünk. Dobástávolságot akarunk növelni feederrel? Találjuk el a pontos végszerelék-tömeget, amit a legmesszebb lehet eljuttatni. Kevés? Keressünk más formájú kosarakat. Kevés? Csökkentsük a főzsinór átmérőjét! Kevés? Tegyél dobóelőkét és terheld a botot picit jobban. Kevés? Vegyél egy picit hosszabb botot. Kevés?

Legutoljára vegyél távdobó orsót. 

Dobóelőke

Bár az imént ajánlottam, de ne ezzel kezdjünk. A dobóelőke félrevezet, össze-vissza kínozhatjuk vele a botot, és közben nem tanulunk meg távdobni, csak izomból ostorozni. A szép, pontos dobások elsajátításához nem javaslom a dobóelőkét.

Feeder rod pod

Az idevágó passzust legszívesebben bemásolnám a bojlis horgászatról írt postomból - nem, nem kell rod-pod. Kezdjük azzal, hogy feeder rod pod nem létezik. Csak kompakt méretű rodpodok vannak, amelyek alkalmasak arra, hogy cipeljük magunkkal az egynapos horgászatainkra. Jó, ha van, de jót nem fogunk találni, olcsón semmiképp. Nekünk nem lesz másra szükségünk, mint négy menetesszárra és bottartó fejre.

Óvakodjunk a fogazott bottartó fejektől - még nem találkoztam igazán jóval.

Feeder fotel, feeder táska, feeder szák, feeder zsinór

Marketing, marketing, marketing. Ne dőljünk be. Bár sokminden lehet speciálisan kifejlesztve a feederezéshez, ezeknek a dolgoknak valójában csak elenyésző része ténylegesen az.

Az emberek nagyon sokáig tűrtőztetik magukat és hallgatnak a tapasztaltabbakra, akik marhaságnak tartják ezeket a dolgokat. Aztán eltelik fél év egy év, és a hatalmasnak hitt tapasztalattal a hátuk mögött elkezdik felvásárolni ezeket az árban persze borsos felszereléseket, általában azért, mert azt remélik, ettől eredményesebbek lesznek. Mi kerüljük el ezt a csapdát, hisz nem a mi valós igényeink kiszolgálása szüli ezt a késztetést, csak a fejlődni vágyás. Ezt az energiát (és persze pénzt) fektessük kreatív dolgokba, amik előbbre mozdítanak és jobb horgásszá, jobb emberré tesznek.

Jegyezzük meg: nem a felszerelés fogja helyettünk a halat.

 

Ceterum censeo, ne vásárolj össze szemetet.

A Derítő tó befolyójánál, egy kb 80cm és 100cm közötti csukában.

A szerencsés megtaláló jelezhetné neki, hogy ne merészeljen mégegyszer süllőzés közben, drótelőke nélküli cájgot megrabolni.

Xanaxot egyébként elfogadok, valószínűleg életem hala állt tovább egy zöld strommal a szájában.

Alsó drillingtől megfosztott gumihal volt, lassan vontatva.

Ma egész nap sirdogálok a besötétített nappaliban.

Nyilván azt gondoltam, hogy mindenkit megérintett a változás szele, és boldog boldogtalan sutba dobta iparihulladék vásárlási ambícióit a bojlis cucc bejegyzésem hatására, és a világ szebb hely lett.

Hát nem.

Figyelmeteket ide vessétek:

http://www.haldorado.hu/articles.php?articleid=1831

A kezdő vegye meg a kezdősátrat, a kezdőhálózsákot, a kezdőágyat, a kezdőfotelt, a kezdőtéliponyvát, a kezdősátorvilágítást.

Aztán vegye meg a rendes bojlissátrat, bojlishálózsákot, a bojliságyat, a bojlifotelt, a bojlistélilponyvát, a bojliscipőt, a bojliskulcstartót és a bojliswcpapírtartót.

Mikor lesz vége az őrületnek, és jönnek rá az emberek, hogy azt a 400 ezer forintot el lehet költeni első körben másra is? Túrákra, tapasztalatszerzésre, jobb botokra, igényesebb végszerelékre, máltai szeretetszolgálatra.

BÁRMIRE, aminek nem az a sorsa, hogy kihasználatlanul rohadjon a garázs sarkában.

Túl sokat mondtam már erről, remélem lassan véget ér a bojlidedó. Az ilyen és ehhez hasonló cikkeket nem a felszerelésszükség szüli, hanem a felszerelésfetisizmus.

Ceterum censeo, ne vásárolj össze szemetet.

Használjatok szakállnélküli horgot.

Bár nem tartozik szorosan ide, de azért bejelentem, mert rávilágít a halakkal való kíméletes bánásmód fontosságára. Vagy valami.

Sikerült megstoppolnom a csónakban szétszakadt rövidgatyámat fonott zsinórral és szakállnélküli horoggal.

Update képpel később.

Köszönöm szépen, virágokat az öltözőbe. További szép napot.

Update:

Így múlik el a világ dicsősége: másnap reggel már a gatyám seggemre eső részén tenyérnyi lyukkal futkároztam. Azért a képet majd alkalmasint feltöltöm. Ja és fontosnak tartom megjegyezni, hogy a nadrág anyaga adta meg magát, nem a fonott zsinór.

