Friss topikok

  • Napcsapda: szia! egy teleszkópos horgászbot-szerű "alkatrészre" volna szükségem egy fejlesztéshez, amelyet s... (2016.09.12. 20:33) Horgászbotot építek, mert túl sok a horgászbotom
  • Chayenne: Jó, hogy ezt leírtátok.....bár előbb-utóbb én is láttam volna. Akár hová csöppenek, nem kell sok i... (2016.02.07. 17:12) Feedert mindenre!
  • Chayenne: Irtó jó írás! Élmény volt olvasni! 10-15 éve pergettem utoljára aktívan, és hát most jött el az id... (2016.02.07. 07:30) Pergető cucc
  • Chayenne: Nagyon jó írások.....de azért a kiegészítő cucc mizériát olcsóbban is meg lehet úszni, minthogy ma... (2016.02.07. 07:15) Motyók, amikre mindenképp szükségem van
  • DunaiHorgaszat: Annyit fűznék hozzá, hogy ha a Dunára mész( fővárosi szakasz pl, vagy Petróleum öböl ) és csak a l... (2012.09.04. 12:48) Feeder cucc

Sikeres Konzumhorgász

2007.05.28. 13:48 vau

A világért sem akarok fröcsögni, mert ez egy nagyon rossz tulajdonság.

Viszont megint sikerült megvennem a Sikeres Sporthorgászt, és anélkül, hogy észrevettem volna magam, elkezdtem azon filózni, hogy új feederbotra lenne szükségem, és halibutos pelletre.

Úgy általában nem vagyok híve a retrospektív, "nagyapáink korában" típusú baromságoknak. A technika fejlődik, az emberek változnak, a halak rutinosabbak, a horgászok rutintalanabbak, a piac persze ehhez igazodik. A botok lassan annyira jók, hogy egy életre kiszolgálják az embert, de persze a horgász gyakrabban csukja rájuk a kocsiajtót. Ez egy ilyen világ, és amíg szebb járású orsók, és könnyebb, erősebb botok teremnek, egyre jobb zsinórok, addig hajrá, haladás.

Viszont az ilyen reklámújságok elveszik a kedvem. Igaz, hogy van olvasmány bő órákra, de sajnos a legtöbbje fizetett, szétszponzorált termékbemutató. Olyan dolgokat kívánsz meg, amikre valószínűleg semmi szükséged nincs.

A kezdők, sőt a rutinosabbja is simán belefeledkezik ebbe az őrületbe. Általában hatalmas a választék, és igazán független teszteket nem tudsz olvasni, ezért a leghihetőbb marketingdumáknak dőlsz be. A vízparton pedig nehéz objektív véleményt hallani, sajnos mindenkinek más jön be.

Mi a tanulság? Nemtudom. Én magam próbálok minél kevesebb horgásszemetet felhalmozni a lakásomon, eleddig kevés sikerrel. Annyiféle pelletem, etetőanyagom, aromám és mindenféle vackom hever már a szekrényben, hogy félek kinyitni, nehogy összenyomjon. A hasznavehetetlen műcsalikról nem is beszélve. Egy időben rögtön megvettem minden szart, ha akcióban volt, persze később nem használtam őket, mert 5p után kiderült, hogy vacakul mozog a vízben. Az eredmény az, hogy a príma darabok szépen kikoptak a repertoárból (bennszakadnak, twisterek elöregednek), és csak a selejt marad.

Szerencsére a műcsalik terén nem vagyok bajban, van egy kis rutin. Jó lenne, ha valaki tudna segíteni finomszerelék ügyben is, mert amit az ember a haldorádóról és a sikeres sporthorgászból kisilabizál, az több, mint zavarbaejtő - és a legkevésbé sem pénztárcabarát. Addig is szívok vele, aztán ha már felvásároltam mindent a walterlandból, írok róla.

Ragadózózásnál tisztulni a kép, a pergetőbotokról és orsókról damilokról jön majd egy post.

1 komment

A hét fasza arca - Jáki L.

2007.05.28. 13:14 vau

Sikeres sporthorgász, 2007. május.

Valahogy a májusi szám lassan került a kezembe, egészen pontosan ez a cikk a mai napon. Általában a sok marhaság között relatíve ebben az újságban van a legtöbb hasznos tipp - ha az ember a hányinger és marketingszagú szponzorált ömlengéseket leszámítja, egészen használható írásokat olvashat. Persze főként termékteszteket, amiknek a végén egészoldalas hirdetés található az adott gyártótól, de még így is élvezetesebb a nagy átlagnál, de erről majd a következő postban.

Most viszont egy lenge anyázást szeretnék elereszteni Jáki L. kollegával kapcsolatban, aki láthatólag annyira borzalmasan bennfentes a horgászás két legkiemelkedőbben sportszerű válfajával kapcsolatban (pergetés, legyezés), hogy az még OJ ügyvédjét is meghazudtolná, közvetlenül a tárgyalás után.

Első blikkre a szokásos öreg fasz spori átlagos ömlengését olvashatjuk azzal kapcsolatban, hogy a specializált horgászmódszerek (pergetés, legyezés, bojlizás stb.) adott szituációban mennyire tökéletesen elhibázott eredményt hoznak, mellyel nem csak hogy saját szájából csinál segget, de ügyesen meg is mutatja, hogy mennyire kurvára nem ért egyik témához sem.