A horognak az egészhez semmi köze, az tökéletes.

Az összes horgászmódszer hatalmas buktatója, hogy a marketingízű és marketingszagú reklámanyagokat feldolgozás nélkül, gyorsan benyeljük, aztán mintegy saját magunk igazolására elméleteket állítunk fel annak érdekében, hogy milyen remekül is cselekedtünk.

Tekintve, hogy a rááldozott pénzösszeg és az érvelés vehemenciája általában egyenesen arányos, azt hiszem - bár nyilván nem tudom mentesíteni magam az emberi tulajdonságok alól - viszonylag tárgyilagosan tudok nyilatkozni a témában.

A bojlis felszerelések eligazodásához az iránytűt többnyire szponzorokkal vastagon megfejelt szakírók vezetik, akik már rég felismerték, hogy az aktuális trendeknek megfelelő bojlis horgászmódszer a legkelendőbb portéka a jelenlegi piacon. A bojlizáshoz borzasztó mennyiségű felszerelést el lehet adni, ami a magunkfajta felszerelésfetisiszta horgászoknak vörös posztó. Az ellenállás hasztalan, de az ésszerűséget nem árt figyelembe venni. A teljesség igénye nélkül sorbavenném a felszerelés és csaliigényt, amivel az ember nekilódulhat a nagyvilágnak pontyozni.

A bot

A bot a leginkább megvezető tétel. Úgy el lehet rá verni hatalmas pénzeket, mint a sicc, és akkora szemeteket lehet összevásárolni költségkímélés céljából, hogy már másnap zokogva ülünk felette. Fogadjunk el két tényt: a szemét felszerelés megbosszulja magát ill. a minőséget meg kell fizetni.

Ennek fényében induljunk el vásárolni. Javaslatom az, hogy hacsak nincs valami sarkos okunk arra, hogy borzalmasan spóroljunk a felszerelésen, legalább botonként 12-13 ezer forintot szánjunk rá, s rögtön tudatosítsuk is magunkban, hogy ezért az árért kaphatunk minőségi, használt, belépő szintű felszerelést.

Érdemes a nagyobb márkák (Fox, Chub, Prologic, Shimano, Trakker stb.) belépő szintjű modelljeit keresgélni apróhirdetésekben.

Persze, aki teheti, az elszállhat árilag, de semmiképp nem javaslom drágább botok megvételét (Signature series bármely márkából), mert a nüansznyi dolgokat, amik sokba kerülnek rajtuk egy kezdő, de még egy bejáratott pontyhorgász sem tudja kihasználni - sőt, ha kihasználja, akkor sem biztos, hogy tetszeni fog neki.

Szóval első tanács: ne komplikáld túl a történetet. Neked egy Warrior, egy Outkast, Beast master, Force 8 Carp tökéletesen meg fog felelni elsőre, s valószínűleg a későbbiekben sem fog cserben hagyni. Válassz 2.5lbs-at, ha teheted, mert ha gerincesebbet veszel, el fogod szurni a halaidat, plána ha előtte matcheztél vagy feedereztél. Dobni jól lehet vele, s nem szenvedsz hátrányt a tavak nagyon nagy százalékán. Ahol a dobástávra szükség lenne, az egyelőre (és még jóideig) nem lesz a te tereped. A maradék tavon pedig engedélyezett a csónakos etetés és a behordás.

Erősebb tesztgörbe ott kell, ahol nem engedélyezett a behordás. Ott viszont nem árt egy hosszabb bot és 3.5lbs. Az viszont már nem a kezdők játékszere, és a gyakorlottabbak közül is ismerek nem egyet, akik nem szeretik és otthagyták a parittyázós, 150gr ólommal 130m-re dobálást. Kényelmetlen, halálosan fárasztó, a hallal is nagyon óvatosan kell bánni, és a felszerelés is eléggé speciális és máshol nem nagyon használható. És amúgyis, ne ezen kísérletezzünk, tökéletes lesz nekünk a 2.5lbs.

Az orsó

Véleményem szerint a felszerelés legkritikusabb része. Az orsók útvesztője zavarbaejtőbb a botokénál, ráadásul egyáltalán nem egyértelműen megállapítható az, hogy az adott termék mennyire lesz tartós. Míg egy botnál borítékolható, hogy sarkos félresiklások kivételével évekig hűen fogja szolgálni gazdáját, addig egy orsó bármelyik kritikus pillanatban feladhatja a szolgálatot és jobb létre szenderülhet.

Általános érvényű szabály nincs, csak az irányelveink: a két alapelvünket tartsuk szem előtt, plusz kiegészül az alábbi megállapításokkal:

Ami könnyű, az kicsi

Ami könnyű és nagy, az drága

Ami nagy és könnyű az nem nyeletőfékes

Ezt a szentháromságot figyelembe véve láthatóan kompromisszumot fogunk kötni. Hogy melyik irányba, azt sajnos mindenkinek az ízlésére bízom. A fenti szabályok által meghatározott négy alapvető típus górcső alá véve az alábbi megoldások közt lavírozhatunk:

Könnyű és kicsi:

Pro: Univerzális, bármire használhatod, nem néz ki hülyén a heavy feedereden, viszonylag mobil, valamint a finomszerelékesek alapvető utálatát a nagy böszme orsók iránt negálja.

Hátrány: Kicsi zsinórkapacitás, kis dobástávolság. Ezek behordásnál és dobásnál is zavarhatnak, nem fogják tönkretenni az életed, csak érezhető hátrányba kerülsz egy 200m zsinórkapacitású orsó esetén Merenyén pl.

Tipikus példa: Baitrunner 5000, 50-es Longbow.

Árfekvés: jellemzően 15 és 35 ezer között mozognak ezek az orsók

 Könnyű és nagy:

Pro: magától értetődő, nem teszi tönkre a fárasztást és a dobást azzal, hogy húzza a kezünket, elegáns, ízléses, elfér rajta a zsinór ami egy tengerre is elég lenne, szállítani is álom.

Hátrány: Megfizethetetlen (100 ezer felett járunk fejben) és nem nyeletőfékes

Tipikus példa: Daiwa Tournament ISO

Árfekvés: haha. 90000 felett.

 Nagy és nyeletőfékes:

Pro: akárki akármit mond, a nyeletőfék hasznos és állati kényelmes. Nem kell elbarmolni a jó előre beállított fékedet, csak egy kattintás és átváltottál nyeletőfékről a jó öreg első fékre és mehet a muri.

Hátrány: dögnehéz. Az igazán vaskosabb darabok (Helicon, Linear X, Tournament BR) 700gr felett futkároznak, ami aztán az eleganciát minden körülmények közt nélkülözi. Brutális könyörtelen mákdarálók, és a pontyozáson kívül semmire nem haszálhatod őket.

Tipikus példa: Banax Helicon

Árfekvés: hatalmas a szórás, 15-től a csillagos ég, a top kategória valahol a big baitrunnernél és a daiwa nyeletőfékesénél zárul, de a foxnak is vannak idevágó csodái

 Nagy és nem nyeletőfékes:

Pro: nagy zsinórtároló kapacitás, nagyobb dobástávolságok.

Hátrány: szerencsés esetben gyorsfékesek egytől egyig, ami minden csak nem "baitrunner", akármit is írjanak rá. Szokás kérdése. Általában dögnehezek.

Tipikus példa: Nagy Shimano Surf orsók

Árfekvés: szintén hatalmas szórás, nagyon bele lehet nyúlni a gagyiba, kb. 15-től kezdődnek. Itt a zenit az értelmezhetetlen többszázezres limitnél húzódik meg, amin látszik ezen modellfajta népszerűsége is: még az elvadult prémiumkategóriákra is van kereslet.

 Az ember vagy kompromisszumokat köt, vagy jolly joker orsót keres. Ez utóbbi általában nem pénztárcabarát, és legfeljebb valamelyik irányba jobban elmozdul a fenti kategóriákból Jó példa a Shimano Ultegra XT-B, ami a klasszikus Surf orsók (nagy és nem nyeletőfékes) mintát követi, de lényegesen kisebb azoknál, vagy a Shimano Baitrunner 10000, aminek nagy a zsinórtároló kapacitása, de mégsem brutálisan robosztus.

Kezdetnek érdemes rábökni az árban középkategória egy beváltabb modelljére. Azért célszerű a nem kimondottan pontyozó orsók közül választani (pontyozó alatt itt a hatalmas, un. bigpit/nagydobú orsókat értem), hogy ha később esetleg váltanánk valamelyik irányba, a lecserélt orsónktól fájdalommentesen válhassunk meg - vagy használjuk inkább általánosabb célokra. Egy Shimano Baitrunner 6000/8000, Okuma Longbow 60 feltehetőleg jól be fog válni. Ha meg nem, van mivel márnáznunk és csukáznunk hideg őszi estéken.

A cájg

Pontymatrac, fertőtlenítő spré

Kell egyáltalán magyarázni? Kell egy frankó matrac, jó vastag, amit be lehet vizezni és rá lehet pakolni a partra segített fickókat. Egy jó matrac sok helyzetben lehet a barátod: a hal kivételén és visszahelyezésén túl leheveredhetsz rá, sőt, én már használtam "oldalról" eső zápor esetén takarónak a lábamra. Ne felejtsd otthon, úgy nézz rá, mint a horgászbotodra - nélküle nincs peca. A fertőtlenítőt sem spórolhatod le. Szerencsétlen esetben egy évig is kitart, szerencsés esetben gyorsan fog fogyni...

Nagyméretű merítőháló és pontyzsák

Az előzőek párja: nem hagyhatjuk ki. Nagyon fontosak a hal partrasegítésében és tárolásában. Bár a pontyzsákkal nagyon rútul vissza lehet élni: senkit sem bátorítok a jó újságírói szokásnak megfelelően teríték fotózására: engedjük azokat az állatokat szépen vissza azonnal. A zsák akkor kell, ha életed addigi legnagyobb halával akarsz egy sztárfotót a hajnali ködben, de az estét még valahogy ki kell húzni. Addig is gondoskodjunk arról, hogy a hal megfelelő vízmélységben, lehetőleg nem iszaptengerben tengődik hajnalig - ezen a pontyzsák sem segít.