Bár saját bevallása szerint leggyakrabban pergetni szokott, ügyesen kielemzi, hogy 4m mélységben, hínár közt nem lehet a sügeret megfogni. Nem kezdek mély fejtegetésbe, csak annyit szeretnék mondani, hogy Jig. Aki már fogott az NDK kanálon kívül mást is a kezébe, az tudja hogy miről beszélek, aki nem, az egy rövid guglizással kiderítheti.

A lényeg, hogy az ominózus cikk közepén elejt egy ízes buzizást, amit már tényleg nem tudok hova tenni. Politizálás és buzikkal való szarakodás sztm nem illik egy horgászlap hasábjaira, de jöjjön az idézet:

"Kissé talán elkalandoztam eredeti témámtól, de nem tehetek róla. Mindíg felbosszant, ha valaki mindenáron rá akarja erőltetni másokra a saját akaratát. Már elnézést a hasonlatért, de a melegeknek is emiatt van konfliktusuk a társadalommal. Ha nemi identitásukat megtartanák magánügyüknek a hálószobájukban, senkinek nem lenne kifogása ellenük. De ha már tömegével az utcákra vonulnak, táblával hirdetve, hogy nekik mi a jó, akkor senki ne csodálkozzon, ha ezt mások nem helyeslik."

Koncentrációs táborba az összes rohadékkal, és árpádsávos támolygót mindenkinek. Kezd a faszom kilenni azzal, hogy már tényleg nem tudok olyan médiumot olvasgatni, amiből nem fröcsögne valaki valakik ellen. Az a legkevesebb, hogy a specializált horgászokat a buzikhoz hasonlítja, akik a cikk tanulsága szerint ugye társadalmon kívüliek, de egyszersmint szépen kiállítja magáról a szegénységi bizonyítványt azzal, hogy kb ugyanannyit tud a pergetésről, mint a buzikról, akik eltekintve a brüsszeli kamionon seggrázó transzvesztitáktól normális éltet élnek.

Amit kb. a tévében látott, azaz semmit.

Még egy light szösszenet faszkalap barátunk repertoárjából, arra való reflektálásként, hogy pár legyező spori megpróbál menyhalat fogni léggyel.

"Sőt, hogy bebizonyítsam, mennyire konstruktív tudok lenni, hadd ajánljak néhány tippet az egyes módszerekhez végsőkig ragaszkodó társainknak. Javaslom többek közt a pergetést spiccbottal, kecsegére. Hasonlóan szórakoztató időtöltés lehet a bojlizás kősüllőre. Aztán bizonyára vannak sportosabb amúrok, akik számára kössünk sárgarépaálcát, és pergessünk, vagy használjunk olyan wobblert, ami közepesen lassú bevontatásnál utánozza a kelkáposzta hangját. Kifejezetten ínyenceknek ajánlom a pisztráng horgászatát hegyi patakokon rakós bottal, illetve a matchbotos kuttyogatást."

Ajánlom neki édesanyját, jó közelről, valamint hogy ne az 1974-es hahotából próbáljon meg vicceskedni, és hogy nézzen utána, hogy a pergetésen és a legyezésen kívül hogy lehet pisztrángozni.

És ajánlom neki, hogy gondolkozzon el azon, hogy ki próbálja ráerőltetni a tutit a másikra.

Biztos a melegek.

1 komment

A hét fasza arca - Czeroczki Z.

2007.05.05. 17:47 vau

Elkezdenék egy szép és tanulságos sorozatot azokról az emberekről, amik valamilyen úton módon megérdemlik a figyelmet. Vagy így, vagy úgy.

Nem is kertelnék tovább, kezdeném rögtön azzal az emberrel, akitől már hónapok óta remeg a szám széle, amikoris először sikerült az illető webshopjára tévedtem.

Ladies and gentlemen, please welcome

MR. CZEROCZKI ZOLTÁN!

Hát ez zseniális Zoli bácsi. Csak így tovább. Lassan finoman emésztgetve haladtam a fenti linken elérhető levélben, egyenként ízlelgetve a szavakat, pont azzal az érzéssel, mint amikor egy drága étteremben egy szar kaját elemzel kínos alapossággal, hogy aztán a szakácsot megfelelőképpen küldhesd el a jó anyjába.

Haladjunk csak szépen sorban, mit kíván a Czero Fishing Team Fishing Team.

1. A magyar horgászrend szar.

Igaz is. A fasznak kéne ellenőrizni a horgászokat. Tilalmi idő? A rossebeket. Itt van nekünk Zoli bácsi, miatta akár minden második jóérzésű magyar horgász petényi márna koponyájával díszített kulcstartóval rohangászhatna. Ha lennének bébifókák, azoknak a szeme is mehetne formalinos üveggolyóban a bot nyelére dísznek. Bezzeg a kurvák. Azokat nem ellenőrzi senki... Zoli bácsinak biztos nem áll már fel.

6. Vigyen mindenki zsákszámra halat, mer ahogy most van az így szar.

Aha, persze. Eleve az érvelés is tömény faszság, naponta foghatsz két nemes halat, a horgászrend szerint vissza is engedheted, amelyik nem kell. Illetve foghatsz még 5kg egyebet, amit méretesekből összeválogatni még Döme Gabinak is becsületére válna.