Zsinór

Bár egy külön cikket is megérne, viszonylag egyszerűek a szabályok: 0.25 és 0.30 között válassz a vizednek megfelelően (akadós, kagylós, stb.). Jó választás egy direkt hosszú dobásokra tervezett zsinórt megvenni. Mindenkinek megvan a személyes kedvence: ne sajnáljuk rá a pénzt. Jó választás lehet a Spro Carp Maxx zsinórja, esetleg a Shimano idevágó zsinórjai, a Berkley Trilene, stb. Igazi elit zsinórokra kár egyelőre költeni, nem fogjuk tudni észrevenni a különbséget.

A fonott dobóelőke különösen ellenjavallt. Tudom, hogy ez elsőre érthetetlen, de a legjobb, ha egy 0.25-ös zsinórral gyakorolja be az ember a távdobást. Hogy miért? Nagyon egyszerű: a 0.25-ös azonnal szakadással honorálja a rossz dobótechnikát. Ugyan groteszk, de pont, hogy ez teszi alkalmassá a megfelelő dobótechnika elsajátítását. Egy nagy teherbírású zsinórral óhatatlanul is könnyelműsködhetünk - míg egy átlagos monofillel tudat alatt is sürgetjük magunkat a pontos, szép, bot és zsinórkímélő dobások elsajátítására.

Ólom

Az ólomnál szintén el lehet szállni: kezdetnek a végtelenül egyszerű és mégis hatékony ólom klipszes megoldást javaslom, amelyet gyakorlatilag bárhol meg lehet találni részletes magyarázattal. Előnye a többi ólmozási technikával szemben, hogy egyszerű, mint a faék, halkímélő és nem utolsó sorban olcsó.

Az ólomklipszbe szinterezett (felületkezelt) ólom helyett hagyományos 60-70gr ólmokat akaszthatunk, vagy akár megfúrt, forgókapoccsal ellátott nehezebb köveket, vagy természetesen szinterezett ólmot.

Ez utóbbinak a közhiedelemmel ellentétben nem a terepszín az előnye, hanem az, hogy felületkezelt, így a nehézfém nem kerül közvetlen kapcsolatba a környezetével. A hagyományos ólmok oxidációja is kellő rejtőszínt biztosít - érezhető hátrányba nem kerülünk, maximum 500 forint helyett 100 forintért jutunk hozzá egy ólomhoz.

Horog

A horog is, mint annyi minden más a műfajban, ízlés kérdése. Válasszunk egy tetszőleges, bejáratott típust, s próbáljuk ki. Egyszerre csak egy, max kétfélét használjunk. Tapasztaljuk ki, ismerjük ki a hiányosságait és legfőképp: ne kombináljuk túl a hajszálelőkék kötését.

A hajszálelőke kötése olyan kérdés, mint hogy krokodil vagy leguánzsírral kenjük a Stradivari hegedűt, hogy szépen csillogjon. Látszólag nagy a fontossága, kétségtelen, hogy százalékokban kifejezve is hatalmas eltérések lehetnek, de ezzel mi most nem törődünk. Ha elveszel a részletekben, nem tudsz az általános stílusodra koncentrálni. Köss egyszerű végszereléket, lehetőleg szakáll nélküli horoggal.

A szakáll nélküli horgok egyrészt megtanítanak normálisan, ügyesen fárasztani (kegyetlenül megtorolják a feszes zsinór hiányát), másrészt kímélik a halat, harmadrészt a merítőhálót, valamint gyors horogszabadítást tesznek lehetővé - végül, de nem utolsó sorban segítenek a váratlan látogatók (törpeharcsák) villámgyors horogtalanításában.

Ha esetleg az ólmunk el is akad, a szakáll nélküli horog segít abban, hogy a hal szabadon távozhasson.

Egyébként miért kell neked a szakáll? Fűzöl valami csalit a horogra? Másra úgyse jó...

Csali

A csalira nem egy teljes cikket, hanem egy komplett lexikont lehetne összehozni. Elmondható, hogy a gyári csalik sok esetben bőven elegendő teret adnak a kísérletezésre. Érdemes kezdetben neves gyártók bojlijait megvásárolni (Dynamite, Imperial, Solar, stb.), és azokkal etetni PVA zsinór segítségével, aztán egyre bátrabban a megfelelő helyeket megkeresve, akár pár marékkal is, csónakból.

A dippelést nem ajánlom, a kezdeti aromásítást különféle halibut pelletek ízesítésével kezdjük: ezek költségkímélőbbek, egyszerű VDE, Bait-tech, Sensas aromákkal való átáztatást követően tesztelhetjük a halak ízlését. Aztán a bevált csali-aroma kombinációkból kiindulva vásárolhatunk pár dippet is.

Itt a legfontosabb szabály: ne hagyd magad megdumálni. Amelyik boltba mész, ott azonnal a bolt által forgalmazott dipek, plazmák, aromák, bojlik, mixek és paszták lesznek a nyerők. Ne dőlj be. Azok a nyerők, amik nálad beválnak. Kezd az ismertebbekkel, kísérletezz pellettel és aromával, használd a tudásod.

Ne kicsinyeskedj a csalival, de ne is ess túlzásokba: egy hétvégi horgászatra kezdetben kevesebb, mint egy kiló bojli és egy kiló pellet teljesen elegendő lesz, még a legvadabb rohamok esetén is. Aztán majd kialakul, de légy résen az áruházi sáskákkal, akik csak a pénzedből akarnak kiforgatni.

A minőségből ne adj lejjebb a mennyiség rovására. 10 kg szemétrevaló bojli nem lesz jobb, mint egy marék minőségi. Fizesd ki kilónként a 4000 forintot, mert ennyibe kerül. Ne vegyél látványosan olcsó bojlit, mert nem, vagy csak kevés halat fogsz vele.

És végül az én vesszőparipám: ha mégis saját magad akarod elkészíteni, ne használj vegyszereket a bojli elkészítésénél, s törekedj arra, hogy a kész bojlijaid se tartalmazzanak természettől elütő anyagokat.

Bottartó állvány

Bár szintén egy teljes cikket lehetne neki szentelni, rövidre fognám: nem a rod pod fogja a halat. Teljesen elegendő kezdetnek négy menetes szár, vagy akár két menetes szár, amire kapásjelzőt és swingert tudsz rögzíteni - bár később láthatod, hogy ez utóbbiak sem létfontosságúak. Ezekkel variálhatod a magasságot, és egy stégen is jobb tartást tudnak biztosítani a stég szélébe szúrva (általában van rá lehetőség, ha nem, ékeljük ki), mint egy esetleges gyenge minőségű rod pod. Van, aki egyáltalán nem használ rod podot, köztük sok sok külföldi specialista.

Csak a hazai sajtó promotálja, mint esszenciális pontyhorgász hozzávalót. Nos rövidre zárva a dolgot: nem, egyáltalán nem létfontosságú.

A jó rod pod megkönnyíti az életet, de sok hátránya is van: az esetek nagy többségében nehéz, többletsúlyt jelent, többlet időt az összeállítása, s sok esetben egyáltalán nincs rá szükség. Pl. az úton útfélen égbe emelt botok egyáltalán nem szükségesek, a rod pod hiányát csak viharos szélben lehet nagyon sajálni: ha nem tudjuk lehajtani teljesen a vízre a botok hegyét, a szél belekap a zsinórba és minduntalan fals kapást eredményez. Szerepe lehet még Háromfán, ahol a vízen úszó töklevéllel jó, ha minél kevésbé érintkezik a damil, de ezek a vizek jellemzően nem a kezdőknek valók.

Ne a rodpod vásárlásával kezdjünk.

Elektromos kapásjelző és swinger

Kétségtelenül a legtöbb ellenséges érzelmet kiváltó felszerelés: ez az egyetlen, amivel normál horgászat során horgásztársainkat idegesíthetjük. Szintén elég kényes dolog: a legbénábbak (lásd az én általam használt silversun), amelyekből a legkevesebbet néznéd ki sokszor lepipálják a májerebb (B. Richi) kapásjelzőket tartósságban, azonos körülmények között. Javaslom itt is az ismert márkákat, vagy megfelelő tartalék képzését a gagyi kategóriából. (A példánál maradva, 15 Silversun kijön egy belépő szintű Delkim árából). Ez egy döntés kérdése. Ha nem akarunk tsunamiban horgászni, elég egy egyszerűbb is, legfeljebb letakarjuk esőben.

Ha épp nem állunk borzasztóan jól anyagilag, teljességgel megteszi a hagyományos csipesz kapásjelző is, világítópatronnal. Szerintetek mire való a swinger? Hát persze, hogy ugyanarra. Egy kicsit kényelmetlenebb, mint elektromos kapásjelzőzni, de hát elsőre úgyse hetekre mész horgászni, akkor meg nem tökmindegy?

Általánosságban elmondható, hogy az érzékenység mindenképp legyen állítható: egy szélben csipogó vacaknál nagyon nincs bosszantóbb dolog a világon. Nappal ha lehet, minimum hangerőn használjuk, vagy ha tehetjük és nincs más dolgunk (ugyan miért lenne?) nézhetjük a swinger mozgását is, kikapcsolt kapásjelzővel. Ha a swingerünk alkalmas világítópatron befogadására (pl. a Carper), akkor használjuk azt elektromos kapásjelző helyett. Meghittebb és ezerszer kevésbé bosszantja a szomszédokat. Bőven elég bekapcsolni a jelzőt, ha megyünk aludni.

A swingerrel szemben egy fontos kritérium van: legyen fém a csipesz, amellyel a damilt fogja. Ez lehet a fox féle mágneses kis kallantyús megoldás, vagy a carperen (talán szintén eredetileg fox?) található elfordított fémcsipesz jellegű, vagy a hagyományos két kis fémgömb. Műanyagot nem veszünk, akármennyire is leakciózzák és akármennyire is márkás, akkor sem.