7. Pergetés nem egyenlő gereblyézés

Az egyetlen olyan pont a véleményében, ami miatt nem kéne azonnal leállnia a horgászattal.

8. Catch n Release

Hat igen. Gáz dolog ez, igaz, Zoli bácsi? Visszaengedni azt a kurva halat, holott felzabálhatnák otthon a porontyok. Még le is kell ápolni a rohadékot. Alja egy szemét világban kell hogy éljünk, manapság már szinte sehol nem tudja az ember azt az egészséges 80-100kg halat kitermelni szemeteszsákokba a partra, hogy utána azzal villantson a szomszédnak. Fényképezkedni lehet... Bezzeg ha levágnánk jól a rohadék fejét, ki lehetne tűzni a fotótapéta mellé a nappaliba. Élt már eleget, 40 évesen mit akar még lubickolni?

Bónusz:

Három bot.

A kedvencem. Három bot. Tök innovatív ötletem támadt azóta, amióta előszőr megláttam. Minek elaprózni? Legyen egyből öt bot. Tetszőleges összetételben. A bojlisok pár tavon három bottal horgászhatnak. Az hatékony módszer, akkor a hagyományos módszerrel horgászók had pecázzanak öttel. Mondjuk öt feederbottal. Egyiken lehetne csonti, másikon giliszta, pellet, tűzőszunyog, az ötödiken meg mondjuk Big Mac.

Nem is értem a faszért nem használnak egy finomszerelékes versenyen (feeder, rakós, match) se egy botnál többet.

Igazad van Czero bácsi, nosztalgiázz csak a háromforintos kenyéren. Nem látod, hogy ez a sport miről szól, de soha nem is fogod megérteni. Remélem a javaslataiddal, meg azzal a bizottsággal együtt, akik azokat megszavazták szépen lassan kikoptok a köztudatból, és az értelmesebb sporthorgászok öröksége marad meg, nem az ilyen vén hülyéké.

Szólj hozzá!

Én, a ragadozó

2007.05.05. 11:37 vau

A minap ellátogattunk Recskre, a haláltáborba. Vagy legalábbis ez maradt meg a víztározóból, ahol voltunk. Megfogtam életem legnagyobb pontyát, ami a röhögésre ingerlő, valamivel 3kg feletti súlytartományban volt.

Annyira villanyzott fel, mint egy kövér, izzadt török kamionsofőr kacsintása.

De kezdjük az elején. Lementünk a tóra, felvertük a sátrat és felkészültünk egy pár napos pecára. Eredetileg egy könnyebb terepre, a tatai derítő tóra akartam ellátogatni, de a társasági nyomás hatására inkább ez a víztározó maradt, a jópárszor tíz hektárjával. Nem mondom, ígéretesnek tűnt, pláne, hogy relatíve kevés emberre lehetett számítani a hosszú hétvége ellenére. (Egyrészt nem a legfrekventáltabb víz, másrészről amennyire én tudom, viszonylag friss élesztésű.)

Szóval sátrat vertünk, hoztam a harcsázó cájgomat (3m-es bivalyerős bot, sokcsapágyas orsó, 35-ös fonottzsinór, ami akár haver autójának sárból való kiráncigálására is elég), a féderes szerkómat (frissen vásárolt Byron 3.6m hosszú, heavy feeder botom, plusz nyeletőfékes orsó) a beugró pontyokra, a picker botomat (2.7, Spro Shadow X force) a napközbeni kishalak levadászására, csalihalfogásra.

Na meg persze a pergetőszerkómat, bár azt nem tudom minek.

Az esemény azért volt külön is érdekes, mert Zolika volt csoporttársa is bejelentette érkezését, aki nagy bojlis versenyhorgász. Szándékosan kerülöm a bojlis témákat: eddig nem volt rá túl nagy belátásom, faszságokat írni meg a magyar írott media kenyere, és nem is akarom elvenni.

Szóval elhatároztam, hogy elcsípem magamban, miről is szól ez a bojlizás, a nagy catch and release bojlis filozófia, meg úgy általában, ami manapság a békéshalazás csimborazzójának hirdetett technológia képvisel.

Ugye tudvalevő, hogy a hagyományos fenekező horgászat alapja az, hogy valami nehezékkel és horoggal ellátott készséget egy zsinórral bejuttatunk kb. 30-70m-es távolságra, többnyire gilisztával, vagy csontival, vagy kukoricával, vagy bármilyen egyéb organikus csalival, plusz a nehezékre opcionálisan tapasztunk megfelelő mennyiségű, a halak odavonzását célzó kukoricadara-szerű izét, amit etetőanyagnak hívunk. Ez utóbbinak a hatékonyságát különböző izesítőanyagokkal addig fokozzuk, amíg az a kívánt hatást el nem éri a halaknál, akik megjelennek az etetésen. Ezekután a fehérjedús (giliszta, csonti stb.), vagy látványos (kukorica, lebegő pufi) csalit az etetésről felszippantó hal boldogan horogra akad, a vízparti szadisták nagy örömére.