 Ami teljesen biztos, hogy elsőre nem fog kelleni

Harmadik bot és orsó

Ez azért nem egyszerű, mert mindenki mást gondol róla. A magam részéről nem tartom szükségesnek, egyáltalán nem létfontosságú, és egyből megnöveli a teljes költségeinket a felével. Én nem javaslom, kezdőknek meg úgysem azon fog múlni, hogy a három közül kettővel épp melyik medertörésen milyen ízű bojlival etetsz. Elég lesz a kettő, majd ha megtanultad használni, esetleg -ahol a szabályok engedik- bevetheted a harmadikat.

Spod bot

Az etetőbot egy kényes téma, mással nagyon nem lehet rakétázni vagy parittyázni: a többi egész egyszerűen nem olyan rugalmas. Talán csak a harcsázók, de azok rövidek. Azt javaslom, hogy eleinte pont ennek a felszerelésnek a drága mivolta (és orsóigénye) miatt hagyd a fenébe. Van alternatív eszköz is, felesleges erre pluszban rengeteget ráfordítani.

Marker bot

Használj helyette egy régebbi pálcát, egyelőre senki nem fog megszólni azért, amiért nem jelölőbotot használsz etetni. Hidd el.

Pontyozó sátor

Ami igazán jó, az 60-70 ezer, hidd el. Ami alatta van, az általában hulladék. Viszont hetvenezer forintot nincs is értelme kiadnod, mert továbbra sem tudod, hogy az életed hátralévő részét az Ebron fogod végigpontyozni, vagy Háromfán fogsz peccantani. A helyszín, az, hogy mennyire szélvédett, és hogy hányan jártok együtt horgászni csak később dől el. Később vedd meg te is, addig a hétvégi pecákra jó lesz az eddigi túrasátrad is.

Bojlis ágy

Polifoam, hálózsák. Nem vagyunk mi még a heteket kinn töltő vagánygyerekek. Ne is képzeljük magunkat annak. Eleinte célszerű kétnapos túrákkal finomítani a módszereinket, ergo teljesen felesleges felkészülni kéthónapos expedíciókra. Ha hátbántalmaid vannak, természetesen felmentést kapsz, és vehetsz.

Vagány rod-pod

Lehet, hogy a szomszédnak is az van és 70 ezerbe került, de nem a rodpodunk fogja megfogni a halat. Nem tudjuk még, hol fogunk pecázni, nem tudjuk még, szükségünk van e magasba emelt botokba (rozsdás bökőt, hogy valószínüleg nem lesz...). Ne vegyünk. Ráér.

Etetőhajó

Nem is tudom mit írjak. Ne vedd meg és kész, ne itt kezd, annyi az ára mint a teljes felszerelésednek, van ahol tiltják is, általában értelme se biztos, hogy sok van.

Parittya

Ha az instrukciókat követed, neked egy 2.5lbs botod van. Eleinte használj PVA termékeket etetéshez, botod sincs megfelelő a parittyázáshoz, rakétázáshoz és azon kívül, hogy fárasztó, természetközelibb vizeken rövid túrákon többet árt az idétlen hangos csobogás, mint használ. Menj be szépen csónakkal és etess.

Bojliroller, bojlikinyomó

Főzőcskézős beállítottságúaknak ajánlott, egyébként a gyári fagyasztott és a frissen csomagolt bogyók gyakorlatilag azonosak a gyárilag felkínált mixekkel. Első körben javaslom a jobb minőségű gyárik használatát, de ezt már kifejtettem. Ne főzőcskézzetek. Drága és ráértek vele.

Hiperszuper bojlis botzsák és táska

Tökéletesen meg fog felelni az eddigi botzsák. A Korumnak pl. van olyan botzsákja, amire kívülről kell felerősíteni a botokat. Nem baj ha kilóg. Ha megtetszik valami, majd megveszed. Egyelőre nem tudod, hogy milyen botokat fogsz használni, lehet, hogy rádtör a finomkodás, és lecseréled a mostani botjaid 1.75lbs 3.90-es folyóvízi márnázóbotra. Akkor ki fogod kukázni a botzsákot? Nem, nem a táskáidtól leszel jó pontyhorgász.

Bojlisruha, bojliskulcstartó, bojliscipő

Könyörgöm, erre ügyeljetek, ezzekkel a kacatokkal tényleg csak azt éri el mindenki, hogy majmoknak tűnnek, akik pontyozásra adják a fejüket. Nem, nem kell terepszínű ruhában járni a pontyozáshoz. A terepszínű táska is csak legfeljebb saját magunk éjszakai szivatására jó. Nem kell CnR hímzett pulcsiban járni kommandós szerkóban. Nem, ez nem a horgászat, ez a körítés, amitől gagyi lesz.

Szummázzuk a tanultakat és mondd utánam a mantránkat:

"Nincs, nincs rá szükségem. Egyelőre jó nekem a sima, nem költök erre, mert az asszony kitagad. Nem, nem akarok tízezreket elverni a hülyeségre, és nem akarok gagyit venni kétezerért, ami hasonlít a több tízezresre. Nem csinálom. Csak égnék vele, amit nem akarok. Ha meg drágát veszek, később úgyis másra akarom cserélni, mert az fog megtetszeni. Megvárom, amíg rájövök, hogy mit szeretek a pontyozásban, specializálódok és csak utána veszem  meg".

Ceterum censeo, ne vásárolj össze szemetet.

A korábbi évek tapasztalatai azt mozdították elő bennem, hogy démonizáljak egyes dolgokat és a megértésük nélkül céltalanul nekik essek, mint annak a rendje. Ezzel az éretlen mentalitással természetesen többnyire elértem az általános elidegenedést és egyedül maradtam az álláspontommal. Mindenkinek, aki esetleg hasonló helyzetben van, volt, vagy esetleg véletlenül lesz: próbáld ki, s utána ugathatsz, drága barátom.

Így hát egy pajkos kis estén egyik barátom bojlis haverja, akivel nem ápoltunk korábban túlságosan jó kapcsolatot meginvitált másnapra egy pecázásra, amire én - azóta sem értem, mi mozgatott - készséggel igent mondtam. Mit sem törődve elveim sárba tiprásával, valamint azzal a ténnyel, hogy épp paktálok az ördöggel, összeszedtem a feederfelszerelésem, és felkészültem a másnap reggeli egynapos pecára.

A részletekkel nem untatok senkit, lényeg, hogy kicsit mélyebb belátásom lett a sport ezen ágára és nem tartom szükségszerűen az ördögtől valónak. Mint minden specializált stílusnak, ennek is megvannak az árnyoldalai. A sok felesleges leütés helyett azonnal bele is kezdenék, nálam hogyan zajlott a történet.

Rögtön az ominózus eset után nekiindultam a haldorádónak, hogy bojlis botot találjak magamnak, azzal az utólag sem titkolt jelszóval, hogy "ha egy bojlisnak megy a pontyozás, én majd megcsinálom pellettel, nem kell nekem vegyszer ahhoz, hogy halat fogjak". Aztán persze az idő és a tapasztalat ezt megerősítette, ugyanakkor egyben rá is világított, hogy mekkora sznob is vagyok.

A 'dorádó, a peca és rajtuk kívül kb. vagy ötven vacakabbnál vacakabb portál végigkotorászása után megvásároltam egy apróhirdetésben szereplő fox warrior párost, az utólag remek választásnak bizonyuló 2.5lbs tesztgörbével. (Ezúton ösztönzök mindenkit, aki esetleg hasonlón töri a fejét: ne essetek neki a harmincezres új botoknak a boltban, nézzetek körül az apróhirdetések között, általában jó áron válnak meg a tapasztaltabb sporik a belépő szintű használt felszereléseiktől, amik mellé nem utolsó sorban remek tanácsokat is kaphattok). A botokat felszereltem két Abu Garcia 505 nyeletőfékes orsóval - ami így utólag bevallom nem volt épp a legbölcsebb választás, de a rászánt keret és az ezért kapott érték mindenképp kárpótolt - s vettem hozzá pár drága ólmot és horgot, és persze rögtön bojlisnak éreztem magam. Egyetlen mentségem, hogy nem rohantam azonnal elektromos kapáselzőt és swingereket venni, és beértem a borzasztónál is rosszabb Vario Feeder Rodpod munkára fogásával, ahelyett, hogy súlyos tízezreket öltem volna bele valami márkás ostobaságba. Kis időbeli torzítást megengedve a történet sodrásának fenntartása érdekében, el is indultam nagy fityekkel a Préri tóra pecázni.

Ahol nyilván nem fogtam semmit, és ez sok ezt követő alkalommal is így volt. A jég valahol ott tört meg, amikor beláttam, hogy nem lógattam be valami instant csodát a vízbe, itt bizony tenni kell a halért. Lényegében ott álltam a sivatagban a pontyozófelszerelésemmel, és elkezdtem kapkodni, hogy na most akkor mi legyen. 

Az első konkrét sikerek azután jöttek, miután a jól bejáratott feederes módszerek szerint kellő előetetéssel felfűztem a pelletet. Ezzel a húzással természetesen pontosan ugyanazt a hatást értem el, mint ha rezgőspicces botot használtam, de legalább azon kívül, hogy a kapásjelzés terén a felszerelésem lényegesen silányabb volt a korábban megszokottaknál, érdemi fejlődést nem tapasztaltam. Az előetetést és az etetést később kizárólag a PVA termékek haszálatával éltem ki, majd szépen lassan elkezdtem használni a Dynamite Strawberry Jam bojlijait, aztán bejöttek a képbe a popupok... egy idő után a csaliállomány gyarapodása viszonylag kulturált keretek közé szorította a történetet. Persze a kulturált keretek nem feltétlenül jelentenek bármilyen koncepciót.

Így tettem szert az első elektromos kapásjelzőkre és swingerekre. Aztán persze meggyúrtam az első bogyóimat, újraesztergáltattam az állványom meneteit és most itt állok, nyakig a kulimászban, és gondolkozom valami normális bottartó állványon és valami esőálló sátor beszerzésén.

És nem, nem lettem bojlis. Csak pontyozok. De erről majd a következő posztban.

A hét fasza arca én vagyok.

Ami azt illeti, az utóbbi hetek fasza arca, hogy ennyire szivemen viseltem nagyítóval szemezhető, de annál ösztönzőbb olvasóközönségem.