A hagyományos fenekező horgászat a horgászmódszer-szentháromság (úszózás, fenekezés, bevontatós-csalis ragadozózás) egyik alappillére, s ennek a kisarkított változata a bojlizás.

Nem varázslat.

A bojlis a következő dolgokat teszi:

A fenekező botja a nagy dobástávolság érdekében körülbelül 3.6m, ill. 3.9m hosszúságú. Rendkívül nagy dobátmérőjű peremfutó orsót tölt fel 0.30-as damillal, melyet az első tíz-húsz méteren összeköt egy strapabíróbb, erősebb zsinórral, hogy a nagy erejű dobás ne szakítsa el.

A zsinór végére kerül egy nagyméretű ólom, mely fixen van rögzítve (nem csúszik), majd következik egy rövid szakasz ólmozott zsinór (amely békésen elfekszik a mederfenéken, ezzel sem zavarva össze a halakat), majd pedig egy relatíve merev előke következik, amelyre egy horog kerül, s a végére a bojli.

Nem nagy ördöngősség, igaz? A hatásmechanizmus a következő: a hal jön, beszippantja a golyót, megérzi a vele együtt a szájába kerülő horgot, megérzi a veszélyt, és megpróbálja kifújni. A horog az eredeti helyzetében próbál távozni a szájüregéből, mert az előke merevsége egyenesben tartja. A hal szúró fájdalmat érez, és elkezd rohanni a teljes szerelékkel, elkezdi letekercselni a damilt az orsóról.

A horgász a túlsó oldalon meglátja, bevág, és kivontatja a halat.

Nagyon hatékony, és okos dolog. A bojli fehérjekoncentrátumból, betainból (a cukorrépában is megtalálható természetes emésztést elősegítő, savtermelésre ingerlő enzim) és egyéb aromásító anyagokból álló kis golyó. Esetükben az etetés maga is bojlikból áll: dobócsővel, csúzlival, a horogra rögzített PVA (vízben oldodó szintetikus anyag) zsinórra kötött, s esetenként kis motoros modellhajóval (!!!) behordott bogyók szolgálják teljesen ugyanazt a szerepet, mint amit a hagyományos fenekezés.

A csali attraktivitásának fokozására különböző mártásokat, dipeket is felhasználnak, melyek hasonlóan enzimekkel kezelt sűrű folyadékok.

És az egész egy nagy szar.

A módszer lényege a szelekció. A kishalak nem mennek rá ezekre a többnyire bazinagy (2-3-4cm) bogyókra. Csak a nagy pontyok, amúrok, harcsák veszik fel, azok is borzalmasan mohón, mert az átitatott anyag saccra 50-80m-es távolságról is magukhoz vonzzák a proteinre éhes állatokat, akik már előtte ötször horogra kerültek. A módszer pontyokkal telepített vizeken működik, és ez is a fő hal. Bojlival nem varázslat kifogni 4-5kg-os pontyokat sem, relatíve gyors a sikerélmény. A halakat hasmenésre, savtúltengésre és gyors kapásra ingerlő vegyszerek kérdése az egész.

A módszerhez szorosan hozzá kell vennünk borzalmas adag sznobériát. Ha igazán eredményesen akarunk bojlizni, mindenképp vennünk kell egy nyolcvanezer forint értékű bottartó állványt, elektromos, rádiós sípoló kapásjelzőket, halkímélő eszközöket, egy havi fizetésnyi bojlit, sátrat és még az isten tudja, hogy mit. Valahogy a sima bojlis ólom (mely a közhiedelemmel ellentétben vajmi kevés dologban külömbözik a mezei ólmoktól) a hagyományos társának a tizszeresébe kerül.

A hétvégi bojlis spori mondta ezt a mondatot: "Értsd már meg, a halakból nem mindíg tudod természetes anyagokkal kikényszeríteni, hogy egyenek!".

KIKÉNYSZERÍTENI?! Most már csak az a menő, ha a vén pacnipontyokat akkor is megfojuk, ha az égadta világon semmi affinitásuk nincs kajálni?

De kérdem én, ha már ez is kevés lesz a halfogáshoz, mert a kedves pontyok kívülről fogják tudni az enzimek képleteit, mi jön még? Lassan minden egyes nagy pontyféle a vizekben felér egy kisérleti patkánnyal. Negyvenféle vegyi kütyü bele, had egye, ingereljük, agyába megyünk, a végén a jóllakott pontyot kifosatjuk, megint megtömjük, kap még egy adag vegyszert, aztán pózolunk egy akkora hallal a fotóapparát előtt, mint amekkorát a dunai öreg sporik egy életen át hajtanak.

Éljen a bojli, meg aki fog vele dolgokat, de én már nem látom a lényeget ebben. Horgászunk? Becsapjuk az emésztést? Mi lesz a következő, agykontroll? Repeszgránát?

Most én fogtam a halat, vagy a Dynamite Baits? Mit tegyek a fotón a hal mellé, a bojlis zacskót, vagy a fejemet?

Elhatároztam, hogy leszarom, függetlenítem az agyam a marhaságtól, amennyire tudom, és max mókából fogok ezzel foglalkozni. A pergetés való nekem. Ott még azon múlik, hogy én hogy pecázom.

Ott bizonyos idő elteltével még én fejlődöm, nem azok a vegyi szarok, amiket a halakba próbálok pumpálni.


2008. július 16. Update:

Mennyire szembeköpném akkori magamat, legalábbis megrázogatnám: "Hé ember, kussolj már, nem értesz hozzá..." Tény, hogy a véleményem azóta megváltozott, viszont érdemes azért megrágcsálni minden szavamat. Sajnos nagyon sok ponton nagyon pontosan sejtettem meg a dolgokat, legalábbis ami a sznobériát és a műfaj sarkosságát illeti. Akkoriban nem ismertem semmit a gyakorlatról,  a vadvízi pontyok módszeres horgásztavakba telepítéséről, a szponzorált versenyzők módszeres népbutításáról: csak messziről bűzlött. Közelről még jobban, viszont közelről a sok szépség is látszik. A halak kíméletes horgászata és az, hogy mint minden mást, ezt a sportot is lehet ésszel művelni, mindenféle sarkos vegyszeres idiótaság nélkül.

Szólj hozzá!

A hosszú hétvége vizei

2007.03.18. 23:42 vau

A hétvégémet egy trükkös húzással sikerült hat naposra kibővíteni, ezzel párhuzamosan másodfokú égési sérüléseket szenvedett a szójás parízeren érlelt hófehér habtestem a koratavaszi napon.

Egyéb eredményként - már magam sem tudom utólag, hogy csináltam - minden betervezett horgászatom sikerrel járt, értsd minden napra találtam magamnak társaságot és barátokat, akikkel el tudtam menni lógatni.

A dolog folyománya az lett, hogy bár nem betervezetten, de sikerült végigpecáznom ötféle horgászvíz őstípust, amiről itt rögtön ejtenék is egy kis glosszát. Persze nem pusztán tényeket alapul véve, hanem csak úgy, ami zsigerből jött.

Első nap: Velencei tó

Eleve későn értünk le, és csak feedereztünk Zsoltival. Az M7 mellett egy viszonylag kiépített részen sikerült megállnunk, ahol a hétköznaphoz képest relatíve sokan voltak. Ragyogó nap, és a folytonos nádast megszakítgató beállók egyikébe telepedtünk be két feederbottal. (Azért kettővel, mert skótságunkból fakadóan csak egy jegyet vettünk, amit azzal próbáltunk megideologizálni, hogy délutánra jöttünk le, úgyhogy fél nap, fél jegy).

Zseniális volt az idő, ronggyá égtem a napon, és becsúszott pár keszeg, kárász. Meggyőződésem, ha nem teljesen ismeretlen helyre megyünk, sikerült volna beújítani pár potykát is, illetve kicsit sikeresebbek lettünk volna keszegezés ügyében is. (Az a mennyiség, amit mi kifogtunk, majdnemhogy ciki volt).

Csonti, Maros mix és sok türelem. A benyomásom az a tóról, hogy türelmes horgászattal, jobb helyismerettel és alkalmasint jobb időpontban frankón horgászható tóról van szó, ami ideális a magunkfajtának. Pesttől egy fél óra.

Halmennyiség: amit mi fogtunk, az béna
Helyszín: frankó, sok lehetőséggel
Hangulat: nagyon jó, tizes skálán legalább hatos, hetes.

Második nap: Palotás

Felbuzdulva a sikereken, elrobogtunk másnap a palotási víztározóra. Sikerült relatíve jó időben leérni, relatíve jó helyet szerezni egy bitang szép mesterségesen telepített és kezelt tavon. Több tíz hektárnyi vízterületről van szó, gyakorlatilag első blikkre riasztónak tünt, s felmerült bennünk, hogy ismét nem fogunk ceteket a partra rángatni. A helyismeret hiánya itt is megbosszúlta magát. Feederbotok, ezúttal párosával, kis ragadozós úszózással és leheletnyi harcsázással összekötve.

Az eredmény ismét siralmas, egy kagylópadig tudtunk bedobálni, ami ismét csak keszegeket és kárászokat adott. Sajnos a napijegy elég combos ahhoz (2500 forint), hogy érdemes területi engedélyt kiváltani és rendszeresen lejárni ahhoz, hogy érdemben hozzá tudjak szagolni a vízhez. Így csak vaktában dobáltunk, a szokásos csontis csalis megoldással. Beavatásra került az előző nap vásárolt bojli is, amellyel elsőként csaliztam, és csak negatív tapasztalatokról számolhatok be. Ez nyilvánvalóan az én hülyeségem, de egész egyszerűen ez a csali nem bírta magát belopni a szívembe.

Lehet, hogy én vagyok korlátolt, még adok pár alkalomnyi esélyt a bojlinak. Nem akarom kapásból sutba vágni egy rossz tapasztalat miatt, de egész egyszerűen nem éreztem át a lényegét. Lehet, hogy pár poszt múlva egekig fogom magasztalni a pelleteket, de ez egyelőre még nem így van. Most a bojli az fujfuj. Nem elég, hogy nem fogtam vele semmit, eszetlen drága, macera kezelni, nem jön rá más, csak nagytestű növényevő, még arról is meg akarnak győzni, hogy mindenképp mákdarálóval és kocsirúddal kell bejuttatnom egy kis távirányítós teherhajóval. (Erről amúgy majd később még morgok egyet.)