Nem, nem haltam meg. Még élek, és mivel szerencsére sikerült az utolsó embert is elüldöznöm azok közül, akiket esetleg érdekeltem, újult erővel és hévvel irogatom a relevációimat, hogy megint legyen három törzstagom.

Relevációkat mondtam, mert szerencsére a nyár azon bőséges két hete, amit nem megfeszített munkában örlődéssel töltöttem rálátást engedett pár új dologra. Kicsit engedtem az elveim nadrágszíján és kipróbáltam egy pár dolgot, amelyekről mindenképp szeretnék pár dolgot írni is.

Annyira sikerült felspannolnom magam békéshalazás ügyileg, hogy megpróbálom majd egy pár bejegyzés erejéig az észt is osztani.

Jártam a Tara canyonban is, sajnos horgászni nem horgásztam, de mindenképp szeretnék a későbbiekben. Ha az új projektem nem kínoz meg teljesen, akkor az őszt végigpecázom és akkor szépen kulturáltan hetente irogatok ide.

Karácsonyig szeretnék egy rendes, kielégítő pergetőkalauzt írni, meglátjuk megkora sikerrel. Ja és csinálok már télleg végre valami dizájnt.

Ha még mindíg olvastok, kösz és bocsánat, ha már nem, akkor úgyis mindegy.

Derítő tó, múlt hétvége.

Kis emléket állítanék az "Ismeretlen Vén Hülyének", akinek hagyatékát örökre a szívemben őrzöm.

Barátunkkal, aki kiérdemelte a "Hét fasza arca" címet, a tatai Derítő tó halpuculó állványánál találkoztunk, egy remekül áthorgászott este és nap után, amikor is én annak rendje és módja szerint meg kívántam pucolni a pickeremmel kisegített 4-es amúromat.

Igen, néha én is elcsábulok, a halászlé nagy úr, és a szervezetem és a közösségi élmény kedvéért hajlamos vagyok a CnR általános elveit némileg szabadabban értelmezni.

Szóval épp ott tartottam, hogy a hal feldolgozás cseppet sem szívderítő szertartását elvégzem rosszul járt barátunkon, amikoris IVH beparkolt mellém az asztalra. Az asztal egy kvázi-közösségi halpucoló hely, ami azt hivatott elősegíteni - a magamfajta városi patkánynak nem kis örömére -, hogy a megfogott hal kulturáltan, a lakás esetleges újrafestése nélkül felkoncolásra kerüljön.

Szóval IVH beállt mellém, b. nejével, elővett a szákjából egy szimpatikus, 5 kiló környéki tőpotyeszt, és annak rendje és módja szerint finoman elkezdett bevágni a gerince mellett.
Döbbenetem akkor vált teljessé, mikor a hal uszonyának eltávolítása után szépen finoman elkezdte lehántolni az állat bőrét.

Igen, az állat még élt.

Miután felvakartam a vér és belek közül az államat a földről, megpróbáltam a dologról tudomást sem venni. Egyszerűen feszélyezett, hogy egy nálam háromszor idősebb ember egy élő állaton játszik olyan mókát, amit Mengele doktor úr is megirigyelne.

Ötmásodpercenként néztem a vergődő állat forgó szemeibe és közben azon gondolkoztam, hogy az öreg (aki egyébként tetézésképp még aranyos is volt és jó modorú) hátába állítom a késem.

Mikor végeztem az apróhallal, az amúrom következett, s hasonlóan nekiálltam az állat pikkelyezésének, a felesége odaszólt hozzám: nahát, milyen nyugodtan tűri.

"-Igen, mert én fejbevertem előtte."
"-Nem lesz úgy túl véres a húsa?"

Kommentáljam? Nem akarom túlspilázni, a jóisten óvja az emberiséget az ilyen emberektől.

Remélem a gasztronómiai élmény megérte.

Remélem valami kannibál majd megnyúzza és kizsigereli élve, hogy ne legyen véres a húsa.

Megkeresett a vizek.hu, a hajdani fischinfo, és ezzel párhuzamosan több dolgot is foganatosítanom kell. Valószínűleg már ebben a pillanatban sem csak saját magamnak és jóhiszemű dilis haverjaimnak jegyzetelem piciny szösszeneteimet, hanem páran közületek is bele-beleolvasgattok.

Így mivel nem akarom magam a végletekig leégetni, megpróbálom megígérni, hogy undorító, mosdatlan dumámat megpróbálom az általános civil normáknak megfelelően htmlre vetni, elvégre ki tudja, mikor lesz belőlem miniszterelnök.

Nem tudok többé szutykos kis default skinem (mely sajnos megegyezik a fishtechnics blog skinjével) szürke sötétjébe burkolózni sem többé, ezért a napokban, de legkésőbb éveken belül megpróbálom lecserélni valami olyasmire, ami a 21. század követelményeinek megfelel.

Ezúton köszönöm a tiszteletet azon kedves kollegáknak, akik olvassák szangvinikus marhaságaimat, valamint a vizek.hu-nak, hogy kocsis modorom ellenére kitüntettek bizalmukkal.