Szóval Palotás nagyon szép, mindenkinek ajánlani tudom, a víz is jónak tűnik. A vízmennyiség borzaszó halakat sejtet, de aki itt akar botokat tesztelni és módszereket kipróbáli, azoknak nagyon nem ajánlom. Ismét lementünk blindre egy helyre, amiről fogalmunk sem volt Zsoltival, de szerintem hamarosan újból meglátogatjuk.

Halmennyiség: amit mi fogtunk, az közelít a szánalmashoz
Helyszín: überfrankó, főleg békés halra, de bármit el tudok képzelni
Hangulat: bármikor ottmaradnék több napra is, szenzációsan néz ki.

Harmadik nap: Jászkisér

Mivel a tököm telivolt már a tenyeres keszegekkel, csúcsszuper Van den Eynde etetőt kevertem a saját, fűszerekkel felturbózott receptem alapján (kis bazsalikom, tárkony, oregánó és fahéj), amivel eddig sosem szívtam meg. Az előző két napi kvázi kudarc gondolatától is a hideg kirázott, szóval úgy éreztem, itt az idő megmutatni ki az úr a háznál. Sajnos a túra rossz előjelekkel indult, ezúttal Bazsi és Pappzi is lejött velünk pecázni, és alul voltunk kalibrálva állami horgászjegyekkel. (Pappzi már hónapok óta cigánykodik engedély nélkül, Bazsi meg otthonfelejtette.)

Szóval megint a Velencei tavi egy egy botos megoldás maradt, ezúttal egy "tuti" helyen, Jászkiséren.

A helyszín egy katasztrófa. Szépen kiépített, de aki nem bojlizni megy (brrrrrr...), az kénytelen egy agyaggödörben teszkós potykákat hajkurászni. Őszintén szólva csak azért nem fordultunk rögtön háttal a tónak, mert erőszakoskodtam picit a srácokkal, hogy ha már itt vagyunk, pecázzunk egyet. A B terv ismét Palotás lett volna, de az plusz másfél óra lett volna autóval. Szóval rávettem őket a maradásra, végülis valamilyen szinten azért nem hiába.

A tavak (merthogy többről volt szó), csutkára vannak telepítve 1,5-2,5 kilós pontyokkal. A kisebbik tavak sorban teli vannak tömve csukával, amúrral és kárásszal.

Gyakorlatilag egy horogra tűzött bepácolt villásdugóval is lehet ott halat fogni, annak is, aki születésénél fogva süketnéma, vak és szellemi fogyatékos.

Szóval ideáis volt nekünk arra, hogy leteszteljük a feedereket, ill. én leteszteljem az új Abu pergetőpálcámat. 20kg potykát fogtunk, a végén már szinte szégyelltem magam. Kicsit fárasztottam orsóról, kicsit próbáltam csiszolni a szerelékemen, kipróbáltam a nyeletőféket (nem tudom említettem-e, békés halra évente kb háromszor pecázom, de a társaság miatt ez az arány fel fog emelkedni), szóval pontyoztam. Pontyoztunk.

Akinek a töke telivan azzal, hogy nem fog szart se, az  mennyen le oda. Hunyja be a szemét, dobja be a kosarat maga elé, és várjon, aztán cincálja ki a halakat. Szép fürgék, ruganyosak és finomak, de hogy én csak új bot vásárlásakor fogok legközelebb lemenni, az is biztos.

A faszom se fog mégegyszer akváriumban horgászni.

Halmennyiség:
csak a pénztárca szabhat határt, meg a tömény unalom egy idő után
Helyszín: ha bojlizol, nagyon szép, amúgy olyan, mint egy építkezés, vízzel elárasztva.
Hangulat: csak szereléket tesztelni, amúgy nem érdekel.

Negyedik nap: Kiskáros

Miután kitaláltuk, hogy nem, nem és nem fogunk akváriumban horgászni, amellett voksoltunk a pajtikkal, hogy menjünk le egy régivágású horgásztóra, fizessük ki a klasszikusnak számító 3000 forintos horgászjegyet, s vigyük el azt a két nemeshalat, ami általában standard módon a hasonló tavakon ingyen hazavihető.

Ezeknek a közös jellemzője, hogy általában kéthavonta, háromhavonta telepítenek beléjük 1.5-2kg-os tescopontyokat, amik általában az elsőrendű horgászélményen túl nem sok változatosságot ígérnek. De a szórakozás megvan.

Későn értünk le, jó szokásunkhoz híven, és borzalmas szélben. A helyünk viszont adott volt, közel és távol senki, a harci felszereléshez csonti, kukac, kukorica és még nemtudom mi minden tartozott (igen, itt is ökörködtem a bojlival...).

Semmit nem fogtunk. Nem, nem ma kezdtük a játékot, mindent és mindenféle módon kipróbáltunk, még a match felszerelés is előkerült, teljesen esélytelenül. A mérleg kb. 10 törpeharcsában csúcsosodott ki.

Igazi kis félhektáros pénzbeszedő borzalom. Mindenkit lebeszélnék róla.

Halmennyiség:
pff...
Helyszín:
szép, de könyörgöm...
Hangulat:
kizárt hogy mégegyszer beteszem a lábam

Ötödik nap:  A Duna, Győrnél

Otthon, édes otthon.

Apámmal itt kezdtük el a pecázást jó sok éve. Szeretem, és mindig új szépséget fedezek fel benne. Mi a véneki-gönyűi részhez járunk le horgászni, ott is az újonnan épült kikötő utáni viszonylag érintetlen, vadregényes, régi sarkantyúkkal és kőzárásokkal megbolondított holtágas szakaszra.

Itt teszteltük le édesapámmal az új matchbotját (kevés sikerrel, betudhatóan gyenge folyóvizi matchbotos hátterünknek), illetve itt teszteltem le az új Abu Garciámat, amit Purefishingnél vettem a HIT csarnokban rendezett vásáron.

Utóbbi etikai vonatkozásait ne firtassuk, egyszerűen muszáj volt. Minden létező ragadozó halra tilalom volt (jó, a sügerekre nem, de tegye a szívére a kezét az, aki abszolút sügérhiányos vizen megpróbálkozna az új csúcsszuper pergetőbotjával sügeret hajkurászni).

Kimentem a kövezés végére, és figyeltem a kishalakat. A snecik a folyót szűkítő, akkor víz alatt lévő sarkantyú alsó részén voltak (ahol a víz megtörik, és tajtékzik), illetve közvetlen a kövezés felett. A balinok valószínűleg a közeli kavicsos pad és a sarkantyú közvetlen közelében várták a sodrással szemben úszó, elfáradó és lesodródó állatokat, úgyhogy arra tettem a voksomat hogy megdobom kétszer háromszor azt a részt, ahol a sarkantyú által keltett hullámok lecsillapodnak.

Harmadik negyedik próbálkozásra gyönyörű, másfélkilós balin lett a jutalmam. A bot gyönyörűen dolgozott, az orsó nem kevésbé, a hal pedig... fantasztikusan.

Minden esélyt meghagytam a jószágnak, kézzel segítettem ki a vízből, majd fényképezés után némi lelkiismeretfurdalással egybekötve visszaengedtem a többiekhez.

Egyébként eseménytelen volt a feederezésem, amíg odavoltam pergetni, egy botrángatós, nyeletőféknyúzós kapásom volt, de mire apám közel ért volna, a hal már messze járt.

A Duna szenzációs. Igazi profiképző terep, de sok türelem és még több idő kell hozzá, hogy megismerjük, és tudjuk, hogy mit, hol, hogyan, milyen vérmérséklettel kell csinálni.
Aki még nem horgászott a nagy folyón, az nem tudja mit veszít. Kompromisszummentes, igazi küzdelem, ahol a halakkal van többezer évnyi túlélési ösztön és többszáz évnyi átörökített rafinéria.

Szóval nem egy halbolt, na.

Halmennyiség: mindig van valami, helyismeret nélkül hagyd a francba
Helyszín: gyönyörű
Hangulat: hazabeszélek, de otthon azért mindig más

2 komment

Minimálfilozófia a horgászásról

2007.03.07. 19:24 vau

Az első igazi postomat amolyan kedvcsinálónak szánom. Egyrészt előrevetítem, hogy miről szeretnék írni, másrészt azoknak szeretnék pár sort firkantani, akik nem mennek tovább a második postnál.

A horgászatról sokféle elmélet és félreértés kering. Egyesek úgy gondolják, hogy a horgászat unalmas és drága megoldás arra a problémára, amit a Tescoban harminc másodperc halaspultnál való álldogálással megoldhatunk, valamint az, hogy a horgász sikereinek egyedüli záloga a kifogott hal mennyisége. A másik csapat pedig azt gondolja, hogy a horgász valami ezoterikus, a nagybetűs Természettel harmóniában élő sportember, akit a halak és a vadak szeretete fűt és űz napról napra a vízpartra.

Természetesen mind a két variáció baromság. Mint horgász, kijelenthetem, hogy a horgászat - akár tetszik, akár nem - a halak szivatásáról szól. A horgász nem csinál mást, mint leül (vagy áll, de erről majd később) a vízpartra, és megpróbálja orvul átverni nyomorult halat, akinek mindössze a csekély józan esze, és a többezer éves túlélési ösztöne az egyedüli kapaszkodó (hozzátenném, ez a kapaszkodó az esetek többségében remekül működik),

Ehhez hozzájárul még egy-két plusz, amitől a horgászás többé válik, mint sima csapdaállítás.

Az ösztön

Higgyétek el, a horgászás olyan dolog (Vida Guerra mellett), amely egy halott pápából is előhozza az állatot. Lehet, hogy ez első olvasatra túlzásnak tűnhet, de az évek tapasztalata azt mutatja, hogy az ember az első tőrbe csalt halának kifogását követően teljesen átlényegül. Ez a pillanat nem olyan, mint egy villámcsapás, csak egy pici szikra, amely a delikvens szeme sarkából pattan ki. Az illetőnek egyszerre olyan gondolatok suhannak át az agyán, amelyek valamikor a sokezer évvel ezelőtti szőrmókokban fulladtak ki végérvényesen: az enyém megeszem én fogtam képes vagyok rá átejtettem.

Aki ezen a mini transzcendentális élményen átesik, az sosem felejti el. Aki nem, az mennyen inkább ikebanát kötni.

A természet

A természet vitathatatlanul elválaszthatatlan részét képezi az egész tevékenységnek. Ez egy olyan plusz, amit nem lehet alulértékelni. A természet gyönyörű. Szebb, mint egy sörösüveg a derengő romkocsma füsttel feltöltött homályában, és szebb, mint egy Hunderwasser ház. Szebb bárminél. A horgász kint van, és élvezi. Bizonyos horgászmódszer még azt sem igényli, hogy egyhelyben ülj a seggeden, mert a halért be kell járnod két kilométernyi folyószakaszt.

Kár erre a részre túl sok közhelyet és szentimentális hülyeséget áldozni. Egész egyszerűen a természet a pecázás velejárója.

Fontos félretolnom egy népszerű sztereotípiát itt, ezen a ponton.

Bár a halak szivatása elsődleges, a halak halvány, eukonform megkínzása sajnos szerves velejárója az eseményeknek (amíg fel nem találják a lidokainos horgokat), a hal gátlástalan lemészárlása egyáltalán nem szerves része a horgászatnak.

Emögé sokan nagyon szofisztikált ideológiát bírnak keríteni, valójában arról van szó, hogy az épeszű ember annyit fog ki, amennyire szüksége van. Ha nem kell hal, akkor mehet vissza a kis fickó, aki az eseményből olyannyira nem fog fel semmit, hogy negyed órán belül potenciálisan újra horogra akadhat.

A társaság és a velejárók

A horgászat társasági sport. Eltekintve pár remetétől bevett dolog az, ha az ember, ha teheti párosával, vagy többedmagával veszi be magát a partra. Ilyenkor általában csak a sofőr húzza a rövidebbet, a többiek meg a rövideket.

A horgászat innentől átalakul ugyanazzá az ősi (lsd korábban) cselekvéssé, ami kiveszőfélben van az ösztönvilágunkból. Lent vagyunk kollektíve, és halat akarunk fogni. Segítünk egymásnak, röhögünk egymáson, dicsekszünk egymásnak az új cuccokkal, és persze anekdótázunk olyan halakról, amelyek kifogásánal általában csak a jelenlévők nem voltak ott.

Akinek ezzel rövid úton teli lesz a hócipője, még mindíg mehet pecázni egyedül.


Összegezve, ha ezek a marhaságok eddig visszatartottak, akkor gyia, google-be bele, hogy horgászás, aztán keress valakit a bandából, akit be lehet oltani, és tünés le egy rekesz dreherrel a partra.

Szólj hozzá!

Minden kezdet nehéz...

2007.03.07. 18:38 vau

Megkezdődött.

Igen, elkezdtem - főként saját magamnak - jegyzetelgetni annak a folyamatnak a kezdetét, amikoris meguntam az online információhiányt a horgászattal kapcsolatos szakirodalomban, meguntam a sikeres sporthorgászok mindennapjait taglaló "harmadrészfélszürkeagyagésharmadrészvandeneynde" típusú cikkeket.

Meguntam a pelleteket és meguntam azt, hogy ha valakinek elújságolom, hogy pecázom, rögtön minimum lesajnál, és elkezdi vízionálni a kukacokat, a sörhasat és a talpas kossuthot, szokol rádió mellett ülve.

Az alapvető baj az emberek felfogásával az, hogy a horgászt is csak egy geeknek tekinti. Egy speciális, szociopata, halbuzi geeknek, aki nem hajlandó mást csinálni, csak kussban ücsörögni a Duna partján, majd kisüstitől félrészegen hazadülöngélni az orosz biciklin.

Talpas kossuthot gimis koromban szívtam utoljára, szokolja a nagyanyámnak volt, Isten nyugosztalja. Ellenben horgászni szeretek, de ebbe a tevékenységembe nem tartozik bele az, hogy talicskányi etetőanyaggal megyek le három órával napfelkelte előtt felépíteni a stégemet a rakós botomhoz.

Dolgozom, fórumot olvasgatok és horgászboltba járok, nyolc éve pecázom, s mindezek a tények, a fentiekkel egybevetve sodortak el odáig, hogy a mindennapos tevékenységek mellett próbálom a szociális hálómat megtartva hódolni a hobbimnak, s olyan utakat keresek, amit a mezei halandó kezdő pecás is végigjárhat, anélkül, hogy végigszopja mindazokat a csapdákat, amibe egy lelkes amatőr belesétálhat. Mindezekkel együtt eloszlatnék pár sztereotípiát.

Igen, és neked is írok, érthetetlen lelkivilágú barátom, akit ugyan soha nem érdekelt a horgászat, de valamiért mégis itt kötöttél ki. Tölts el egy fél órát a postok közt, hátha kedved leled benne, és legközelebb elmész a haverokkal lógatni. Hidd el, nincs jobb annál, mint símogató anyatermészet lágy ölén horgászat ürügyén besörözni. Hidd el, hogy attól még, hogy környezetvédő vagy, szabad pecáznod.

Végül legfőképp hidd el, hogy ezt a sportot sem csupa elrugaszkodott idióta űzi.

1 komment

süti beállítások módosítása